Hirdetés

Tanácskozás a felekezeti oktatásról

Az erdélyi magyar történelmi egyházak és az RMDSZ képviselői az új oktatási törvényről, annak a felekezeti oktatásra vonatkozó vetületeiről tanácskoztak pénteken délelőtt, Kolozsvárott.

2011. május 06., 13:352011. május 06., 13:35

A szakmai beszélgetés résztvevőit a házigazda Bálint Benczédi József unitárius püspök köszöntötte, aki annak fontosságát hangsúlyozta, hogy közös dolgaink megbeszélése, az egyeztetés, a közös álláspont kialakítása rendkívül fontos az erdélyi magyar történelmi egyházak számára.

Kelemen Hunor szövetségi elnök üdvözölte a kezdeményezést, mint mondta, a szándékok találkoztak, hiszen az RMDSZ számára is rendkívül fontos a tanácskozás, az egyeztetés.

„2010-ben a kisebbségi jogok területén végzett munkánk egyik legnagyobb eredménye az oktatási törvény elfogadása volt. A jogszabály kidolgozásakor is egyeztetett a szövetség az egyházak képviselőivel, most, amikor ennek konkrét alkalmazásáról van szó, ismét szükségessé vált a párbeszéd, az egyeztetés. Én azt szeretném, ha nem csak a felekezeti oktatás kérdésében ülnénk egy asztalhoz, hanem azt javaslom, hogy rögzítsünk rendszeres találkozókat, amelyeken az erdélyi magyar közösség minden életterületét érintő kérdést megbeszélhetünk” – fogalmazott Kelemen Hunor.

Markó Béla miniszterelnök-helyettes elmondta, az oktatási minisztérium hamarosan létrehoz egy bizottságot, amely minden püspökséggel külön-külön tárgyal a felekezeti oktatásról. Ennek a bizottságnak a tagjai lesznek Pásztor Gabriella államtanácsos és Király András államtitkár is. Markó Béla szerint ennek az egyeztetésnek az a legfontosabb célja, hogy a felekezeti oktatás kapcsán egységes álláspontot fogalmazzanak meg annak érdekében, hogy a törvény alkalmazásakor mindenki pontosan tudja, milyen cselekvési terv mentén halad a munka. 

Az erdélyi magyar egyházak képviselői elsősorban üdvözölték az oktatási törvény azon előírását, melynek értelmében a vallásóra bekerült a kötelező törzsanyagba, ugyanakkor számos kérdést fogalmaztak meg a felekezeti, egyházi iskolák és óvodák létrehozásáról, felmerült továbbá az egyházi népiskolák létrehozásának szükségessége is, amelyek leginkább a szórványvidéken működhetnének sikeresen. 

A tanácskozáson Kelemen Hunor szövetségi elnök és Markó Béla miniszterelnök-helyettes mellett jelen volt Király András oktatásügyi államtitkár, Nagy Zoltán államtitkár, Pásztor Gabriella államtanácsos, Kötő József parlamenti képviselő és Lakatos András, az RMDSZ oktatási főosztályának vezetője. Az erdélyi magyar történelmi egyházak részéről a tanácskozáson részt vett dr. Jakubinyi György római-katolikus érsek, Papp Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, Bálint Benczédi József unitárius püspök valamint egyháztanácsosok, képviselők.
 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust

Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust
Hirdetés
2026. október 14., szerda

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel

Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel
2026. október 14., szerda

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA

Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA
2026. október 14., szerda

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását

A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá

A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá
2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Hirdetés
Hirdetés