Hirdetés

Székely-magyar identitásvita az SZNT-ben

A székely nép statisztikai eltüntetése címmel fogalmazott meg állásfoglalást Gyergyószék Székely Tanácsa, a dokumentumot az SZNT hétvégi sepsiszentgyörgyi ülésén a küldöttek többsége nem kívánta sem meghallgatni, sem megvitatni. Az állásfoglalás szerint a népszámlálás egyedi alkalom lett volna arra, hogy a székelység a statisztikákban is megjelenjen. Borsos Géza József gyergyószéki SZNT-alelnök a Krónikának kifejtette, ha sikerült volna elérni, hogy 600 ezren székelynek vallják magukat a cenzus alkalmával, az jelentősen lépés lett volna az autonómia felé.

Bíró Blanka

2011. november 22., 17:332011. november 22., 17:33

A dokumentumot megszavazó és aláíró gyergyószéki küldöttek szerint a székely identitás vállalása nem jelentett volna veszélyt, hiszen a székelyeket a népszámlálás során a magyar etnikum főcsoportjába sorolják. Viszont az, hogy a székelyek nem vállalták identitásukat, eltünteti őket a statisztikákból, ezzel megszűnik az önrendelkezési törekvéseik jogalapja, az autonómiaigény a kisebbségi jogok kategóriájába kerül.

„A három magyar politikai szervezet – az RMDSZ, a Magyar Polgári Párt (MPP) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) –, az SZNT elnöke és az egyházak összefogásával szervezett propaganda, amely a székelyeket identitásuk megtagadására biztatta hazugságokon alapult” – olvasható többek közt az állásfoglalásban.

Az aláírók szerint, azzal, hogy az SZNT megtagadta önazonosságát, elnöke ugyanerre biztatta a tagokat, olyan erkölcsi válságba sodorták a testületet, amelyből az egyetlen kiút a tanács feloszlatása, vagy a név megváltoztatása lenne Székelyföldi Magyarok Tanácsa névre.

Borsos Géza József, a gyergyószéki SZNT alelnöke a Krónikának kifejtette, a kérdést nem lehet elpalástolni, előbb-utóbb meg kell vitatni. Az SZNT hétvégi sepsiszentgyörgyi ülésén a küldöttek többsége arra szavazott, hogy ne olvassák fel az állásfoglalást.

Izsák Balázs, az SZNT elnöke a Krónikának elmondta, nem kívánja kommentálni az esetet, sajnálja, hogy a szavazásra egyáltalán sor került, de azt egy gyergyói képviselő kérte, ülésvezetőként kényszerhelyzetbe hozva őt. Az állásfoglalás már korábban megjelent a világhálón, így aki arra szavazott, hogy ne olvassák fel, pontosan ismerte a tartalmát, mondta Izsák Balázs. Az SZNT elnöke hangsúlyozta, a szervezet egységes, a 2003-ban kijelölt úton halad.

Gazda Zoltán, a Sepsiszéki Székely Tanács elnöke a Krónikának elmondta, az állásfoglalás szembemegy az SZNT statútumával, amely első cikkelyében megfogalmazza, hogy a szervezet tagjai magyarok. Ugyanakkor a vádaskodások nem kímélik a történelmi magyar egyházakat sem, amit a küldöttek többsége elfogadhatatlannak tart, szögezte le Gazda Zoltán.

„Az is a demokrácia megnyilvánulása, hogy a többség nem akarta, hogy az állásfoglalást felolvassák” – tette hozzá Gazda Zoltán. A széki elnök úgy véli, a kezdeményezők radikálisabb módon harcolnának az autonómiáért, de nem tudtak teret hódítani a szervezetben.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 12., hétfő

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki

A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt

Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt
2026. október 11., vasárnap

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air

Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air
2026. október 10., szombat

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott

Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott
Hirdetés
2026. október 10., szombat

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást

Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást
2026. október 10., szombat

A bűnüldözés mellett tűzifamérésre is utasították az egyik partiumi megye rendőreit a szakszervezet szerint

Sajátos feladatot osztott ki a megye vidéki rendőrőrsein tevékenykedő állománynak Szatmár megye rendőr-főkapitánya: naponta le kell mérniük a felhasznált tűzifamennyiséget.

A bűnüldözés mellett tűzifamérésre is utasították az egyik partiumi megye rendőreit a szakszervezet szerint
2026. október 10., szombat

Drasztikus fordulat az időjárásban, a hegyekben havazhat is

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szombaton kiadott időjárás-előrejelzése szerint vasárnaptól kedd délelőttig esőre, a szél élénkülésére, 1500 méter fölött pedig havas esőre és havazásra kell számítani Romániában.

Drasztikus fordulat az időjárásban, a hegyekben havazhat is
Hirdetés
2026. október 09., péntek

Fellélegezhetnek a Kereszthegyen lakók? Újabb fordulatot vett a nagybányai lakópark körüli vita

Nem épül lakópark Nagybánya ikonikus természeti-kulturális örökségére, a Kereszthegyre a város polgármestere szerint. Egy helyi civil szervezet vezetője viszont állítja: nincs garancia erre.

Fellélegezhetnek a Kereszthegyen lakók? Újabb fordulatot vett a nagybányai lakópark körüli vita
2026. október 09., péntek

Lefejezve találtak rá egy közel egytonnás bölényre az egyik erdélyi megyében

Holtan találtak csütörtökön este a Beszterce-Naszód megyei Ilvamagura közelében egy bölényt, amely az elmúlt hetekben jelent meg a környéken.

Lefejezve találtak rá egy közel egytonnás bölényre az egyik erdélyi megyében
2026. október 09., péntek

Kincs- és kacatvadászat a Sebes-Körös partján: elkezdődött a középkori eredetű feketetói vásár

Megkezdődött a feketetói őszi vásár: október 8. és 11. között ismét emberek tízezrei lepik el a Sebes-Körös partját, hogy Erdély egyik legrégebbi és legnagyobb régiségvásárán keressenek kincset a kacatok között.

Kincs- és kacatvadászat a Sebes-Körös partján: elkezdődött a középkori eredetű feketetói vásár
Hirdetés
Hirdetés