
Fotó: portalsm
VÁLASZTÁS – Az RMDSZ egyértelműen kiemelt céljának tekinti a június 5-ei helyhatósági választáson, hogy négy év után visszahódítsa a 37 százalékban magyarok által lakott Szatmárnémeti polgármesteri tisztségét és Szatmár megye önkormányzati elnöki posztját.
2016. május 25., 14:142016. május 25., 14:14
Ezt bizonyítja az is, hogy a szövetség szatmárnémeti szervezete mindenkinél korábban, már tavaly október elején megtartotta jelöltállító küldöttgyűlését, ahol eldőlt: a szervezet hazahívja Kereskényi Gábor parlamenti képviselőt, aki megpróbálja legyőzni a jelenleg regnáló Dorel Coicát.
A legfrissebb közvélemény-kutatások alapján egyébként a győztes az elmúlt években sokat bírált – a helyi sajtó szerint egyre népszerűtlenebb – Coica és Kereskényi közül kerülhet ki, utóbbi esélyeit azonban jelentősen növeli, hogy a megmérettetésre hét további román jelölt is beiratkozott, így várhatóan megoszlanak majd a román voksok az egyfordulós polgármester-választáson. Coica, a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltje a 2012-es helyhatósági megmérettetésen a Szociálliberális Unió (USL) színeiben nyert a már előzőleg két mandátumot kitöltő RMDSZ-es Ilyés Gyula ellen úgy, hogy a két nagy román párt összefogott a magyar városvezető legyőzéséért.
A Német Demokrata Fórum (NDF) és a Magyar Polgári Párt (MPP) támogatását is élvező RMDSZ-nek egyébként jelenleg kilenc önkormányzati képviselője van Szatmárnémetiben, s Kereskényi szerint van esély arra, hogy ezt a számot is felfele kerekítsék. Az összefogást egyébként a megyei tanácsosjelölt-listára is kiterjesztették, a tanácselnöki tisztséget pedig egy másik hazatérő húzóember, Pataki Csaba szenátor, az RMDSZ Szatmár megyei szervezetének elnöke pályázza meg.
Az RMDSZ-nek jelenleg tíz képviselője van a megyei tanácsban. Pataki szerint a szövetségnek azt kell ismét bebizonyítania a helyhatósági választáson, hogy a szövetség „továbbra is legfontosabb politikai tényező Szatmár megyében\". 2008 és 2012 között egyébként az RMDSZ-es Csehi Árpád vezette a megyei tanácsot, a román összefogás eredményeképpen azonban Adrian Ştefnek kellett átadnia az irodáját.
Nagykárolyban az RMDSZ vezetősége által is gyakran dicsért Kovács Jenő indul újabb mandátumért, tanácsosi mandátumokra pedig az RMDSZ, az NDF és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) közös listán pályázik. A szövetség egyébként 45 településen indít tanácsosjelölteket Szatmár megyében, illetve 29 településen polgármesteri tisztségre pályázik.
A megyei szintű magyar koalíciót szorgalmazó Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) végül csak Nagykárolyban érte el a célját, és úgy döntött, összesen 13 településen tanácsosi listát, valamint 7 községben polgármesterjelöltet állít. A néppárt lemondott a szatmárnémeti polgármesterjelölt indításáról, mivel a szavazók megosztásával nem akarták Kereskényi esélyeit csökkenteni, tanácsosi listájukkal azonban a megyeszékhelyen is megméretkeznek. Az alakulat megyei tanácselnökjelöltje Seres Ferenc, a szatmárnémeti tanácsosi listájának vezetője pedig Kiszner Csaba. Az MPP választási együttműködést írt alá az RMDSZ-szel.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
szóljon hozzá!