A szóban forgó területek a Tetarom III nevű ipari park, vagyis a leendő Nokia gyár közelében helyezkednek el. A prefektus szerint a finn Nokia mobiltelefon-gyártó cég Kolozsvár melletti befektetésének bejelentését követően hirtelen megugrott a birtoklevelet igénylők száma. Ugyanakkor a környéken a két község évek óta nem szolgáltatott vissza újabb földterületeket, azzal utasítva el az egykori tulajdonosokat, hogy nincs több szabad telek. Most viszont egyre több olyan új tulajdonlevélre kérték a prefektúra jóváhagyását, melyek a Nokia-gyár közelében elhelyezkedő telkekre vonatkoznak. A kormánybiztos okirat-hamisításra gyanakszik. Elmondta: törvénytelenségre utal, hogy korábban a bizottsági tagok nyilatkozatban állították, hogy nem rendelkeznek több szabad területtel, most pedig mégis jut ingatlan a birtoklevelek igénylői számára. „A tulajdonpapírok kiállítását felfüggesztettük, és felülvizsgálunk minden dokumentációt, melyet a két helyi földosztó bizottság állított össze” – magyarázta Tiºe. Alsózsukon és Apahidán várhatóan a következő héten kezdődnek a prefektúra ellenőrzései. A Tetarom III nevű ipari park környékén körülbelül százhektárnyi területet igényelnek vissza az egykori tulajdonosok.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Változékony marad az időjárás a következő két hétben: többfelé hűvös éjszakák várhatók, miközben egyes térségekben napközben a hőmérséklet eléri, sőt meghaladja a 22–23 Celsius-fokot is.
Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.
Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.
Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.
A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.
A vasúti infrastruktúra egyes szakaszain munkálatokat végeznek, emiatt május 25. és szeptember 16. között nem fognak vonatok közlekedni Brassó és Csíkszereda között.
Jóváhagyta a bukaresti közlekedési minisztérium a zilahi körgyűrű újabb, északi szakaszának projektjét, amelyet 140 millió euróból valósíthatnak meg. Az újabb beruházás a késések és a kínai kivitelezői premier miatt hírhedtté vált déli szakaszt követheti.
Rövid idő alatt széles körben elterjedt Bodor János, a Háromszék újságírójának videója, amelyben egy székelyruhás alak egy, a Tisza Párt logójával ellátott „poloskát” kaszabol.