Százmilliárd régi lejbe kerül a helyreállítás

Háromszéken elkészültek a vihar utáni első kárfelmérések Egyelőre csak előzetes becslések vannak arra vonatkozóan, pontosan mekkora kárt okozott a hétvégi vihar és áradás Kovászna megyében, Demeter János, a megyei tanács elnöke szerint viszont a helyreállítás költségei akár a százmilliárd régi lejt is elérhetik.

Gazda Árpád

2006. június 20., 00:002006. június 20., 00:00

A pontos kárfelmérést a napokban elvégzik, és a kormánytól kérnek támogatást a megrongálódott infrastruktúra javítására – mondta el Demeter János. A Sepsiszentgyörgyön tartózkodó Markó Béla miniszterelnök-helyettes megígérte, közvetíti a kormánynak a háromszéki önkormányzat igényét, és kiutalják az újjáépítéshez szükséges pénzt.
A hétvégi vihar miatt a hegyoldalakon lezúduló víz mintegy 250 háztartást és utat öntött el a Kovászna megyei, Olt-völgyi településeken és Felsőháromszéken. Sepsibükszádon, Mikóújfaluban és Málnáson szombaton négyzetméterenként 70 liter eső hullott. A hegyoldalakról leömlő víz két óra alatt több mint két méterrel duzzasztotta meg az Olt folyó szintjét, a Sepsiszentgyörgyöt Csíkszeredával összekötő 12-es úton is méteresre emelkedett a víz. Vajda Lajos, a Kovásza Megyei Tanács alelnöke a Krónikának elmondta, az áradás hatalmas aszfaltdarabokat szakított fel az úttestről, és farönköket görgetett maga előtt.
A felhőszakadás miatt szombaton a vonatok 10 órán keresztül vesztegeltek a síneken. Míg a leömlő víz elérte az Olt folyót, mintegy száz háztartáson zúdult keresztül, egy házat ki kellett üríteni. Málnás falu közelében több tíz autó került víz alá. Egy málnási lakos a Krónikának elmondta, éppen Sepsiszentgyörgyről tartott hazafele, amikor az áradás elöntötte az úttestet. Attól tartott, hogy autójával együtt a folyóba zuhan, ezért kénytelen volt a málnási vasútátjáró közelében egy magasabb helyen hagyni járművét, és derékig érő vízben gázolt haza.
Vajda elmondta, egyelőre nem zárják le a 12-es országutat, de a Málnás és Bükszád közötti szakaszon autózókat óvatosságra inti, mivel a víz alámosta az úttestet, és a málnási hidat is a beomlás veszélye fenyegeti. Az Olt-völgyi falvak utcái járhatatlanok, mivel a lezúduló víz hatalmas árkokat vájt a földútba. Vajda ugyanakkor elmondta, elégedetlen a háromszéki katasztrófaelhárító parancsnokság munkájával. Kovács Zsolt
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 29., hétfő

Tinédzser rémálom: lopott kocsival, ittasan, engedély nélkül száguldozott Nagyvárad környékén

Több bűncselekményt is elkövetett az a 18 éves nagyváradi fiatalember, aki a rendőrök elől akart elmenekülni, de végül Bors határában megállásra kényszerítették.

Tinédzser rémálom: lopott kocsival, ittasan, engedély nélkül száguldozott Nagyvárad környékén
2025. szeptember 29., hétfő

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte hétfőn Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármester 2,6 millió lej összegű igazolatlan eredetű vagyonának elkobzását. Az ítélet nem jogerős, 15 napon belül megfellebbezhető.

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől
2025. szeptember 29., hétfő

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún

Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael főangyalok ünnepén, hétfőn számos zarándok gyűlt össze a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház búcsúünnepére.

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún
2025. szeptember 29., hétfő

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít

Sepsiszentgyörgy szeptember végi levegőjét idén is belengte az édes, karamellizált cukor illata: ismét megszervezték a Kürtőskalács Fesztivált, az édes ízek fesztiválját és versenyét.

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít
2025. szeptember 29., hétfő

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje

Szeptember elején egy gyárrobbanás nyomán keletkezett szászsebesi tűzben megsérült három munkás közül a temesvári sürgősségi kórházban elhunyt egy Srí Lanka-i férfi.

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje
2025. szeptember 29., hétfő

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének

Tizennyolcadik alkalommal tartották meg szombaton a Nemzedékek Találkozóját az aradi Alma Mater Alapítvány szervezésében. Ez az aradi magyarság egyik legrégebbi közösségi rendezvénye, ugyanis az eseményt kétévente szervezik meg, tehát már 36 éve zajlik.

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének
2025. szeptember 29., hétfő

Betelt a pohár: egy hétvégi támadás nyomán a mentősök óriási tiltakozó akcióra készülnek

Az utolsó csepp volt a pohárban, hogy hétfőre virradóra Máramarosszigeten mentősre támadt egy páciens, a mentőszolgálatok személyzete bejelentette, hatalmas tiltakozásra készülnek.

Betelt a pohár: egy hétvégi támadás nyomán a mentősök óriási tiltakozó akcióra készülnek
2025. szeptember 29., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél

Téliesre fordult az időjárás szeptember végére, legalábbis a magasabban fekvő hegyvidéken. Máramaros és Hargita megyéből is jelentettek hétfőn havazást.

A hegyekbe megérkezett a tél
A hegyekbe megérkezett a tél
2025. szeptember 29., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél

2025. szeptember 28., vasárnap

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget

Illatok, ízek és jókedv tölti majd meg a székelytompai Murok étterem parkolóját, amikor október 4-én ismét rotyogni kezdenek az üstökben a zakuszkák a 3. MurokFest – csapatos zakuszkafőző verseny alkalmából.

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget
2025. szeptember 28., vasárnap

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek

Vasárnap reggel a csíkszeredai meteorológiai állomás mínusz 6,4 Celsius-fokot regisztrált, ami az országos legalacsonyabb hőmérsékletnek számított.

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek