2011. május 11., 08:492011. május 11., 08:49
Az idei Teleki Napok vendégei lesznek Teleki Sándor és Teleki Blanka egyenes ági leszármazottai is, közülük többen most először járnak Nagybányán, mások több évtized után térnek viszsza őseik földjére – tájékoztatta a Krónikát Dávid Lajos főszervező, a Nagybányai Teleki Ház elnöke. Az idei rendezvénysorozat gróf Teleki Sándor szobrának megkoszorúzása után Kovács Bertalan és Filtz Leopold festőművész tárlatának megnyitójával kezdődik. Különlegességnek számít, hogy idén egy Magyarországról érkező ólomkatona-kiállítást is megtekinthetnek az érdeklődők.
A Liszt Ferenc-emlékév alkalmából egy emlékkoncert is megrendezésre kerül magyarországi művészek közreműködésével május 13-án, pénteken. Szombaton történelmi témájú konferenciára kerül sor, ezt követően az egy éve elhunyt, a nagybányai Magyar Ház hűséges mecénásának, számtalan magyarügy nemes lelkű támogatójának, Szász Györgynek a tiszteletére avatnak emléktáblát, ezt követően magyar lovasviselet és egyenruha-bemutatóra várják az érdeklődőket. A szombati nap a Fűszál együttes koncertjével, valamint borkóstolóval zárul. A Teleki Napok rendezvény vasárnap ünnepi szentmisével végződik, melynek keretében kiosztják majd a Teleki-ösztöndíjakat és -emlékplaketteket.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) csütörtökön kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő, A8-as sztráda Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti (1D jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására.
Nemcsak római katolikusok zarándokolnak a csodatevő Mária-képhez, hanem felekezetre és nemzetiségre való tekintet nélkül jönnek fohászkodni a hívek a Szűzanyához, ezért több nyelven celebrálnak szentmiséket a Maros völgyében található kegytemplomban.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
szóljon hozzá!