2007. október 10., 00:002007. október 10., 00:00
Amint a Saer Kft. képviselőjének ismertetőjéből kiderült, még idén felállítanak egy mérőállomást, és az első évben mért szélerősségértékek függvényében dönt majd az olasz megbízó arról, valóban befektetnek-e itt vagy sem. A vállalat Szatmár megyében összesen 10 szélerőműparkot kíván létrehozni. A befektetők képviselője – mivel a 20 méter mély talapzatú, 150 méter magas oszlopok felállítása után nem kell külön ingatlanadót fizetniük –, hogy az önkormányzat mégis profitáljon a szélerőműből, felajánlotta az éves áruforgalmuk értékének egy százalékát, mely évente elérheti az 500 ezer lejt.
Az Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE) szatmárnémeti szervezete tiltakozott az ellen, hogy a város határában épüljön fel a turbinarendszer, hangsúlyozva, hasonló beruházásokat nem szabadna madárvonulási területen eszközölni. A külföldi tapasztalatok ugyanis szerintük azt mutatják, hogy sem a vonuló madarak, sem a denevérek nem észlelik a forgó lapátkerekeket, ezért tömegesen nekirepülnek, és sokuk belepusztul a sérülésekbe. Tiltakozásukat azzal indokolták, hogy a város lényegében körbe van véve madárvédelmi területekkel, melyek többek között a költöző madarak zavartalan vonulását lennének hivatottak biztosítani. A nagykárolyi helyi tanács szót adott ugyan az egyesület képviselőjének,
viszont a felvetett kifogásokra nem kért választ a beruházók képviselőjétől, hanem azonnal szavazásra bocsátották a határozattervezetet, melyet egy tartózkodással el is fogadtak.
A romániai környezetvédelmi szervezeteket tömörítő Natura 2000 koalíció korábban levélben fordult a környezetvédelmi minisztériumhoz, amelyben kérte, hogy mihamarabb hozzanak egy jogszabályt arra nézve, hogy természetvédelmi területeken, illetve a költöző madarak és denevérek útvonalain ne lehessen szélmalmokat építeni. „Szeretnénk elérni, hogy a környezetvédelmi hatástanulmány modellje a mi javaslataink alapján készüljön el, elkerülendő azt, hogy a megbízott cégek felületesen végezzék a megfigyeléseket” – jelentette ki Papp Tamás, a koalíció vezetőségi tagja. Korodi Attila környezetvédelmi miniszter a Krónikának kijelentette, hogy az engedélyeztetés során megpróbálják országos szinten elkerülni, hogy a védelemre szoruló területeken épüljenek a turbinák.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.