Szórványmentők identitásápoló szolgáltatása – Szamosújváron tanácskoztak az erdélyi Petőfi-ösztöndíjasok

A programba beválogatottak olyan végvárakon próbálják felrázni a magyarságot, mint Avasújváros vagy Lupény, Válaszút vagy Halmágy, de jelen vannak a nagyvárosi szórványban is: Temesváron, Nagybányán, Brassóban vagy Nagyszebenben.

A program megálmodói szerint a szórványközösségek erősödő magyarságtudatával hosszú távon akár meg is lehetne állítani, esetenként pedig visszafordítani a fogyási folyamatot. Az ösztöndíjasok – akiket fogadóként történelmi egyházak, művelődési szervezetek mentorálnak – leginkább a hagyományápolás, anyanyelvoktatás, kulturális programok szervezésével próbálnak életet lehelni a fogyatkozó közösségekbe. Tevékenységük rendkívül szerteágazó: a gyermekjátékoktól a sírtisztításig, a helyi magyar napok szervezésétől a bútorfestésig, a hagyományos konyha újra felfedeztetésétől a barantaoktatásig szinte minden belefér.

Az ösztöndíjasok zöme Magyarországról érkezett fiatal, aki kilenc hónapos ösztöndíjban részesül. Az eddigi kétéves tapasztalat szerint, aki egyszer megkedveli Erdélyt, az másodjára is szívesen visszatér. Ha nem ide, akkor a felvidéki, vajdasági vagy kárpátaljai magyarok közé.

Széchenyi értékrendjébe
sorolt ösztöndíjasok

Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztosa Szamosújváron külön köszönetet mondott az Erdélyben szolgálatot teljesítő ösztöndíjasoknak. Mint hangsúlyozta, az anyaországban magyarnak lenni és a hagyományokat megélni egyszerűbb és természetes, de mindez a szórványban sajátos kihívásokkal jár. Közölte, ezekben a közösségekben a kultúra őrzése mindig nehezített pályán történik. A magyar kormány képviselője Széchenyi Istvánt idézve elmondta:

„Úgy gondolom, hogy a Petőfi-program résztvevőit a Széchenyi által megragadott értékrenddel tudnám jellemezni – akik tisztában vannak azzal, amire társadalmunk és jogrendszerünk épült, amit ma sokan elfelejtenek: a közérdeknek mindig az egyéni érdek felett kell állnia. Ahogy itt, Erdélyben a magyarok vallják: szabadnak lenni nemcsak lehetőség, de kötelesség is” – nyomatékosította Szilágyi Péter.

A szakpolitikus egy újabb kihívásra is kitért. „Amíg régen az összetartás, a nemzet védelme szükségszerű és természetes volt, fontossága ma már sokak által megkérdőjeleződik. Az újabbnál újabb ideológiákban sokszor eltörpülnek a valós értékek, mint a nemzetünk, kultúránk és hovatartozásunk” – figyelmeztetett a veszélyre a miniszteri biztos. Szilágyi Péter hangsúlyozta, a magyaroknak nem szabad elfelejteniük, hogy a történelem során összefogással mi mindent elértek: forradalmat robbantottak ki, diktatúrát döntöttek meg, de ugyanakkor jogokat harcoltak ki nemzeti és nemzetközi szinten.

– vont párhuzamot a diplomata. Nagyjából ugyanezt a gondolatot fogalmazta meg Székely István, az RMDSZ ügyvezető alelnöke is, aki szerint Trianon után többféleképpen próbálták meghatározni a szórvány fogalmát, de a legtalálóbbnak mégiscsak az bizonyult, mely szerint az a közösség számít szórványnak, amely mindössze saját erőforrásaira támaszkodva már képtelen fenntartani nemzeti identitását.

A megkésett és sokak számára most is hatástalannak tűnő szórványpolitikájáért számos esetben bírált RMDSZ mundérját a szövetség alelnöke a Hargita és Kovászna megyei példákkal igyekezett menteni. Székely elmondta: költségvetéséből a két székely megye önkormányzata szívesen fordított volna a dél-erdélyi közösség támogatására, csakhogy a román hatóságok a számvevőszék által ezt törvénytelen lépésnek minősítették. Ennek dacára a Kovászna Megyei Tanács csupán 2019-ben több mint hetven kulturális rendezvényt szervezett a szórványban.

Magyar közösségbe tartozni jó!

Bár sok gonddal kénytelenek megküzdeni, a Petőfi-program idei ösztöndíjasai nem érzik életük elpazarolt részének a szórványban ledolgozott kilenc hónapot. Bucz Júlia immár a harmadik ösztöndíjas, akit 2017 óta a nagyszebeni HÍD Egyesület „vendégül lát”. A Németországban és Belgiumban diplomázott, majd sokáig Brüsszelben dolgozó fiatal nő úgy véli, amit most az ifjúságba fektetünk, az a jövőben kamatozni fog. Elődje a Tatáról érkezett Simon Andrea volt, aki az idei tanévet Brassó mellett, a bácsfalusi csángó közösségben kezdte. Az okleveles művelődésszervező határozottan állítja, hogy a szebeni magyarság fogyása megállítható annál is inkább, hogy a város gazdasági ereje számos székelyföldi és anyaországi fiatalt vonz. Ahhoz azonban, hogy a jövevények identitástudatát ne kezdje ki a ma már román többségű nagyváros rengetege, mindenképpen magyar kulturális eseményeket kell kínálni nekik.

A Válaszútra került Vargyas Ildikó úgy véli,

„Olykor akár egy szóval is lehet lelkeket menteni” – állítja a Gyergyói-medencéből származó, de egy ideje Magyarországon élő fiatal nő. Ugyanígy gondolkodik a balassagyarmati Paróczi Ákos is, aki élete egy részét Regensburgban, majd az Egyesült Államokban élte le. A szamosújvári Téka Alapítványnál segédkező fiatalember meggyőződése, hogy a szórványkollégiumból kikerülő ifjak saját közösségükben afféle katalizátorokként fognak működni. Az egykori magyar–örmény város bentlakásában mintegy harminc, jobbára kis mezőségi településről származó diák lakik, és a két évvel ezelőtt átadott Kemény Zsigmond magyar nyelvű iskolában tanulnak.

Hasonló gondok mutatkoznak a Szamosújvár közeli Désen is, ahol szintén a szülők hibájából „korcsul el” a jövő nemzedéke. A Kádár József Kulturális Egyesülethez érkezett Metz Róbert saját bőrén is megtapasztalta, micsoda meggyőzőkészséget igényel rávenni a dési és környékbeli falvakban élő színmagyar családokat, hogy anyanyelvű iskolába írassák csemetéiket.

„Én is arról próbálom meggyőzni a kőhalmiakat, hogy magyar közösségbe tartozni jó dolog!” – foglalja össze munkája lényegét Halász Hargita, aki a Vajdaságból érkezett a Brassó megyei kisvárosba. A tanácsokozásnak helyet adó Téka Alapítványnál egyenesen ezt nevelik a gyerekekbe. „Mindig azt szoktam mondani a diákjainknak: legyetek büszkék arra, hogy mezőségiek vagytok! Ne azzal éljetek, hogy egy holt tenger lakói vagytok, hiszen a török- és tatárjárások után volt ennél sokkal rosszabb is a Mezőség helyzete” – állítja Bécsi-Balázs Attila, a nemrég Prima-díjjal kitüntetett Téka alapító elnöke. A szórványkollégiumig, a művelődési központig, az önálló magyar iskoláig, no meg a rangos kitüntetésig hosszú, göröngyös út vezetett. Pedig évtizedekkel ezelőtt Szamosújváron is egy táncházzal kezdődött minden.