Szilágy megye első a fejlesztésben

Elsőként fejezte be az országban Vidékfejlesztési Projektjét Szilágy megye, amelyet belügyminisztériumi támogatásból valósíthatott meg. A 2002 augusztusában elkezdődött munkálatok révén a megye több településén végeztek infrastrukturális fejlesztéseket. „Az öt megye közül Szilágy fejezte be elsőként Vidékfejlesztési Projektjét (PDR), aminek köszönhetően összesen húsz megyében elkészült a vízhálózat, és több utat megjavítottak” –

2007. szeptember 05., 00:002007. szeptember 05., 00:00

- nyilatkozta Ionel David, a projekt kivitelezéséért felelős szakértő tegnap tartott sajtótájékoztatóján. A Szilágy megyei tervek kivitelezése infrastrukturális és költségvetési szempontból is sikeresnek könyvelhető el. „A falvakban több mint 11 ezer lakos jutott ezáltal vezetékes ivóvízhez. Közel 160 ezer négyzetméter utat alakítottak ki, és két hidat építettek a Szamoson” – összegezte David. A projekt keretében az elmúlt öt évben közel 10 millió dollárt kapott a megye, amelyet húsz település fejlesztésére osztott szét. A településenként 300 ezer dollárt a falvak víz- és úthálózatának fejlesztésére fordították. A támogatáshoz a pályázónak a projekt összköltségének 10 százalékával kellett hozzájárulnia. Az önrész lehetett pénzbeni vagy természetbeni hozzájárulás is.
A Vidékfejlesztési Projekt keretében Botosani, Călăraşi, Szilágy, Dolj és Tulcea megyéket támogatta a belügyminisztérium, 40 millió dolláros világbanki kölcsönből. A projekt célja a vidék és lakóinak felzárkóztatása, az intézmények hatékonyabb működése, kisebb infrastrukturális fejlesztések révén. „A kivitelezések utolsó határideje szeptember 30.” – jelezte a szakértő.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. október 04., szombat

Huszadik századi vértanúira emlékezett a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye

Boldog Bogdánffy Szilárd ünnepén, az ő boldoggá avatásának 15. évfordulóján, október 3-án szervezett ünnepséget a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség a Szeged-Csanádi Püspökséggel és Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusával közösen.

Huszadik századi vértanúira emlékezett a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye
2025. október 04., szombat

Kicsit melegszik az időjárás, de nem szabadulunk az esőtől

A szokatlanul hideg időjárás után felmelegedést jósolnak a meteorológusok, de az esőtől a jelek szerint nem szabadulunk.

Kicsit melegszik az időjárás, de nem szabadulunk az esőtől
2025. október 03., péntek

Kató Béla: a Sapientia nem a Fideszé, nem az RMDSZ-é, hanem az erdélyi magyarságé

Kató Béla nyugalmazott református püspök, a Sapientia Alapítvány elnöke vehette át a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Bocskai-díját pénteken Kolozsváron az egyetem napja alkalmából.

Kató Béla: a Sapientia nem a Fideszé, nem az RMDSZ-é, hanem az erdélyi magyarságé
2025. október 03., péntek

Közösen fejleszti Magyarország és Románia két folyó vízgazdálkodását

Közösen fejleszti Magyarország és Románia a Berettyó és a Sebes-Körös vízgazdálkodását.

Közösen fejleszti Magyarország és Románia két folyó vízgazdálkodását
2025. október 03., péntek

Terrorcselekményre készült az Erdélyben őrizetbe vett férfi

Őrizetbe vettek a nyomozó hatóságok Beszterce-Naszód megyében egy 33 éves férfit, aki a gyanú szerint kis méretű robbanószerkezeteket készített és tesztelt saját otthonában, valamint annak környékén.

Terrorcselekményre készült az Erdélyben őrizetbe vett férfi
2025. október 03., péntek

Havazás a hegyekben, sok helyütt az útkarbantartó járműveket is be kellett vetni

A brassói székhelyű regionális útügyi igazgatóság tájékoztatása szerint egyes útvonalakon a hókotrókat is be kellett vetni az utak megtisztítása érdekébe, a Transpalpina síterepen pedig jelenleg is tart a havazás.

Havazás a hegyekben, sok helyütt az útkarbantartó járműveket is be kellett vetni
2025. október 03., péntek

Már sokan megkapták az oktatási-nevelési támogatást Erdélyben

Nekilátott átutalni a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. az anyanyelvükön tanuló külhoni magyar óvodásoknak, diákoknak és egyetemistáknak járó az oktatási-nevelési támogatást.

Már sokan megkapták az oktatási-nevelési támogatást Erdélyben
2025. október 03., péntek

Gyorshajtó gázolt el egy magyar fiút a járdán Kolozsváron – Radarokat és kerítéseket ígér Emil Boc

Sebességmérő kamerákat és a járdákat szegélyező fémkerítéseket telepítene a kolozsvári iskolák közelébe Emil Boc polgármester a szerdai balesetet követően, miután egy belvárosi iskola hatodikos diákját a járdán elütötte egy gyorshajtó.

Gyorshajtó gázolt el egy magyar fiút a járdán Kolozsváron – Radarokat és kerítéseket ígér Emil Boc
2025. október 02., csütörtök

Sváb kulturális-turisztikai útvonalat alakítanak ki

A sváb kultúra és örökség kutatásával és bemutatásával sváb kulturális-turisztikai útvonalat és történelmi emlékezőhelyet alakít ki a Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány partnerségben a magyarországi Jósa András Múzeummal.

Sváb kulturális-turisztikai útvonalat alakítanak ki
2025. október 02., csütörtök

Felfedezésre várnak a kutyfalvi Degenfeld-kastély újdonságai

Az elmúlt két évben elért mérföldköveknek köszönhetően számos újdonsággal szolgál a közönségnek a Degenfeld-kastély, ezért október 4-én ismét megrendezik a kutyfalvi kastélynapot.

Felfedezésre várnak a kutyfalvi Degenfeld-kastély újdonságai