
A körülbelül 40 kilométer hosszúra tervezett út kialakításának költségeit az Európai Unió támogatja Magyarország–Románia határon átívelő együttműködési programja keretében. A projekt főpályázója a Felső-Tisza vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság, partnerei pedig a szatmárnémeti polgármesteri hivatal, Vetés község és Csenger város önkormányzatai, valamint a Szamos–Tisza Vízügyi Igazgatóság, illetve a Szatmári Vízgazdálkodási Hivatal.
A pályázat önrésze 2 százalékos, így Szatmárnémetinek romániai főpályázóként körülbelül 45 ezer euróval kell hozzájárulnia a költségekhez. A Szamos bal oldali töltésére tervezett 40 kilométeres bicikliútból 18 kilométernyi esik majd a romániai oldalra. Emellett Szatmárnémeti területén a folyó másik oldali töltésén is kiépítik a kerékpárutat, továbbá világítótesteket helyeznek el a kétsávos bicikliút mentén a városban. A szatmári megyeszékhelyen a jobb oldali töltésen kialakítandó szakasz 1,2 kilométer hosszú lesz, és a Decebal hídtól vezet majd a szennyvíztisztító telepig. A bal oldali átvezet a városon, majd Vetés és Óvári községeket érintve áthalad az országhatáron, és elhúzódik egészen Fehérgyarmatig.
A Magyarországon érintett első település Csenger, ahonnan minden valószínűség szerint sokan járnak majd át az új, rövidebb útvonalon Szatmárnémetibe, ugyanis az elmúlt néhány évben igen sokan vettek a kisvárosban lakást maguknak, akik visszajárnak dolgozni. A munkálatok összértéke megközelítőleg hatmillió euró, melyből hármat költenének el a romániai, és szintén hármat a magyarországi szakaszon. A kerékpárutat 2012 augusztusáig kell befejezniük a kivitelezőknek.
Pályázati pénzből építenének kerékpárutakat Kovászna megyében is. György Ervin prefektus tegnapi sajtótájékoztatóján arra hívta fel a figyelmet, hogy a polgármesteri hivatalok július 20. és augusztus 20. között nyújthatnak be pályázatot a Környezetvédelmi Alaphoz. A városi önkormányzatok 2,5 millió, a vidékiek 1,5 millió lejes keretösszegig igényelhetnek támogatást. György Ervin szerint igyekezni kell a dokumentáció benyújtásával, az országos keret ugyanis nem több mint 50 millió lej, az elv pedig az, hogy aki hamarabb benyújtja a dossziét, az kapja a támogatást. Sepsiszentgyörgy önkormányzata az igényelhető maximális összeget hívná le kerékpárút-építésre, az Olt folyó és az Árkos-patak gátján alakítanák ki az útvonalat a biciklizők számára. A tanács jóváhagyta a vízügyi hatósággal kötött partnerségi szerződést, amely révén 11 kilométernyi kerékpárút épülhet ki, a befektetés értéke 2,5 millió lej.
A tervek szerint a kerékpárút az Olt folyó jobb oldali gátjánál indul, illetve a Kökényes- és Árkos-patak gátján vezet tovább. Ha a pályázat nyertesnek bizonyul, egy év alatt kiépítik az útvonalat. A városban ugyan vannak kerékpárutak, de ezek nem összefüggőek: a helyi hatóságok szeretnék ezeket is bővíteni mintegy 8,5 kilométeren.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!