
Fotó: Krónika
Az Egy nap László Attilával elnevezésû egész napos kampányprogram a kolozsvári olimpiai uszodában kezdõdött, ahol a szövetség Kolozs megyei elnöke és kolozsvári polgármesterjelöltje, valamint az õt elkísérõ jelölttársak néhány medencehossz leúszása után láttak hozzá a munkához.
A menetrend kicsit változott, mivel a városépítészeti bizottság elnöki tisztségét is betöltõ László Attilát sürgõs tanácskozásra hívták, de a csapat tovább rótta Kolozsvár utcáit. A Széchenyi (Mihai Viteazul) téri zöldségpiac bejáratánál önkéntesek kisebb hada, valamint Molnos Lajos és Szenczi Bianka városi tanácsosjelöltek ajándékozták meg az arra járókat szórólapokkal és golyóstollakkal.
A jelöltekkel szóba elegyedõ emberek többsége a szociális kérdéseket firtatta. Leginkább az alacsony nyugdíjakhoz viszonyított magas árakra, a lakásfenntartás maholnap kifizethetetlen költségeire panaszkodtak. „Maguk, magyarok azért tiszteletreméltók, mert bár sokat veszekednek, amikor kell, azért össze tudnak fogni. Nem úgy, mint mi, románok, akik hetvenhét pártra vagyunk szakadva” – magyarázta egy román férfi, miután átvette és átfutotta az RMDSZ román nyelvû szórólapját. Aztán összehajtogatta, és bevásárlószatyrával továbbsétált. Kisvártatva egy kötényes zöldségkereskedõ jött közelebb, és elkezdte magyarázni, hogy az RMDSZ meglátása szerint fõleg olyan körülmények között, hogy idestova tizenkét éve kormányon, illetve kormányközelben van, többet is elérhetett volna. „Ne legyünk telhetetlenek. Amit a kommunizmus fél évszázadon keresztül elrontott, nem lehet helyrehozni pár év alatt” – folytatta gondolatmenetét. „Bolondok lennénk, ha nem fognánk össze, mert ha széthúzunk, az a vesztünkbe visz. A Székelyföld más, ott sok a magyar, mi szórványban élünk. Nincs más lehetõségünk, csak az összefogás” – mondta, aztán elsétált, és egy palack jéghideg ásványvízzel, poharakkal tért vissza: „Igyák, mert meleg van. Sok sikert!”
Délután a fõtéren és a Donát úton folytatódott a kampány, ahol az új református templom kertjében a gyülekezet nõszövetsége gulyással várta a csapatot.
B. L.
Csehi Árpád Szabolcs: a termelõk számára savanyú a földieper
„Halmiban elkeserítõ látványt nyújtottak a hetven év fölötti nénik, akik a hõségben, görbe botjukra támaszkodva szedték a földiepret, különösen, ha belegondolok, hogy valószínûleg a befektetett munkájuk sem térül meg, hisz a konkurencia miatt nem tudják jó áron eladni a termést” – számolt be 24 órás kampánymaratonja során szerzett tapasztalatairól Csehi Árpád Szabolcs. Az RMDSZ megyei tanácselnökjelöltje, aki kedd reggeltõl szerda reggelig járta a falvakat, elmondta: a hipermarketek megjelenése óta veszteségessé vált Szatmár megye egyik legkelendõbb terméke, a földieper termesztése. A korai gyümölcs kilogrammját megjelenésekor 10 lejért kínálták a szatmárnémeti piacokon, azonban a nagyáruházak kínálata miatt egy hét leforgása alatt kénytelenek voltak levinni másfél-két lejre az árát. Így azonban a termelõknek a befektetett pénzük sem térül meg. Csehi kifejtette: megyei tanácselnökként segíteni tudná õket olyan pályázatok összeállításában, amelyek révén hûtõautókat vásárolhatnának, így az epret rövid idõn belül el tudnák juttatni Budapestre vagy akár Bécsbe is, ahol biotermékrõl lévén szó, valószínûleg kellõképpen megfizetnék a gyümölcsöt.
Mint arról beszámoltunk, Valer Marian, Csehi ellenfele az elnöki tisztségért folyó harcban, legfõbb célként azt tûzte ki, hogy a román településeket felzárkóztassa a magyar falvak fejlettségi szintjéhez. Csehi Árpád a Krónika erre vonatkozó kérdésére elmondta: a körút során meggyõzõdött, hogy ez a megközelítés nem állja meg a helyét, a fejlettségben megmutatkozó különbségek elsõsorban a lakosok mentalitásából adódnak, és nem függnek feltétlenül a megyétõl érkezõ támogatástól. Szerinte fejlettség szempontjából a sváb települések állnak a legjobban, ahol köztudottan dolgosak és takarékosak az emberek. „Megdöbbentett a szegénység, amit az érmelléki magyar falvakban láttam” – mondta Csehi, hozzátéve, hogy ebben a térségben mihamarabb el kell kezdeni az úthálózat kiépítését, a vezetékes víz bevezetését.
B. L.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.
Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.
Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.
Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.