Hirdetés

Szeméthegyek a Hidegvölgyben

•  Fotó: Boda Gergely

Fotó: Boda Gergely

Marosvásárhely – Dorin Florea polgármester kilakoltatná a romákat. A házak előtt álldogáló kíváncsi felnőttek és gyerekek sokasága, az úttesten, illetve az utca két szélén szemét, eldobált műanyag flakonok, háztartási hulladék, bűz és a házakból kiáramló hangos zene – ez a kép fogadta tegnap Dorin Florea marosvásárhelyi polgármestert, aki kilátogatott Hidegvölgybe.

Gazda Árpád

2007. május 16., 00:002007. május 16., 00:00

Az elöljáró azt követően határozta el, hogy kimegy a romatelepre, hogy több környékbeli lakó is jelezte, a három héttel ezelőtti takarítási akció sikertelennek bizonyult. A dühös elöljáró a romatelep felszámolását is kilátásba helyezte. „Sajnos sokan az utcára hajítják a szemetüket” – állapította meg a polgármester, aki szerint elgondolkoztató, hogy mindez éppen abban a közösségben történik, amelynek tagjai java része a városi szemétszállítási cégnél keresi a kenyerét.

A Hidegvölgy bejáratánál és a felső részében elhelyezett szeméttárolók fölöslegesnek bizonyulnak, az önkormányzat hiába szállíttatja el minden második nap a hulladékot, az emberek továbbra is az utcára vagy a konténerek mellé dobják a szemetet. Kagán Ildikó, a városháza tisztaságért felelős osztályvezetője lapunknak elmondta, több tonna szemetet gyűjtöttek össze, illetve szállítattak el közpénzeken a Hidegvölgyből, de az emberek szokásain nem sikerül változtatniuk. Dorin Florea felháborodásának adott hangot, amikor a köréje gyűlt embereknek elmondta, nem rezervátumot akar létrehozni a Hidegvölgyben, hanem olyan negyedet, ahol emberi körülmények között élhetnek a roma közösség tagjai. „Ha egyesek szemetelnek, azt a többiek figyelmeztessék! Ha valakik lopnak, azt akadályozzák meg! Nem értik, hogy fel akarom emelni magukat, hogy ne mindig csak a törvényesség szélén éljenek? Milyen átok ül a maguk fején, hogy csak így akarnak élni!?” – rivallt a tömegre a polgármester.

Florea azt is elmondta, hogy az idén bevezetik az ivóvizet a Hidegvölgy utcáiba, illetve megépítik a csatornarendszert, és a lakásépítési program is folytatódik. „Ám ha nem értik meg, hogy felelősek azért, amit eddig létrehoztunk, akkor abbahagyjuk az építkezést, és élhetnek tovább úgy ahogy eddig. A gyerekeik jövőjéről van szó, azt teszik tönkre a felelőtlenségükkel!” – fogalmazott az elöljáró. Mint elmondta, ha a következő időszakban nem tapasztal előrelépést, kész felszámoltatni az egész Hidegvölgyet, a romákat pedig a város szélére, a vegyipari kombinát mögötti telekre költözteti át. Lapunk kérdésére válaszolva, Dorin Florea rámutatott, a telepen élő több száz család közül egyetlen egy sem rendelkezik építkezési engedéllyel. „Mi több, a putrikkal a város tulajdonát képező telket foglalják, mely után ingatlanadót sem fizetnek” – fejtette ki. A hidegvölgyi romakolónia Marosvásárhely egyik legszebb és legdrágább részének tartott területen fekszik. A dombról ugyanis rálátás nyílik a városra és a környék falvaira. Szomszédságába az idén villanegyed építése kezdődik.

Antal Erika, Szuher Ervin


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 27., hétfő

Változékony marad az időjárás a következő két hétben

Változékony marad az időjárás a következő két hétben: többfelé hűvös éjszakák várhatók, miközben egyes térségekben napközben a hőmérséklet eléri, sőt meghaladja a 22–23 Celsius-fokot is.

Változékony marad az időjárás a következő két hétben
Hirdetés
2026. április 26., vasárnap

Székelyföldi és partiumi megyeszékhely is a szerencsejátékok szigorú korlátozásáról döntött

Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.

Székelyföldi és partiumi megyeszékhely is a szerencsejátékok szigorú korlátozásáról döntött
2026. április 26., vasárnap

Négy székelyföldi településen okozott áramkimaradást a heves szél

Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Négy székelyföldi településen okozott áramkimaradást a heves szél
2026. április 26., vasárnap

A román hatóságok tüntették el, most ők követelik vissza: csak eredeti talapzatán állhat a Darányi-szobor köztéren

A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.

A román hatóságok tüntették el, most ők követelik vissza: csak eredeti talapzatán állhat a Darányi-szobor köztéren
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Az oktatás a közösség önértelmezése is. Fennállása 35. évfordulóját ünnepelte az RMPSZ

Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.

Az oktatás a közösség önértelmezése is. Fennállása 35. évfordulóját ünnepelte az RMPSZ
2026. április 25., szombat

Még egy ideig megcsodálható Kalotaszeg egyik jelképe, a riszegvirág

A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.

Még egy ideig megcsodálható Kalotaszeg egyik jelképe, a riszegvirág
2026. április 24., péntek

Vasúti munkálatokat végeznek a Székelyföldön, egy szakaszon szeptember közepéig nem fognak közlekedni a vonatok

A vasúti infrastruktúra egyes szakaszain munkálatokat végeznek, emiatt május 25. és szeptember 16. között nem fognak vonatok közlekedni Brassó és Csíkszereda között.

Vasúti munkálatokat végeznek a Székelyföldön, egy szakaszon szeptember közepéig nem fognak közlekedni a vonatok
Hirdetés
2026. április 24., péntek

Látóhatáron belül a zilahi körgyűrű északi szakasza is

Jóváhagyta a bukaresti közlekedési minisztérium a zilahi körgyűrű újabb, északi szakaszának projektjét, amelyet 140 millió euróból valósíthatnak meg. Az újabb beruházás a késések és a kínai kivitelezői premier miatt hírhedtté vált déli szakaszt követheti.

Látóhatáron belül a zilahi körgyűrű északi szakasza is
2026. április 24., péntek

Etikai vétség miatt marasztalta el a MÚRE a poloskát kaszaboló videót közzétevő székelyföldi újságírót

Rövid idő alatt széles körben elterjedt Bodor János, a Háromszék újságírójának videója, amelyben egy székelyruhás alak egy, a Tisza Párt logójával ellátott „poloskát” kaszabol.

Etikai vétség miatt marasztalta el a MÚRE a poloskát kaszaboló videót közzétevő székelyföldi újságírót
2026. április 24., péntek

Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a 33. Szent György Napokon

Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a péntek este kezdődő 33. Szent György Napokon, amely május 3-áig várja a közönséget Sepsiszentgyörgyön.

Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a 33. Szent György Napokon
Hirdetés
Hirdetés