Hirdetés

Szünetel a bánffyhunyadi templom felújítása

A kivitelező szerint tudják tartani a határidőt, és jövő nyárra befejezik a templomfelújítási munkálatokat •  Fotó: Rostás Szabolcs

A kivitelező szerint tudják tartani a határidőt, és jövő nyárra befejezik a templomfelújítási munkálatokat

Fotó: Rostás Szabolcs

Jövő nyárra befejezik a tervek szerint a bánffyhunyadi református templom felújítási munkálatait. Jakab Mihály, a Kolozs megyei város lelkipásztora a műemlék épület restaurálásáról, a helyi gyülekezetről, az épülő óvodáról és bölcsődéről beszélt lapunknak.

Bede Laura

2020. április 13., 16:342020. április 13., 16:34

2020. április 13., 16:542020. április 13., 16:54

A koronavírus-fertőzés terjedésének, valamint a hatósági intézkedések függvényében kezdik újra a bánffyhunyadi református templomon két hete szüneteltetett felújítási munkálatokat. A gyülekezet 2017-ben nyert uniós pályázatot, amely során közel 2 millió eurót kapnak a Kolozs megyei műemlék épület teljes restaurálására. Jakab Mihály lelkipásztor a Krónika érdeklődésére elmondta,

a felújítást végző szakemberek március elején lebontották a szentély zsindelyszerkezetét, megjavították a szarufarészt, illetve a toronyban levették a szintek közötti régi padlólemezt.

Hirdetés

A felújítás befejezésére összesen négy év áll a gyülekezet rendelkezésére, 2021 júliusa a határidő. A Bánffyunyadon három éve szolgáló lelkész rámutatott, a kolozsvári kivitelező szerint tartani tudják a határidőt, és jövő nyárra kész lesz a templom.

A fővállalkozó Decorint korábban több műemlék épület felújított, például a kincses városi Farkas utcai református templomot, a Kétágú templomot, ugyanakkor a cég építette a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári karának székhelyét is.

A lelkész szerint megtörténhet, hogy későbbre fejezik be a korszerűsítést, amelyet kissé késleltettek a tavaly októberben végzett régészeti feltárások.

Mint arról korábban beszámoltunk, a szakemberek érintetlen kriptára bukkantak a templomban. A lelet jelentőségét növeli, hogy Erdélyben 120 éve találtak utoljára érintetlen kriptát, Csók Zsolt, az Erdélyi Nemzeti Történeti Múzeum régésze szerint európai jelentőségű leletről beszélhetünk. A Református.ro beszámolója szerint a megbontott kriptában valószínűleg 17–18. századiak a leletek, amelyeket a kolozsvári történeti múzeumban vizsgálnak. Jakab Mihály nem közölhetett információkat a kutatás eddigi eredményeiről, viszont elmondta, hogy az Erdélyi Nemzeti Történeti Múzeum nemsokára sajtótájékoztató keretében számol be a vizsgálatokról, illetve készül egy film a feltárásról, amely majd elérhető lesz a világhálón.

Kiöregedő, de lelkes gyülekezet

A besztercei származású Jakab Mihály lelkész arról is beszámolt, hogy a bánffyhunyadi gyülekezet 1410 taggal kezdte az évet, de sajnos azóta már nyolc temetés volt, keresztelő, esketés pedig egy sem.

Idézet
Kiöregedő, fogyó gyülekezet, de lelkes, mert ennek az 1400 személynek a 12 százaléka templomlátogató, vasárnaponként 150-170-en is eljönnek. Jó gyülekezet, értik, hogy mi történik, és minden vasárnap élnek a szabad adakozási lehetőséggel. Érdekes, hogy név nélkül adakoznak a hívek akár nagyobb összegeket is. És bármilyen munkálat van, önként jönnek, és segítenek”

– fogalmazott a lelkész.

•  Fotó: Rostás Szabolcs Galéria

Fotó: Rostás Szabolcs

Egy „fedél alatt” a magyar gyerekek

Egyébként a magyar kormány által meghirdetett program keretében óvoda és bölcsőde épül Bánffyhunyadon. Ehhez a helyi egyházközség és az Erdélyi Református Egyházkerület ajánlott fel mintegy 6000 négyzetméteres területet, amely az egyházközségé. Az ingatlanok létrehozását a magyar állam finanszírozza, az egyházkerület pedig a Kárpát-medencei óvodafejlesztési programban való részvételt biztosítja.

„Orbán Viktor miniszterelnököt a Sapientia egyetem építésekor megkérdezték, hogy miért szükséges Kolozsváron még egy egyetem, és akkor azt válaszolta, hogy »ahol tó van, abban előbb-utóbb ott lesznek a békák is«. Nekem megtetszett ez a mondat, és így állunk hozzá az óvodaépítéshez” – részletezte Jakab Mihály. Hozzátette, tőle is megkérdezték, hogy miért építik az ingatlanokat, hiszen egyre kevesebb gyerek születik. De úgy véli,

ha a Sapientia megtelt diákokkal, az óvoda is megtelik gyerekekkel.

„Bánffyhunyadon van magyar óvodai foglalkozás, de csoportonként más-más épületben, kisebbségben. Kolozsvári ovikba csak az odaköltözött ifjaink viszik gyerekeiket, de ha meglenne a helyi óvoda, talán hazahoznák őket, és a nagyszülők gondozására bíznák, egyesek könnyebbségére, mások örömére” – részletezte a lelkész. Rámutatott,

a helyi óvoda tele lesz magyar gyerekekkel, és nem fogják azt érezni, amit jelenleg érezhetnek a különböző csoportokban, hogy ők kisebbségiek.

Arról is beszámolt, hogy az épület idén készen lesz, de a járványügyi helyzet miatt jelenleg ez a munkálat is szünetel. Az még kérdéses, hogy a körülbelül száz gyereket befogadó óvoda működni fog-e szeptembertől. „Ezt pontosan nem tudom, mert nem mi vagyunk a befektetők, hanem az egyházkerület, amely akkor adja át a kulcsot és működtetést az egyháznak, amikor elkészül az épület. Érdeklődtünk, több lehetőség mutatkozik, amikor meglesz az óvoda, kitaláljuk, hogy melyik lesz a legalkalmasabb a közösség és egyház számára egy­aránt” – hangsúlyozta Jakab Mihály.

•  Fotó: Rostás Szabolcs Galéria

Fotó: Rostás Szabolcs

Mint arról korábban beszámoltunk, a bölcsőde- és óvodaépítés folytatásaként építenének elemitől középiskoláig valamennyi magyar diákot befogadni képes iskolaépületet is Bánffyhunyadon. A helyi magyarság több mint egy évtizedes törekvése az Erdélyi Református Egyházkerület segítségével valósulhat meg, amely biztosítja a szükséges területet és a finanszírozást. Az önálló magyar oktatási intézmény, intézményközpont létrehozását több mint tíz éve tervezi a Kolozsvártól ötven kilométerre fekvő kisváros magyar közössége, mely többször is nekifutott a kérdésnek, mindeddig sikertelenül.

Kalotaszeg központjában a magyar nyelvű oktatás jelenleg több intézményben szétszórva zajlik. A városközponthoz közel eső, Május 1. utcai telken épülő ingatlan pedig az urbanisztikai bizonylat szerint az összes magyar diákot képes lenne befogadni 0-ától 12. osztályig.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 02., szombat

Tisztázta a rendőrség Takács Csaba halálának okát

A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.

Tisztázta a rendőrség Takács Csaba halálának okát
Hirdetés
2026. május 02., szombat

Magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében

Széll Lőrinc eddigi alprefektus személyében magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében.

Magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében
2026. május 02., szombat

Nyitottság, kreativitás szükséges Parajd és a térség turizmusának valamelyes talpra állásához – 1.

Milyen lehetőségek nyílhatnak a majdnem egy évvel ezelőtti parajdi bányakatasztrófa után a térség turizmusának tovább éltetésére? Parajd jócskán megcsappant idegenforgalmának potenciális lehetőségeiről dr. Horváth Alpár egyetemi oktatót kérdeztük.

Nyitottság, kreativitás szükséges Parajd és a térség turizmusának valamelyes talpra állásához – 1.
2026. május 01., péntek

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke

Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is

Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is
2026. május 01., péntek

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban

Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban
2026. május 01., péntek

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat

Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel

Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel
2026. május 01., péntek

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön

Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön
2026. április 30., csütörtök

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren

Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren
Hirdetés
Hirdetés