Hirdetés

SZKT: kipipált feladatok

•  Fotó: Ifj. Haáz Sándor

Fotó: Ifj. Haáz Sándor

Megvonták a politikai a bizalmat Toró T. Tibor képviselőtől. „Az RMDSZ novemberben azért kampányolt, hogy a szövetség képviselői bejussanak az Európai Parlamentbe, Tőkés László pedig ne jusson be” – jelentette ki Markó Béla a Szövetségi Képviselők Tanácsa szombati ülésén.

Gazda Árpád

Gazda Árpád

2008. január 28., 00:002008. január 28., 00:00

Az elnök a szövetség célját az ellenzékre átvetítve állapította meg, hogy aki Tőkés László kampányában vett részt, az voltképpen az RMDSZ mandátumszerzését próbálta megakadályozni. Ez volt az egyik érv, amely alapján az elnök azt kérte az SZKT-tól, erősítse meg a Szövetségi Állandó Bizottság határozatát, és vonja meg a politikai bizalmat Toró T. Tibor képviselőtől, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnökétől. Az elnök nem erkölcsi, hanem elsősorban politikai mérlegelés alapján tartotta megengedhetetlennek, hogy egy szervezeten belül valaki éljen a jogokkal, de kivonja magát a kötelezettségek alól, sőt a szervezet ellen forduljon.

Toró megleckéztetésének kezdeményezése hozta egyébként a marosvásárhelyi – meglehetősen lagymatag – SZKT-ülés leghevesebb hangulatú pillanatait. A képviselők padsoraiban tapasztalható ellenérzések tették, hogy a szövetségi elnök kétszer is szükségét érezte, hogy kimenjen a szónoki pulpitushoz, és Toró megbüntetését kérje. Többször is elismételte, a feladat kellemetlen, de nem megkerülhető, és nem is halasztható. Az első javaslatok ugyanis arra vonatkoztak, hogy halasszák el ezt a napirendi pontot. Torónak ugyanis – amint Halász Ferenc Temes megyei RMDSZ-elnök bejelentette – reggel feltörték az autóját, és az SZKT helyett a rendőrségre kellett mennie. Ezt a javaslatot viszont 43:22-es szavazataránnyal és 15 tartózkodással elvetette a testület. A bizalommegvonás ellen csak Antal Árpád képviselő érvelt. Szerinte a lépésnek rossz üzenete van a választók felé, akik nem pártszerű működést várnak el az RMDSZ-től. Bárányi Ferenc, Kelemen Hunor és Lokodi Emőke voltaképpen Markó Béla érveit ismételték meg. Végül az SZKT hat ellenszavazattal és 12 tartózkodással vonta meg a bizalmat a Temes megyei képviselőtől. Toró a Krónikának telefonon elmondta, értékelése szerint a döntés nem az erdélyi magyar politikai szervezetek megegyezése irányába, hanem éppen a pártosodás, a konfrontáció irányába mutat. „Azt jelzi, hogy a szövetség konfrontatív stratégiával kíván nekivágni a helyhatósági választásoknak” – értelmezte Toró.

Markó: Caragiale él

Markó Béla politikai helyzetértékelésében megjegyezte, Caragiale él, a színműveiben leírt szellem ma is kiválóan jellemzi a román politikát. Szerinte a bukaresti politikai elit szem elől tévesztette az ország valós problémáit, a felek másodlagos témákon veszekednek. Ez a hangulat pedig nem alkalmas arra, hogy a magyar szempontból fontos kérdések megoldódjanak. „Lassan már fel sem vethetjük a problémáinkat” – jelentette ki Markó. Az elnök Tőkés László felé is szúrt egyet azzal, hogy megjegyezte: az RMDSZ európai parlamenti képviselői munkához láttak, és a közösség dolgait intézik, míg Tőkés László egyelőre a saját ügyei intézéséhez kér segítséget. Az önkormányzati választások jelöltállítási szabályzata kapcsán azt hangsúlyozta, az RMDSZ-nek azokat kell jelölnie polgármesteri tisztségbe, akiket a leginkább támogat a magyar közösség. „Akár közvélemény-kutatás, akár előválasztás, akár küldöttgyűlés dönt a jelöltekről, nekünk a legjobb jelölt kell” – jegyezte meg Markó. Hangsúlyozta, olyan önkormányzatokat kell választani, amelyek képesek lesznek arra, hogy pénzt pályázzanak az Európai Uniótól.

Csökkentett számonkérés

Az önkormányzati választások jelöltállítási stratégiájának vitája egyébként a vártnál kevesebb ütközéssel járt. A dokumentum szerint négy évig nem jelölhetők és nem választhatóak azok a személyek, akik más szervezet jelöltjeként az RMDSZ ellen indultak a helyhatósági, parlamenti, vagy európai parlamenti választásokon. E kitétel hatálya alól azonban a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) esetenként felmentést adhat. A képviselők nem emeltek kifogást azon előírás ellen, hogy a 40 százalék fölötti magyar lakosságú megyei jogú városokban a polgármesterjelölt személyét a SZÁT-nak is jóvá kell hagynia, még akkor is, ha azt előválasztások útján jelölték. A képviselők elsősorban a számonkérés kritériumaiba akaszkodtak bele. Túlzottnak találták például azt a javaslatot, hogy a jelenlegi önkormányzati tisztségviselők beszámolóit kiértékelő közgyűléseket legkevesebb tízszer annyi résztvevővel kell megtartani, amennyi tanácsosi mandátuma van az illető településen az RMDSZ-nek. Azt is kifogásolták, hogy a tervezet túl magasra állítja a mércét, amikor a 2004-es önkormányzati választások eredményeihez méri az ideieket, és rögzíti, hogy a rosszul szereplő megyékben és településeken tisztújítás rendelhető el. Az SZKT végül úgy módosította a szabályzatot, hogy az önkormányzati mellett a parlamenti és az európai parlamenti választások eredményeinek középarányosa adja meg a mércét, melyhez a nyári választások eredményeit viszonyítják.

Kámforrá lett képviselők

Az SZKT kipipált még jó néhány olyan feladatot, amelyeket az RMDSZ alapszabálya ír elő számára. Módosította saját működési szabályzatát, hogy immár négy alelnökkel és két titkárral állhasson fel a testület állandó bizottsága. Alelnökké Birtalan Józsefet, Erdei Istvánt, Olosz Gergelyt és Péter Ferencet, titkárrá Budai Richárdot és Bölöni Györgyöt választotta.

Megválasztotta ugyanakkor a testület a szövetség szabályzatfelügyelő bizottságát. Elfogadta az Ügyvezető Elnökség és az Országos Önkormányzati Tanács működési szabályzatát. Amire az Önkormányzati Stratégia ismertetése és az ügyvezető elnök beszámolója került sorra, a képviselők többsége kámforrá lett. Eckstein-Kovács Péter szenátor kérte is a létszám ellenőrzését, és a határozatképtelenség megállapítását, de végül mind Cseke Attila önkormányzati alelnök, mind Kelemen Hunor ügyvezető elnök megtartotta beszámolóját. Hogy Ecksteint is kiengeszteljék, elfogadták, hogy a stratégiáról csak a következő ülésén határozzon a testület.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 29., szerda

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök

A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Új autópálya-felhajtót kaphat Kolozsvár – de még sok van addig

Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.

Új autópálya-felhajtót kaphat Kolozsvár – de még sok van addig
2026. április 29., szerda

Mesterképzéssel lépne magasabb felsőoktatási szintre a Sapientia kolozsvári táncművészeti szakja

Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.

Mesterképzéssel lépne magasabb felsőoktatási szintre a Sapientia kolozsvári táncművészeti szakja
2026. április 29., szerda

Az RMDSZ elnöke Zakariás Zoltán kilépéséről: „jó egészséget kívánok neki”

Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.

Az RMDSZ elnöke Zakariás Zoltán kilépéséről: „jó egészséget kívánok neki”
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna

Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna
2026. április 28., kedd

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal

Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal
2026. április 28., kedd

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról

Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból

Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból
2026. április 28., kedd

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit

Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit
2026. április 28., kedd

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt
Hirdetés
Hirdetés