Anamaria Sava, az amerikai cég szóvivõje elmondta, a munkálatokat a hét elejétõl a Bihar megyei sztrádaszakasszal összekötõ ponton, Márkaszék községben és Porcon folytatják, ahol december elején betonkeverõ állomást is kialakítottak. A Szilágy megyén áthaladó útvonal hosszúságát 83 kilométeresre tervezik. A Bechtel építõipari cég munkásai jelenleg a Románia nyugati határától induló Bors és Berettyószéplak, illetve a Kolozsvár és Aranyosgyéres közötti részen is dolgoznak. A borsi határátkelõt Brassóval összekötõ sztráda hossza 415 kilométer lesz. A munkálatok összköltségét a projekt elindításakor, 2002-ben 2,2 milliárd euróra becsülték, de az elmúlt hónapban az Országos Útügyi Hatóság (CNADN) további hárommilliárd eurót kért a kormánytól az építkezéshez, az építõanyagok drágulására hivatkozva. A szerzõdés 2006-os újratárgyalását követõen a sztráda átadásának idõpontja 2012 decemberérõl egy évvel késõbbre tolódott.
Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.
Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.
Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.