2011. február 18., 10:042011. február 18., 10:04
A kabinet a dokumentum szerint egyúttal egy összegplafont kíván rögzíteni, amelyen felül egy személy vagy család nem kaphat szociális támogatás címen juttatásokat. A kormány indoklása szerint mindez azért szükséges, mert a szociális rendszer fenntartása túlságosan sokba kerül az eredményekhez képest – a gyermeknevelési támogatás például a ráfordított jelentős összeghez képest nem járult hozzá a születések számának növekedéséhez. A dokumentum rámutat: a szociális kiadások öt év alatt jelentősen megnövekedtek: míg 2005-ben a bruttó hazai termék (GDP) 1,4 százalékát tették ki, 2010-ben már arányuk elérte a 2,86 százalékot. A lakosság életminősége azonban a szociális nyugdíj és egyéb juttatások bevezetése ellenére sem növekedett láthatóan ebben az időszakban.
A kormány többek között úgy próbálja csökkenteni a szociális kiadásokat, hogy 2013-ig a kiegészítő családi pótlékot, a gyermeküket egyedül nevelő szülőknek járó juttatást, a garantált minimálbért és a fűtéspótlékot – azaz a kis jövedelmű családoknak járó juttatásokat – összevonja egy közös programba, amelyet jelenlegi munkacímén beilleszkedési minimáljövedelemnek neveznek, és amellyel egy időben be kívánják vezetni a szülők részfelelősségét is. A rokkantaknak járó támogatásokat is egyetlen programban vonnák össze, az összeg a rokkantsági foktól függ majd. A munkaképes támogatottaknak járó juttattásokat 2013 júliusáig attól tennék függővé, hogy részt vesznek-e átképzési programokban, ez év márciusáig pedig kidolgozza az időszakos munkaképesség-vizsgálatok módszertanát.
Egyúttal a csalásokat is hatékonyabban ki kívánják szűrni. A tervek szerint a gyermeknevelési támogatások a mai 166 millió lejről 2013-ig 110 millióra csökkennek, a támogatottak körét pedig 237 ezerről 155 ezerre. A kis jövedelmű családok támogatása 2,43 milliárd lejről jövőre 2,40 milliárdra csökken, a különböző családtámogatási juttatások pedig 468 millióról 461 millióra.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.