
Szatmárnémeti észak-nyugati fekvéséből adódóan két helyről is érdeklődnek a város iránt
Fotó: Facebook/Primaria Municipiului Satu Mare/Szatmárnémeti
Az infrastrukturális fejlesztések saját hatáskörbe vonása lenne az elsődleges célkitűzése a Cătălin Cherecheș ötletgazda, nagybányai polgármester által bejelentette Észak-erdélyi Szövetségnek.
2018. december 13., 09:082018. december 13., 09:08
2018. december 13., 10:592018. december 13., 10:59
Észak-erdélyi Szövetségbe tömörül Máramaros, Szatmár, Szilágy és Beszterce-Naszód megye a négy megye közgyűlése, a négy megyeszékhely és több megyei jogú város révén – jelentette be Cătălin Cherecheș ötletgazda. Nagybánya polgármestere fontosnak tartotta leszögezni, hogy a társulás nem a Nyugati Szövetség megfelelője lesz, mivel nem politikai színezetű projekt, ők mindössze Észak-Erdély fejlődését akarják.
„2019. január 15-éig útjára indítjuk az Észak-erdélyi Szövetséget, a Máramaros, Szatmár, Szilágy és Beszterce-Naszód megyei közgyűlések, Nagybánya, Szatmárnémeti, Zilah és Beszterce megyeszékhelyek és a megyei jogú városok szövetségét.
Ezzel a kezdeményezéssel nem csupán regionális vagy országos szinten akarunk kiemelkedni, hanem Európának is valami jót akarunk adni, támogatni akarjuk az európai kezdeményezést, hogy például Ukrajnát közelebb hozzuk a stabilitáshoz és egyensúlyhoz” – ecsetelte elképzeléseit a Mediafax hírügynökségnek adott nyilatkozatában a nagybányai elöljáró.
Elmondása szerint amúgy nem lesz vezetői struktúrája a szövetségnek, hanem „kollegiális rendszer” lesz, a megtárgyalt projekteket két hétre nyilvános vitára bocsátják, és elektronikus rendszer keretében nyilváníthatnak véleményt az érintettek.

Nyugati szövetség (AVE) elnevezéssel együttműködési megállapodást kötött az ország négy nyugati nagyvárosának – Arad, Nagyvárad, Kolozsvár és Temesvár – elöljárója az uniós források hatékony lehívása és a gazdasági fejlődés előmozdítása érdekében.
Cherecheș szerint az új struktúra támogatja a közúti és a vasúti infrastruktúra fejlesztését. „Az első dolog, amire gondolunk, egy gyorsforgalmi út vagy egyfajta autópálya Nagybánya és Szatmárnémeti között, amit kiegészítene Nagybánya metropoliszövezetének körgyűrűje.
Ezt meghosszabbítanánk Felsőbánya, egy másik úttal pedig Máramarossziget felé, hogy a kisebb városok is fejlődésnek induljanak. Egy közúti híddal folytatnánk, ami Ukrajnával kötné össze Romániát, majd
Közúti és vasúti infrastruktúrát akarunk Beszterce irányába is” – emelte ki Cherecheș. Hozzátette: ezzel párhuzamosan idegenforgalmi, kulturális, oktatási és sportprojektjeik is lesznek, mint ahogy a szakoktatásra is hangsúlyt kívánnak fektetni.
„Fontos dolgok, amelyeket a Nyugati Szövetséghez csatlakozott kollégáink is kigondoltak, és arra számítok, hogy
és ennek alapját a gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődési vágyból létrehozott szövetségek jelentik majd. Hiszem, hogy a lokálpatriotizmus lesz Románia fejlődésének motorja” – összegzett az Észak-erdélyi Szövetség ötletgazdája. Cherecheș egyúttal bejelentette, hogy a projektismertetőt Bukarestben tartják majd, amit egy brüsszeli bemutatkozás követ.

Számos követője lehet a hétvégén létrejött Nyugati Szövetségnek. A román kormány közben egy tízmilliárd eurós befektetési alappal válaszolt a kezdeményezésre, amit azonban „osztogatásnak” tartanak az érintettek.
Jó kezdeményezésnek tartja a városok szövetségét Szatmárnémeti polgármestere, aki szeretne többet megtudni ezek konkrét tartalmáról, és a lehetőségekről, mielőtt bármit is lépne. Kereskényi Gábor szerdán a Krónika megkeresésére elmondta, Szatmárnémeti észak-nyugati fekvéséből adódóan két helyről is érdeklődnek a város iránt, így már korábban a Nyugati Szövetség kezdeményezői is keresték, és az Észak-erdélyi Szövetség is számít rá. „Nagyvárad és Nagykároly polgármesterével is egyeztettem, mindkettőjüktől azt kértem, vizsgáljuk meg konkrétan, mire jó egy ilyen társulás, mi a valós tartalma” – mondta Kereskényi. Hangsúlyozta,
hiszen az európai uniós pénzek fontos szegmensét jelentik a jövőbeli terveiknek és a beruházásoknak. Például lesznek kiírások a vasút elektromossá tételére, tehát ezt meg lehetne valósítani Kolozsvár és Nagyvárad vagy Szatmárnémeti és Nagybánya között, ám a hatályos törvény értelmében a városoknak nincs hatáskörük a vasúti beruházások terén. Hasonlóképpen korlátozottak a regionális projektek is, tehát hiába lenne Szatmárnémeti és Nagybánya önkormányzatának pénze arra, hogy a két megyehatárig megépítsenek egy gyorsforgalmi utat, így összekötve a két várost, hasonló beruházásokat a törvények nem tesznek lehetővé, nem az önkormányzatok hatáskörébe tartoznak az ilyen infrastrukturális fejlesztések. Kereskényi amúgy a különböző szövetségek megalakulását első lépésnek tekinti, ám ezeket meglátása szerint meg kell tölteni konkrét tartalommal, ami további lépéseket feltételez. „Jelenleg a naiv, jóhiszemű emberek egy része azt hiszi, ez egy csodálatos dolog, és holnaptól dőlni fog a pénz, a szélsőségesek pedig azt vizionálják, hogy megkezdődött Románia szétszedése. Ezért is fontos tisztázni a konkrét tartalmakat, lehetőségeket” – fogalmazott lapunknak a polgármester.
Robu egyelőre nem befogadó szövetségben gondolkodik
A Nyugati Szövetség egyelőre nem fogadhat be más elöljárókat is, az ugyanis kompromittálná az eredeti ötletet, mivel az emberek mielőbb konkrét eredményeket szeretnének látni – szögezte le Nicolae Robu, Temesvár polgármestere, amikor arról faggatták, hogy máris több város jelezte, szívesen csatlakozna a négyekhez, vagyis a Béga-parti város, Arad, Nagyvárad és Kolozsvár újonnan létrejött szövetségéhez. „Lépésről lépésre kell haladnunk, nyitottak leszünk, tárgyalunk, most is meg lehet bennünket keresni. Az eredményeket kell előtérbe helyeznünk” – szögezte le Robu, jelezve egyúttal, hogy kormánypárti polgármesterek is megkeresték már a Nyugati Szövetségbe tömörült négy elöljárót.
A szélsőséges kirohanásairól ismert Diana Șoșoacă EP-képviselő élesen kikelt Emil Boc ellen egy közösségi médiás bejegyzésében.
A terhesség, a vajúdás és a szülés időszakában erősítené meg a páciensek jogait az a törvénykezdeményezés, melyet elsöprő szavazattöbbséggel fogadott el a héten a bukaresti szenátus.
Kerékpározó gyermekeket ütött el egy ittasan vezető férfi szombat este a Temes megyei Kétfél (Gelu) településen. Egy 10 éves kislány meghalt, az ugyanazon a biciklin ülő 11 éves társa megsebesült.
Vajon mi lehet a gépi tudás korában a pedagógia, a tanár–diák kapcsolat lelke, fő benső mozgatóereje? Többek közt erre a kérdésre keres és ad válaszokat Vass Vilmos magyarországi egyetemi docens, a neveléstudományok számos mesterének könyve.
A marosvásárhelyi önkormányzati képviselő-testület posztumusz díszpolgári címet adományozott Kincses Előd néhai ügyvédnek, emberjogi harcosnak.
Novák Károly Eduárd pénteken úgy fogalmazott: „az orosz sportolók részvételének megtagadása” a kolozsvári ritmikus gimnasztika világkupán azzal a kockázattal jár, hogy negatív precedenst teremt a román sport számára a nemzetközi porondon.
Magyarországnak nemcsak politikai, hanem szerződéses alapja is van arra, hogy megszólaljon az erdélyi magyarságot ért jogsérelmek ügyében, így a premontrei apát kilakoltatásának ügyében is – hívta fel Orbán Anita külügyminiszter figyelmét Izsák Balázs.
A bukaresti ügyvivő kormány pénteki ülésén hivatalosította Hargita megye címerét – tájékoztatott a szövetség sajtóirodája, jelezve, a döntés az RMDSZ javaslatára született.
Az Arad megyei Borossebesen működő előtisztító derítőállomásból áradó bűzre panaszkodnak a helyi lakosok, a környezetőrség ellenőrzése pedig súlyos szabálytalanságokat tárt fel. Az üzemeltetőt 100 ezer lejre bírságolták.
Újabb riasztásokat adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) a kánikula miatt. Vasárnap 16 megyében a legmagasabb fokú hőségriasztás lesz érvényben.
szóljon hozzá!