Szandál-zokni kombinációban a zene is másképp szól

Nem nagyon értettem, hogy miért, hiszen az egész ház beleremegett a zenébe, de gondoltam, megszerzem azt az örömet a főszerkesztőnek, hogy dolgozni küldhet engem, miközben alig várja, hogy visszaérjek, szintén dolgozni.
Megszólítom az első bólogató fehérnépet, ne vegye aszfaltbetyárkodásnak részemről, de ki is játszik épp a színpadon, mire a hölgy kedvesen mosolygott románul. De nem tudta. Utána egy fiatalembernél próbálkoztam, akinek olyan értő frizurája volt, de ő röviden csak annyit válaszolt, hogy fogalma sincs. Végül a színpadot a küzdőtértől elválasztó korláton könyöklő úriember mondta bele a nevet az éjszakába: Diamond Rhytm. Marosvásárhelyről, kerekített, épp csak azt nem mondta, hogy a szomszéd lépcsőházból, láthatóan büszke volt a fiúkra.
Megjegyeztem ezt a nevet: nálam eleve előnnyel indul minden fuvola-gitár-cselló-dob felállás (a fotók alapján volt egy énekesnő is, őt nem láttam, bocs), a fiúk teljesen rendben voltak. Lehet, hogy a Médiabefutón free jazzel nyertek (Programfüzet-infó), viszont jó érzékkel most a könnyedebb műfajt preferálták, a bossa novára ütemesen ringott két lány, és egészen jól szólt csellón a klasszikus rock and roll alap. A fuvolista nem fújta szét a küzdőteret, de hát nem is az a műfaj, kávéházban, pincekocsmában hajnalig elhallgattam volna őket.
Így öt perc után visszavonultam.
Fázott a lábam.
Miután zoknit húztam, visszaosonkodtam a szerkesztőségbe, mert a múltkor a neten jól leszóltak a szandál-zokni kombináció miatt, báli cipőt pedig nem hoztam, és inkább a teraszon cigarettáztam ritmusra. Megérkezett kiküldött fotóriporterünk, a képeket nézegetve sajnáltam már a cúgos cipőt, jó buli lehetett, a csíkszeredai Role zenéjére lábmelegített jó pár táncórás haladó, félig mezítelen férfiak tartották egymást. Később már nem kívánkoztam vissza, az éjféli hírszolgálat szerint az őrzővédők menetrendszerűen lefejeltek egy megtévedt rockbalettost, ki tudja, mi a véleményük azokról, akik szandálba zoknit húznak.