
Fotó: A szerző felvétele
2011. szeptember 19., 08:292011. szeptember 19., 08:29
A domboldalban, ami mostanáig elhanyagolt, gazos terület volt, szökőkútrendszert épített a kivitelező Selina cég. A füvet és a facsemetéket már elültették, a járóköveket elhelyezték, és a forgalmas főutak kereszteződésében található kis parkot már birtokukba is vették a váradiak, a munkálatokat azonban még nem fejezték be teljesen: egyelőre nem sikerült beüzemelni a tér díszéül tervezett vízfüggönyt. „A projekt tervezője elfelejtette, hogy Romániában, nem pedig Libanonban vagy egyéb forró égövi országban vagyunk, és itt bizony fúj a szél” – fogalmazott Gavra.
Elmesélte: amikor néhány nappal ezelőtt próbaképpen beindították a csapokat, kiderült, hogy a Váradon gyakran megélénkülő szél miatt a vízfüggöny nem áll össze, hanem nagyjából az első harmadánál szétspriccel. Az igazgató azt mondja, biztosan találnak valamilyen megoldást a technikai problémára – vagy a vízfüggöny lesz vastagabb, vagy szélfogóként mögé kerül egy plexiüvegből készült fal. A Selinának egyébként már a múlt héten át kellett volna adnia a kész parkot, ám az említett probléma miatt még konténerüket sem költöztették el onnan, és a cég nevét hordozó reklámmolinó sem került még le az építményről. A kivitelező minden nap késésért a projekt teljes értékének egy százalékát fizeti kötbérként a vízműnek. A szeptember 12-ei határidő egyébként már haladéknak számít: először az elektromos hálózat bevezetésének nehézségei miatt halasztották az átadást. Gavra azt is elmondta, hogy bár sokan méltatlankodtak amiatt, hogy a park egy forgalmas kereszteződésben van, és sok pad az úttestek felé néz, esténként mégis nagyon sok család pihen ott – a gyerekek különösen a már működő szökőkútrészben élvezik a játékot.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.