Hirdetés

Szép gesztus: piros-fehér-zöld színekre vált a brassói városháza az államalapítás tiszteletére

•  Fotó: Brassó Polgármesteri Hivatala

Fotó: Brassó Polgármesteri Hivatala

A román irányítású önkormányzatoktól teljesen szokatlan, ám annál nemesebb gesztust tesz a romániai magyarok irányába Brassó város polgármesteri hivatala az államalapítás és Szent István ünnepe tiszteletére.

Rostás Szabolcs

2021. augusztus 20., 14:122021. augusztus 20., 14:12

2021. augusztus 20., 22:502021. augusztus 20., 22:50

Az erdélyi város polgármesteri hivatala pénteken közösségi oldalán bejelentette: a városháza, valamint a megyeszékhely román nevét, a Brașovot jelző, a Cenk-hegytömb oldalán látható óriásbetűk piros-fehér-zöld színekben pompáznak majd pénteken este augusztus 20. alkalmából. „Vagyis Magyarország nemzeti zászlajának specifikus színeiben, hogy kifejezzük a magyar közösségnek a város fejlesztéséért tett jelentőségét. Azért a városért, amely a történelem folyamán nemcsak fontos gazdasági és kulturális központ volt, hanem jó példával járt elől a város jelenlegi térségén belül élő három etnikum közötti jó egyetértés terén” – olvasható a brassói polgármesteri hivatal bejegyzésében.

Amelyben említést tesznek a megyeszékhely német (Kronstadt) és magyar (Brassó) nevéről, továbbá Bolgárszegről, Bolonyáról és Óbrassóról, az ott élő románokról, magyarokról, szászokról.

Hirdetés

Az önkormányzat emlékeztet, hogy a budapesti Országgyűlés által 1991-ben elfogadott határozata értelmében Magyarországnak három nemzeti ünnepe van, ezek közül augusztus 20. az államalapítás és az államalapító Szent István király emlékére Magyarország állami ünnepe. „Ez fontos és ünnepelt nap az Erdélyben és Bánságban élő magyarok számára” – olvasható a polgármesteri hivatal posztjában.

Brassónak egyébként a 2011-es népszámlálás szerint 252 ezer lakosa van, ebből a polgármesteri hivatal közlése szerint 23 ezren vallották magukat magyar nemzetiségűnek, vagyis a Brassó megyében élő magyar közösség létszámának a fele. (A legutóbbi cenzus adatai szerint ennél is kevesebb, csak 16,5 ezer magyar él a megyeszékhelyen). A Cenk alatti várost a tavaly októberi helyhatósági választások nyomán Allen Coliban, a Mentsétek meg Romániát (USR) politikusa irányítja, aki korábban szenátorként tevékenykedett. A 42 éves elöljáró a Brassót 20 éven keresztül irányító liberális George Scripcarut váltotta a polgármesteri székben. 

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 24., szerda

Vasárnap zárul a néhai pápa által meghirdetett jubileumi szent év Gyulafehérváron

Erdélyben vasárnap, december 28-án zárják a Ferenc pápa által tavaly december 29-én meghirdetett Jubielumi Szentévet.

Vasárnap zárul a néhai pápa által meghirdetett jubileumi szent év Gyulafehérváron
Hirdetés
2025. december 24., szerda

Az adóhivatal végrehajtási eljárást kezdeményezett a verespataki aranybányaprojekt kapcsán

Az Országos Adóhatóság (ANAF) végrehajtási eljárást kezdeményezett a kanadai Gabriel Resources Limited társaság által az SC Roșia Montană Gold Corporation SA-ban birtokolt részvények kapcsán, hogy behajtsa a közel 47 millió lejes követelést.

Az adóhivatal végrehajtási eljárást kezdeményezett a verespataki aranybányaprojekt kapcsán
2025. december 24., szerda

Ünnepek biztonságban: rendőrségi ajánlások karácsonyra

A téli ünnepek idején a hatóságok célja, hogy az állampolgárok nyugodt és biztonságos körülmények között ünnepelhessék a karácsonyt.

Ünnepek biztonságban: rendőrségi ajánlások karácsonyra
2025. december 24., szerda

Spontán konfliktus nyomán felgyújtotta a házat egy férfi Szatmár megyében

Testfelületének 50 százalékán szenvedett égési sérüléseket egy nő a keddről szerdára virradó éjszaka a Szatmár megyei Ivácskó település egyik gazdaságában kitört tűzben.

Spontán konfliktus nyomán felgyújtotta a házat egy férfi Szatmár megyében
Hirdetés
2025. december 24., szerda

Szebeni szállodai baleset: kiengedték a kórházból mind a hat személyt, akikre ráomlott a mennyezet

Kedd este kiengedték a kórházból mind a hat személyt, akikre ráomlott a mennyezet az ötcsillagos nagyszebeni szálloda úszómedencéjében, egyikük esetében sem volt szükség beutalásra.

Szebeni szállodai baleset: kiengedték a kórházból mind a hat személyt, akikre ráomlott a mennyezet
2025. december 23., kedd

Látványosan megemelik Brassóban az idegenforgalmi adót

2026. január elsejétől a Brassóba és Brassópojánára látogató turistáknak napi 12 lejes idegenforgalmi adót kell fizetniük éjszakánként – az összeg egy része a helyi turizmus népszerűsítésére, a másik része a hegyimentőszolgálat kifizetésére megy majd.

Látványosan megemelik Brassóban az idegenforgalmi adót
2025. december 23., kedd

Új finanszírozási ígéretek, régi aggályok a kolozsvári földalatti körül

A kolozsvári metróprojekt folytatódik, a munkálatokat nem állították le, és a kivitelezési határidő változatlan marad – jelentette be a városi tanács keddi ülésén Emil Boc.

Új finanszírozási ígéretek, régi aggályok a kolozsvári földalatti körül
Hirdetés
2025. december 23., kedd

Hiperbár kamrában gyógyulhatnak a kolozsvári rehabilitációs kórház páciensei

Nagy teljesítményű, korszerű technológiával felszerelt hiperbár kamrát kapott a kolozsvári rehabilitációs kórház, amely ily módon az egyetlen állami egészségügyi intézmény az országban, mely ilyen felszereléssel büszkélkedhet.

Hiperbár kamrában gyógyulhatnak a kolozsvári rehabilitációs kórház páciensei
2025. december 23., kedd

Beomlott egy luxusszálloda beltéri medencéje fölötti mennyezet, búvárokat is bevetnek (Frissítve)

Beomlott kedden egy nagyszebeni hotel beltéri medencéje fölötti mennyezet, a hatóságok életbe léptették a vörös beavatkozási tervet – közölte a Szeben megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Beomlott egy luxusszálloda beltéri medencéje fölötti mennyezet, búvárokat is bevetnek (Frissítve)
2025. december 23., kedd

Az 1989-es forradalom egyetlen magyarországi áldozatára emlékeztek Aradon

A hódmezővásárhelyi gépkocsivezető segélyszállítmányokat vitt Temesvárra, ám a szállítmány nem ért célba, mert az aradi várhíd közelében 1989. december 23-án hajnalban tüzet nyitottak rá, és az akkor 44 éves Tóth Sándor a helyszínen életét vesztette.

Az 1989-es forradalom egyetlen magyarországi áldozatára emlékeztek Aradon
Hirdetés
Hirdetés