
Az ünnepek alatt kedvező volt az időjárás, nagyon sok turista érkezett szánkózni a festői szépségű Szent Anna-tóhoz
Fotó: Pro Szent Anna/Facebook
Télvíz idején is módfelett kedvelik a turisták a Szent Anna-tavat, a Mohos-tőzeglápot és a környéket, ahol pompásan lehet szánkózni, ha az időjárás engedi. A Szent Anna-tó környékére az ország minden szögletéből érkeztek látogatók az ünnepek alatt.
2025. január 10., 17:222025. január 10., 17:22
A Hargita megyében található Szent Anna-tó – amely Románia egyetlen vulkanikus eredetű tava – és a mellette található Mohos-tőzegláp környéke nemcsak nyáron,
Gyerekek és felnőttek is örülnek a szánkózási lehetőségnek a szent Anna-tó mellett
Fotó: Pro Szent Anna/Facebook
Dósa Elek Levente, a Pro Szent Anna egyesület igazgatója az Agerpres hírügynökségnek elmondta, hogy a turisták egy része azért jön, hogy megcsodálja a környék szépségét, pihenjen a friss levegőn és túrázzon a természetben, mások pedig azért térnek vissza minden évben, hogy közvetlenül a tó mellett szánkózzanak.
Dósa Elek Levente elmondta, hogy saját szánkóval is jöhetnek az érdeklődők, de a vontatás csak azokkal a szánkókkal történik, amelyeket a helyszínen lehet bérelni, mivel a felszerelés speciálisan erre a célra készült.
Tilos rálépni a Szent Anna-tó jegére
Fotó: Pro Szent Anna/Facebook
„Nagyon sokan térnek vissza évről évre, amikor van hó. Egy szánkó egy felnőtt és egy gyermek számára alkalmas. Nem tudom, hogy Romániában máshol is lehet-e ilyen típusú szánkókat találni, mert egy németországi cégen keresztül hoztuk őket, Svájcban gyártják” – magyarázta a Pro Szent Anna egyesület igazgatója.
„A csúcson, a rajtnál van egy közlekedési lámpa. Amikor piroson áll, az azt jelenti, hogy a vontatóberendezések mozognak a pályán. Mindenki, aki ott tartózkodik, egy helyben marad ilyenkor. Alapvetően egyfajta koordinált fel-le mozgást végzünk, a szabályokat be kell tartani mindenki biztonsága érdekében” - mutatott rá Dósa Elek Levente.
A különleges szépségű Szent Anna-tó nemcsak nyáron, de télen is elbűvölő
Fotó: Pro Szent Anna/Facebook
Arra kérte a turistákat, hogy téli felszereléssel érkezzenek, és legyenek türelmesek egymással, valamint a terület adminisztratív személyzetével, hogy minél kellemesebb élményben legyen részük. A medvék jelenlétével kapcsolatban Dósa elmondta, hogy
Verőfényes napsütés, szikrázó hó a Szent Anna-tónál
Fotó: Pro Szent Anna/Facebook
„Általános szabály – nemcsak a Szent Anna-tónál, hanem minden medvés területeken – az, hogy résen kell lenni! Ha valaki megpillantja a medvét, el kell tűnni onnan” - mutatott rá Dósa Elek Levente. Azt is elmondta, hogy a tó jegén tilos járni, mert nagyon vékony, és bármikor beszakadhat. A Mohos-tőzeglápra való belépés tilos a vegetációs időszak kezdetéig, azaz tavaszig.

A Szent Anna-tó vízhőmérséklete idén július 15-én kora délután fél méter mélységben elérte a 30,9 Celsius-fokot, mely érték rekord meleget jelent az utóbbi évtizedekre, sőt valószínűleg az elmúlt évszázadokra vonatkozóan – adta hírül a Sapientia EMTE.
Személyeskedésig fajuló, heves szóváltás robbant ki hétfőn a román képviselőházban a háromszéki Bálványos üdülőtelep átnevezése miatt. A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) Bălvănișra változtatná a magyar eredetű elnevezést.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
Kórházba kellett szállítani egy hároméves kisgyermeket, akire vasárnap rádőlt egy síremlék a temesvári Sági úti temetőben.
A hegyimentők kimentettek három eltévedt ukrán állampolgárt, akik a Máramarosi-havasokon keresztül jutottak át az ukrán–román határon.
Novembertől új, lila színű nyugdíjszelvényeket kapnak azok a Beszterce-Naszód, Kovászna, Hargita és Ialomița megyei nyugdíjasok, akik bankszámlára vagy bankkártyára kapják a juttatást.
Kivihetik az utasokat a brassói repülőtérre, de az érkezőket már nem vehetik fel az Uber és a Bolt brassói partnerei, mert a légikikötő Vidombák területén található.
A halloweenes borzongás segíthet a félelmek leküzdésében, de meg is terhelheti a gyereket. Sulyok Kármen pszichológussal az ijesztgetés határairól, a halálról való őszinte beszélgetésről és a családi emlékezésbe való bevonásról beszélgettünk.
Miközben számos európai állam az elmúlt 10-15 évben gyökeresen átalakította a matematika és a természettudományok oktatását, Románia megrekedt az elméleti ismeretek puszta átadásánál.
Erdély turisztikai népszerűsítésének „autonómiáját” javasolják Nagyszebenben, felróva, hogy Románia nemzetközi promóciós erőfeszítései nem következetesek és nem koherensek.
A Temesvári Műszaki Egyetem (UPT) pénteken emlékezett meg az 1956. októberi helyi antikommunista diáklázadás 70. évfordulójáról, felidézve az intézmény és a város történetének egyik legbátrabb pillanatát.
szóljon hozzá!