Hirdetés

Tehermentesítik az idősotthont

Szatmár megye – Az idősgondozókból külön intézményekbe kerülnek a fogyatékkal élők. Szeptembertől külön intézményekben ápolják majd azokat a fogyatékkal élőket, akiket eddig az idősgondozókban láttak el. A Szatmár Megyei Szociális Gondozói és Gyermekvédelmi Igazgatóság az Európai Unió PHARE programjából nyert 1 160 000 eurós támogatásból hoz létre két speciális intézetet erre a célra, egyet Nagykárolyban, egyet pedig Szatmárnémetiben, ahol összesen száz személyt tudnak fogadni.

2007. május 24., 00:002007. május 24., 00:00

„Fellélegezhetnek majd az öregotthonok alkalmazottjai és az itt elhelyezett idősek is, mivel a többnyire fiatalkorú szellemi fogyatékkal élők gyakran okoztak számukra kellemetlenséget – magyarázta Adrian Marc, az igazgatóság vezetője. – Ezeknek az embereknek speciális ellátásra van szükségük, amit az újonnan létrehozandó központokban tudunk majd biztosítani.”

Elsősorban a nagykárolyi idősotthonban jelentkeztek gondok, ott ugyanis a 180 ápoltnak mintegy harmada fogyatékkal elő, akik miatt az intézmény alkalmazottjai szerint nem tudják időnként biztosítani az öregek számára azt a nyugalmat, amit igényelnének. „Amikor pár hete beutaltak ide, a fiatalok körbevettek, és követelték, hogy adjak nekik cigarettát és pénzt” – panaszolta el egy idős férfi. A megkérdezettek egy része viszont nyilatkozni sem óhajtott az állapotokról. „Engem ne kérdezzenek a fogyatékkal élőkkel kapcsolatban – hárította el érdeklődésünket egy idős hölgy. – Nem akarom magamra uszítani őket.”

A különválást egyébként a fiatalok is várják már, azt remélik ugyanis, hogy az új otthonban találhatnak maguknak jövedelmező elfoglaltságot. A fogyatékosok gondozóotthonának kialakítása azért is szükséges, mivel az ország nagy elmegyógyintézeteit átszervezik, néhányat be is zárnak közülük, ápoltjaikat pedig többnyire hazaküldik. Adrian Marc szerint körülbelül 200 Szatmár megyei személyt gondoznak az ország különböző pontjain lévő intézetekben, és számolniuk kell azzal a lehetőséggel is, hogy ezeket a fogyatékkal élőket idővel a megyei intézményekben kell majd ellátniuk. Ezt a célt szolgálja lényegében a Szatmárnémetiben létrehozandó otthon. A nagykárolyi gondozóközpontot a régi kórház épületében alakítják ki, ugyanis a korábban kiválasztott, a központban lévő ingatlanba a szomszédok tiltakozása miatt nem költözhettek. „A tét nagy, mert ha ezt a projektet nem tudjuk a megszabott határidőre, szeptember elejére befejezni, Szatmár megye a jelenlegi fejlesztési ciklusban nem kaphat több pénzt a strukturális alapokból” – tette hozzá az igazgató. A megyében közel háromezer szellemi fogyatékkal élő személyt tartanak nyilván, ezek zömét azonban valamelyik családtag gondozza az önkormányzat által fizetett ápolóként.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 27., hétfő

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel

Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Változékony marad az időjárás a következő két hétben

Változékony marad az időjárás a következő két hétben: többfelé hűvös éjszakák várhatók, miközben egyes térségekben napközben a hőmérséklet eléri, sőt meghaladja a 22–23 Celsius-fokot is.

Változékony marad az időjárás a következő két hétben
2026. április 26., vasárnap

Székelyföldi és partiumi megyeszékhely is a szerencsejátékok szigorú korlátozásáról döntött

Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.

Székelyföldi és partiumi megyeszékhely is a szerencsejátékok szigorú korlátozásáról döntött
2026. április 26., vasárnap

Négy székelyföldi településen okozott áramkimaradást a heves szél

Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Négy székelyföldi településen okozott áramkimaradást a heves szél
Hirdetés
2026. április 26., vasárnap

A román hatóságok tüntették el, most ők követelik vissza: csak eredeti talapzatán állhat a Darányi-szobor köztéren

A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.

A román hatóságok tüntették el, most ők követelik vissza: csak eredeti talapzatán állhat a Darányi-szobor köztéren
2026. április 25., szombat

Az oktatás a közösség önértelmezése is. Fennállása 35. évfordulóját ünnepelte az RMPSZ

Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.

Az oktatás a közösség önértelmezése is. Fennállása 35. évfordulóját ünnepelte az RMPSZ
2026. április 25., szombat

Még egy ideig megcsodálható Kalotaszeg egyik jelképe, a riszegvirág

A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.

Még egy ideig megcsodálható Kalotaszeg egyik jelképe, a riszegvirág
Hirdetés
2026. április 24., péntek

Vasúti munkálatokat végeznek a Székelyföldön, egy szakaszon szeptember közepéig nem fognak közlekedni a vonatok

A vasúti infrastruktúra egyes szakaszain munkálatokat végeznek, emiatt május 25. és szeptember 16. között nem fognak vonatok közlekedni Brassó és Csíkszereda között.

Vasúti munkálatokat végeznek a Székelyföldön, egy szakaszon szeptember közepéig nem fognak közlekedni a vonatok
2026. április 24., péntek

Látóhatáron belül a zilahi körgyűrű északi szakasza is

Jóváhagyta a bukaresti közlekedési minisztérium a zilahi körgyűrű újabb, északi szakaszának projektjét, amelyet 140 millió euróból valósíthatnak meg. Az újabb beruházás a késések és a kínai kivitelezői premier miatt hírhedtté vált déli szakaszt követheti.

Látóhatáron belül a zilahi körgyűrű északi szakasza is
2026. április 24., péntek

Etikai vétség miatt marasztalta el a MÚRE a poloskát kaszaboló videót közzétevő székelyföldi újságírót

Rövid idő alatt széles körben elterjedt Bodor János, a Háromszék újságírójának videója, amelyben egy székelyruhás alak egy, a Tisza Párt logójával ellátott „poloskát” kaszabol.

Etikai vétség miatt marasztalta el a MÚRE a poloskát kaszaboló videót közzétevő székelyföldi újságírót
Hirdetés
Hirdetés