
Felborult egyensúly. A tó vize 2017-től kezdett a korábbi kékes-szürkés színről zöldre váltani.
Fotó: Pinti Attila
A tavaszi jégolvadás után kezdődhet a székelyföldi Szent Anna-tóban elszaporodott, és a tó ökológiai egyensúlyát felborító ezüstkárász-állomány lehalászása – nyilatkozta az MTI-nek Dósa Elek Levente, a Pro Szent Anna Egyesület elnöke a tó helyzetéről szerdán szervezett online konferencia után.
2020. december 23., 16:222020. december 23., 16:22
2020. december 23., 17:482020. december 23., 17:48
A konferencia keretében mutatták be azokat a szaktanulmányokat, amelyek a tó állapotáról, az eredeti ökológiai egyensúly visszaállításának a lehetőségeiről készültek.
Máthé István biológus, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) docense elmondta:
A jelenség hátterében az algák elszaporodása, és a Cosmocladium nevű zöld alga egyeduralkodóvá válása áll. Míg 2012 tavaszán a fenekéig átlátható volt a tó hat méter mély vize, idén tavasszal két méter alá süllyedt a víz átláthatósága.
melynek táplálékát azok a zooplanktonok (kis rákok) képezik, amelyek viszont az algákkal táplálkoznak. Máthé István elmondta: a víz minőségét a halak számának a drasztikus csökkentésével lehetne javítani.
Imecs István halbiológus elmondta: az ezüstkárász horgászati szempontból „szeméthalnak tekinthető”, amelyik rendkívül agresszíven terjeszkedik, és kiszorítja az értékesebb halfajokat. Hozzátette: a Szent Anna-tóban kizárólag ez a halfaj található meg.
A biológus szerint a beavatkozás elején és végén is radaros felmérést kell végezni a halállományról, de
Imecs István a lehalászás több módszerét is ismertette. Megjegyezte: ezek közül azt kell használni, amelyik a legeredményesebb. Hozzátette azonban, hogy az ezüstkárászt teljesen nem lehet kiirtani a tóból, a legeredményesebb módszert ezután örökre fenn kell tartani.
Az MTI kérdésére Imecs István elmondta: annak a lehetőségét is megvitatták, hogy ragadozó halak betelepítésével szabályozzák a kárászpopulációt, de egyelőre elvetették az ötletet.
– fogalmazott.
Máthé István biológus hozzátette: évekre lesz szükség az algaevő kis rákok újbóli elszaporodásához, a vízminőség javulásához. Úgy vélte, öt-tíz év is eltelhet, míg ismét kék lesz a Szent Anna-tó vize.
„Ki kell kopjon a köztudatból az, hogy a Szent Anna-tó a székely tengerpart. Ennek a levét isszuk ugyanis most” – jelentette ki Dósa Elek Levente, a Pro Szent Anna Egyesület elnöke. Szerinte a tavat körülvevő erdőkben is be kell avatkozniuk, hogy minél kevesebb hordalékot mosson be az esővíz a tóba.
Dósa Elek Levente az MTI-nek elmondta: már megvásárolták azokat a halcsapdákat (varsákat), és egy villanymotoros csónakot, amelyekkel elkezdhetik a lehalászást.
A Szent Anna-tó egy vulkán kráterében alakult ki. A tó tulajdonképpen a vulkánkráterbe lehulló esővizet tárolja, sem forrása, sem lefolyása nincsen, ezért vize csekély mértékben képes az öntisztulásra. A tóban 2018 tavaszán tiltották be a fürdőzést.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.
Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Szeptember-október a gyökerek és a termések időszaka a csipkebogyótól a pitypanggyökérig – de a gyűjtés és a felhasználás közben sok mindenben tévedhetünk.
Együttműködési megállapodást kötött szombaton Marosvásárhely és Debrecen önkormányzata.
A kolozsvári önkormányzat lakhatási programja körüli vitát kivitték az utcára: egy nacionalista román szervezet szombaton tüntetést szervezett a Széchenyi téren, tiltakozva a Pataréten élő családok városi negyedekbe való áthelyezése ellen.
szóljon hozzá!