2011. július 11., 07:352011. július 11., 07:35
Zlati Borca Marcov, a Romániai Szerbek Szövetségének képviseletében elmondta, itt fog ezentúl működni a Nasa Reci hetilap, illetve a negyedévente napvilágot látó Knjizevni zivot szerkesztősége is. A Mangalia úti ingatlant két éve vásárolta meg a szerb érdekképviselet. Felújították, és kibővítették azt, most pedig a jövőre nézve azt tervezik, hogy egy klubhelyiséget is kialakítanak, ahol kulturális eseményeket is lehetne tartani. A munkálatokat egyébként a szerb és a román állam finanszírozta, összesen 500 ezer eurót fordítottak erre a célra. A pénteki megnyitót levélben üdvözölte Traian Băsescu román államfő, illetve szerb kollégája, Borisz Tadics.
Temesvár környékén a legutóbbi népszámlálási adatok szerint mintegy 30 ezer szerb él.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!