
Fotó: Pinti Attila
Jevgenyij Svarc A sárkány című darabjának bemutatójára készül a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulata Vladimir Anton rendező irányításával – közölte a háromszéki teátrum.
2022. május 19., 11:462022. május 19., 11:46
A történet groteszk példázat a diktatúrák működéséről, elnyomókról és elnyomottakról, érdekekről és fondorlatokról. A sárkány című darab főhőse Lancelot lovag (Parti Nagy Lajos átiratában Láncz L. Ottó), akinek története nagyon hasonló a Szent Györgyéhez, de más kontextusban íródott.
A sárkány itt is rátelepszik a városra, s csak akkor hagyja békén annak lakóit, ha minden évben odakísérnek a palotája elé egy fehér ruhás szüzet „kifürösztve, felcicomázva, orvosi papírral, két váltás fátyollal”.
Vladimir Anton rendező elmondta, hogy a néző és a színész találkozására ma rendkívül nagy szüksége van társadalomnak, és meg kell próbálni minél mélyebb értelmet adni ennek a találkozásnak. A jó és a rossz egyre homályosabb fogalmak – mondta a rendező –, ezért jó lenne tudni, hogy kik is valójában a mai Sárkányaink, akik körülöttünk, vagy éppen bennünk léteznek.
„Az általam elképzelt előadás nem ad határozott választ erre a kérdésre, de bízom benne, arra készteti majd a nézőt, hogy komolyan vegye ezt a problémát, és magába nézzen” – mondta a rendező, akit a színház közleménye idézett. Jevgenyij Lvovics Svarc (1896-1958) orosz író, több mint húsz színdarab és bábjáték szerzője, nyolc játékfilm forgatókönyvírója.
Több művének alapanyagául is mesét választott, de ezek gondolatisága a felnőttekhez szól. A Tamási Áron Színház előadásának elkészítésében Márton Erika díszlettervező, Dálnoky Réka dramaturg, Bocsárdi Magor zeneszerző, Vass Zsuzsanna koreográfus voltak a rendező közvetlen munkatársai. A bemutató előadás szombaton este 7 órától lesz a színház nagytermében.
Tűz ütött ki kedden Marosvásárhely egyik legmodernebb üzleti központjában, több mint harminc személynek sikerült kimenekülnie.
A szélsőséges időjárás már ma is a térség legnagyobb éghajlati kockázata. Bartók Blanka klímakutatót arról faggattuk, mit mutatnak a hosszú távú előrejelzések, és milyen klímára számíthatunk a Kárpát-medencében a század végére.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőn közzétett kéthetes előrejelzése szerint a következő napokban fokozatosan felmelegszik az idő, és a legmagasabb nappali hőmérséklet eléri a 12-14 Celsius-fokot.
Több mint ezer, nemzeti színű zászlókat lengető híve várta hétfőn délelőtt Călin Georgescut a tiszteletére tartott gyulafehévári rendezvényre.
Megszökött vasárnap este egy Arad megyei idegenrendészeti központból egy rendkívül veszélyesnek tartott georgiai férfi. Az eset után a hatóságok azonnal ellenőrzőpontokat állítottak fel, járműveket és személyeket is ellenőriztek.
Több száz ember vesz részt hétfőn Gyulafehérváron a George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke által a román nemzeti ünnep alkalmából szervezett „egyesülés menetén”.
A hegyekben havas eső és havazás várható az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szerint.
Vasárnap délben, az unitárius templomban tartott istentisztelet után közös adventi gyertyagyújtást rendeznek a Duna-ház előtt.
Az Országos Hegyimentő-szolgálat (Salvamont) a család kérésére közzétette annak a fiatalembernek a fényképét, aki a múlt vasárnap tűnt el a Bucsecs-hegységben.
Tavaly mintegy 15 millió lej, az idei első félévben pedig már 12 millió lej veszteséget halmozott fel az Aradi Erdészeti Igazgatóság, melynek korábbi vezetője, Teodor Țigan 100 ezer eurós nyugdíjazási prémiumot vett fel a nyáron.
szóljon hozzá!