
Fotó: A szerző felvétele
2011. június 22., 08:422011. június 22., 08:42
Először a prefektusi fogadóórán, majd a polgármesteri hivatalban követelte tegnap körülbelül 50 szatmárnémeti cigány, hogy kössék viszsza az áramot az Ostrovului utcán levő tömbházba, melyben illegálisan laknak. A szolgáltatást egyébként az önkormányzat függesztette fel, mivel úgy ítélték meg, hogy az elszenesedett vezetékek életveszélyesek. Az elektromos áramért egyébként nem fizetnek a tömbház lakói. Az egyes lakrészek nincsenek külön órákkal felszerelve, melyek mérnék a fogyasztást, így az önkormányzatra maradnak a számlák. Az említett tömbházban közel 100 cigány család lakik, akik miatt a környékbeliek számtalanszor panaszkodtak. A romák ugyanis zajonganak, és rendszeresen zaklatják a szomszédokat, szemetelnek, az utcán végzik a dolgukat, így elviselhetetlen állapotok uralkodnak a környéken. „Ezeknek a családoknak 2002-ben ugyan az önkormányzat javasolta, hogy költözzenek ideiglenesen az Ostrovului utcán levő elhagyatott munkásszállóba, mivel azokat a tömbházakat, ahova korábban helyezték őket, elkezdték felújítani. Több mint nyolc éve azonban illegalitásban élnek, mivel sem bért, sem szolgáltatási díjat nem fizetnek” – magyarázta Kereskényi Gábor alpolgármester, aki korábban több ízben próbált egyeztetni a cigányok képviselőivel a rendteremtés érdekében.
A környékről azonban egyre több panasz érkezett, ezért a polgármesteri hivatal és a helyi rendfenntartó szervek próbáltak olyan rendszert bevezetni, hogy a cigányok maguk tartsanak rendet a környéken, és aki nem vesz részt a takarításban, azt kilakoltatják, ez azonban nem járt sikerrel. Sőt az sem hozott eredményt, hogy a helyi köztisztasági vállalat munkát ajánlott az érintetteknek – mint kiderült, mindössze 30 személy volt hajlandó a cégnél dolgozni. Tegnap Ilyés Gyula polgármestertől egyébként azzal az indokkal követelték az áramszolgáltatás visszaállítását, hogy nem tudják a gyerekeiket mosdatni, és emiatt kimaradnak az óvodából, iskolából. Az elöljáró kifejtette: a lakásokba nem kötik vissza a villanyt, csak akkor, ha a lakók fizetnek ezért.
A romák képviselői erre megígérték, hogy előteremtik a szükséges összeget, és újra jelentkeznek az áramellátás visszaállítása érdekében. Kereskényi Gábor szerint a hosszú távú megoldást csakis az jelenthetné, ha rendbe tudnák tenni a szomszédos munkásszállót, és ide költöztetnék azokat, akik megítélésük szerint tudnának civilizáltan viselkedni, a másik tömbházat pedig kiürítenék. Az önkormányzatnak egyelőre azonban erre nincs elég pénze.
| Építsd a jövőd! címmel az oktatás fontosságáról tart felvilágosító előadásokat a napokban Kolozsváron a pataréti és Iris lakónegyedi roma közösségeknek az Amare Pharala Egyesület és a Romák Társadalmi Integrációs Központja (CISPER). Pavel Doghi, az Amare Pharala Egyesület elnöke közölte, a felvilágosító programmal azt szeretnénk elérni, hogy az új információk birtokában minél több roma gyerek tanuljon tovább a gimnáziumokban és az egyetemeken. Az Építsd a jövőd! felvilágosító kampány során több Kolozs megyei település roma közösségét felkeresik azzal a céllal, hogy felhívják a cigányok figyelmét arra, hogy szakmai előmenetelük szempontjából fontos, hogy képezzék magukat, illetve hogy milyen veszélyekkel jár az iskolai tanulmányok korai befejezése. Kolozsváron először hétfőn tartottak tájékoztató előadást, a következő rendezvényre pénteken kerül sor. K.E.G. |
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
szóljon hozzá!