2011. október 12., 06:482011. október 12., 06:48
A kezdeményezés elsősorban a helyi idegenforgalom fellendítése miatt lenne fontos. Mint mondta, a kormánybiztosi hivatal már kérvényezte, hogy Uzon község önkormányzata megkapja az adminisztratív területén levő holtágakat, a környezetvédelmi minisztérium a tervezetet visszaküldte, hogy a vízügyi hatóság is véleményezze. A területi vízügyi hatóság jóváhagyta a holtágak átadását, így a tervezet újra a kormány asztalára került – tájékoztatott a kormánymegbízott. Ráduly István, Uzon község polgármestere lapunknak elmondta, már hét éve harcolnak a Feketeügy folyó holtágaiért, öt évvel ezelőtt a megvalósíthatósági tanulmányt is elkészítették, hogyan hasznosítanák ezeket. A patkó alakban elhelyezkedő három kis tó egyikén a szabadidős park részeként csónakázni lehetne, a másik két holtágban halastavakat alakítanának ki. „Fontos továbbá, hogy a holtágat összekössük a Feketeügy 400 méterre levő élővizével, különben elposványosodik” – magyarázta a polgármester.
Réty község önkormányzata is a fürdőzők és a horgászok számára próbálja élvezhetővé varázsolni a tulajdonában levő tavat. Dálnoki Lajos polgármester a Krónikának elmondta, a Rétyi-tó a község tulajdonában van, ám a gátak a vízügyhöz tartoznak, ezért nem lehet közpénzeket költeni ezek karbantartására. A gátak árvízvédelmi szempontból biztonságosak, viszont a belső felüket kellene úgy kialakítani, hogy a víz ne mossa ki, a strandolók és a horgászok biztonságos körülmények között használhassák. A Feketeügy vizéből mesterségesen duzzasztott, közel 24 hektáros Rétyi-tó a telekkönyvben még kaszálóként szerepel, így az önkormányzat kénytelen megtenni azokat a hivatalos lépéseket, amelyeket évtizedekkel ezelőtt elődei elmulasztottak, szögezte le Dálnoki Lajos.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.