
Fotó: Ifj. Haáz Sándor
Nem nagyon értettem, hogy miért, hiszen az egész ház beleremegett a zenébe, de gondoltam, megszerzem azt az örömet a főszerkesztőnek, hogy dolgozni küldhet engem, miközben alig várja, hogy visszaérjek, szintén dolgozni.
Megszólítom az első bólogató fehérnépet, ne vegye aszfaltbetyárkodásnak részemről, de ki is játszik épp a színpadon, mire a hölgy kedvesen mosolygott románul. De nem tudta. Utána egy fiatalembernél próbálkoztam, akinek olyan értő frizurája volt, de ő röviden csak annyit válaszolt, hogy fogalma sincs. Végül a színpadot a küzdőtértől elválasztó korláton könyöklő úriember mondta bele a nevet az éjszakába: Diamond Rhytm. Marosvásárhelyről, kerekített, épp csak azt nem mondta, hogy a szomszéd lépcsőházból, láthatóan büszke volt a fiúkra.
Megjegyeztem ezt a nevet: nálam eleve előnnyel indul minden fuvola-gitár-cselló-dob felállás (a fotók alapján volt egy énekesnő is, őt nem láttam, bocs), a fiúk teljesen rendben voltak. Lehet, hogy a Médiabefutón free jazzel nyertek (Programfüzet-infó), viszont jó érzékkel most a könnyedebb műfajt preferálták, a bossa novára ütemesen ringott két lány, és egészen jól szólt csellón a klasszikus rock and roll alap. A fuvolista nem fújta szét a küzdőteret, de hát nem is az a műfaj, kávéházban, pincekocsmában hajnalig elhallgattam volna őket.
Így öt perc után visszavonultam.
Fázott a lábam.
Miután zoknit húztam, visszaosonkodtam a szerkesztőségbe, mert a múltkor a neten jól leszóltak a szandál-zokni kombináció miatt, báli cipőt pedig nem hoztam, és inkább a teraszon cigarettáztam ritmusra. Megérkezett kiküldött fotóriporterünk, a képeket nézegetve sajnáltam már a cúgos cipőt, jó buli lehetett, a csíkszeredai Role zenéjére lábmelegített jó pár táncórás haladó, félig mezítelen férfiak tartották egymást. Később már nem kívánkoztam vissza, az éjféli hírszolgálat szerint az őrzővédők menetrendszerűen lefejeltek egy megtévedt rockbalettost, ki tudja, mi a véleményük azokról, akik szandálba zoknit húznak.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Változékony marad az időjárás a következő két hétben: többfelé hűvös éjszakák várhatók, miközben egyes térségekben napközben a hőmérséklet eléri, sőt meghaladja a 22–23 Celsius-fokot is.
Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.
Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.
Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.