Hirdetés

Tanügyi reform: most kezdődik a neheze

Az új tanügyi törvény végrehajtásának módjától függ, hogy sikerül-e kiaknáznia a romániai magyarságnak a benne levő lehetőségeket – hívták fel a figyelmet az illetékesek csütörtökön este Kolozsváron, a Járosi Andor Keresztyén Kulturális Műhely szervezte fórumon.

Kiss Előd-Gergely

2011. február 21., 10:272011. február 21., 10:27

Mint hangsúlyozták, nagyon sok részletkérdést kell megoldani, ilyen például a tankönyvek kérdése, nem mindegy ugyanis, hogy a gyerekek milyen tankönyvből tanulnak, ki fordítja le ezeket román nyelvből, és ki lektorálja a kiadványokat.

Az új tanügyi törvény alkalmazása című beszélgetésen Kötő József parlamenti képviselő sorolta fel az új jogszabály pozitívumait az erdélyi magyar közösség számára. Elmondta, a törvénynek köszönhetően minden magyar gyerek lehetőséget kap arra, hogy anyanyelvén tanuljon. Az RMDSZ-es politikus ugyanakkor arra figyelmeztette hallgatóságát, hogy a magyar nyelvű közoktatás csak a minőség biztosításával tud talpon maradni Romániában. Kiemelte, fontos, hogy azokon a szakokon is legyen minél hamarabb magyar nyelvű tagozat, ahol most nincs, ugyanis a képviselő szerint a magyar gyerekek ötven százaléka ezért kénytelen román nyelven tanulni.

Király András oktatásügyi államtitkár arra hívta fel a figyelmet, hogy a munka java része csak ezután következik: „Olyan lesz a magyar oktatás, amilyenné mi tesszük” – fogalmazott az RMDSZ-es tisztségviselő. Hozzáfűzte, a következő feladat az új országos alaptanterv és a megfelelő tankönyvek elkészítése lesz. Előbbit májusra ígérte az államtitkár, aki szerint a szaktárca azt is vállalja, hogy szeptemberre kinyomtatják a nyolcadikosok számára az új magyar nyelvű történelem- és földrajzkönyveket. Emellett az első és ötödik osztályosok már idén ősztől új tanterv szerint tanulnak, és ezt követően fokozatosan életbe lépnek az új tankönyvek is.

Péter Tünde Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettes a rendezvényen aggodalmának adott hangot amiatt, hogy az új jogszabály tízről tizenkettőre emelte az iskolák minimális diáklétszámát, mint hangsúlyozta, ez várhatóan kedvezőtlen lesz a magyar vidéki iskolák számára. Az államtitkár válaszában leszögezte: a szórványban lévő anyanyelvi oktatási intézmények létezését a törvény garantálja, még akkor is, ha kevesebb, mint 12 gyerek jár az illető tanintézetbe. Fogarasi Enikő, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Történelem-Filozófia Karának dékánhelyettese arra figyelmeztetett, hogy hibásak a magyarra fordított középiskolai tankönyvek. Mint javasolta, ezek kiküszöbölése érdekében az egyetemi tanárok kellene hogy lektorálják azokat. Király András válaszában közölte, a lektort a kiadónak kell biztosítania.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok

Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért

A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
Hirdetés
Hirdetés