Hirdetés

Szülőföldön magyarul: december 15-éig mindenki megkapja a pénzt

Elkezdődött a Szülőföldön magyarul pályázat kedvezményezettjeinek kiértesítése, illetve a támogatások folyósítása – többek között erről számolt be tegnapi sajtótájékoztatóján Burus-Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) elnöke. Mint részletezte, a pályázatok elbírálása két részben történt, az első, több mint 100 ezer pályázatról már szeptemberben döntött a Bethlen Gábor Alap, míg a második körben újabb 53 334 tanuló támogatásában egyeztek meg, így idén összesen 156 443 támogatandó gyereket, fiatalt tartanak számon.

Forró Gyöngyvér

2011. október 19., 07:382011. október 19., 07:38

Hargita megyében 26 845 gyerek, Kovászna megyében 15 691, Maros megyében 18 691, Bihar megyében 11 689, illetve Kolozs megyében 6658 gyerek kaphat oktatási-, nevelési, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatást. A moldvai érdeklődés kapcsán kiderült, Bákó megyéből mintegy 1255 igénylés érkezett, míg Bukarestből összesen 80 támogatást hagytak jóvá. Az RMPSZ elnöke kitérve a finanszírozás folyósítására kifejtette, az első forduló után már 55 ezer családnak küldtek értesítést a pályázat pozitív elbírálásáról, a napokban pedig a további értesítéseket is elküldik. Mivel már a kifizetések is beindultak, október 7-én 23 914 kedvezményezett számlájára utalt pénzt a Bethlen Gábor Alap, ami 34 589 gyerek támogatását jelenti, azaz mintegy 11,24 millió lejt. Október 14-én 18 991 gyerek kapta meg a támogatást, 6 millió 162 075 lej értékben. Burus-Siklódi leszögezte, a BGA szándéka, hogy december 15-éig minden támogatást folyósítson, így kérik az értesített igénylőket, hogy mihamarabb aktiválják a bankkártyájukat, és váltsák ki a támogatást.

Az RMPSZ elnöke ugyanakkor beszámolt az Ezüst Gyopár díjról is. Az idei díjazottak között szerepelt Lászlófy Pál, az RMPSZ tiszteletbeli elnöke is. „Jó érzés látni azokat a kollégákat, akiknek a szemében meghatottság van, hiszen ez a díjátadás meghatározó élmény annak is, aki díjaz, és annak is, aki átveszi” – mutatott rá Burus. Ugyanakkor idén is kiosztották a diákoknak járó Mákvirág díjakat, amelyben ezúttal országszerte 60 tanuló részesült.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg

A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen

Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen
2026. augusztus 15., szombat

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost
2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
Hirdetés
Hirdetés