A Kolozs megyei egészségügyi igazgatóságtól kapott információink szerint a panzió ugyan rendelkezett működési engedéllyel, ám a befogadóképességénél jóval több gyermeket szállásoltak el. „Összesen hatvan hely volt a panzióban, ahol 160 tanuló lakott” – áll az igazgatóságnak lapunkhoz eljuttatott közleményében. A nebulóknak egy nagyváradi alapítvány szervezte a Kolozs megyei nyaralást, s biztosította az étkeztetést is. Az egészségügyi igazgatóság szerint azonban a panzió konyhai berendezésének nagy része nem működött, túl kevés volt a hűtőláda, s az élelmiszereket sem tárolták megfelelő körülmények között. Mindezek mellett nem volt elkülönített helység a mosogatásra. A szakácsok – akiket szintén a nagyváradi alapítvány biztosított – sem rendelkeztek orvosi vizsgálatokkal, ugyanakkor az igazgatóság véleményezése szerint az élelmiszer-kezelés alapvető szabályait sem ismerték. A rendellenességekre a szakhatóság egy szülő panasza nyomán figyelt fel. A panziót azonnali hatállyal bezáratták. Tulajdonosára a tábor egészségügyi engedélyek nélküli megszervezéséért 1000 lejes pénzbírságot róttak ki. A higiéniai előírások mellőzése miatt 700 lejes pénzbírság kifizetésére kötelezték a tábort szervező alapítványt is.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Változékony marad az időjárás a következő két hétben: többfelé hűvös éjszakák várhatók, miközben egyes térségekben napközben a hőmérséklet eléri, sőt meghaladja a 22–23 Celsius-fokot is.
Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.
Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.
Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.