Számos témában együttműködne Hargita megye és a Sapientia

A Hargita megyei önkormányzat és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem közötti, 2008 óta tartó együttműködés további lehetőségeiről egyeztetett Borboly Csaba megyeelnök és Dávid László, a felsőoktatási intézmény rektora csütörtökön a csíkszeredai megyeházán.

Krónika

2015. március 26., 19:142015. március 26., 19:14

Jelen volt még Kósa István, az egyetem Műszaki és Társadalomtudományi Karának dékánja, valamint Makó Zoltán, a Gazdaság- és Humántudományok Karának dékánja is.

A megbeszélés célja az volt, hogy olyan együttműködési formákat találjanak, amelyek elősegítik a frissen végzett hallgatók térségben való maradását, illetve ennek érdekében a munkahelyek teremtését. Borboly ugyanakkor felvetette, hogy a Sapientia csíkszeredai képzésein alapvető jogi-közigazgatási ismereteket is kellene oktatni.

Szó esett arról is, hogy hagyományos termékek bevizsgálására alkalmas laboratóriumot működtethetne az egyetemen, s az energiahatékony épületek témakörében is együttműködhetnek. Felmerült továbbá térségben tapasztalható tanárhiány orvoslásának lehetősége is.

A megbeszélés résztvevői a Hargita megyei törpe vízi erőművek témáját is érintették. Borboly Csaba felvetette, hogy együtt dolgoznának a Sapientia marosvásárhelyi karán tanuló tájépítészeti szakosokkal az eddigi vízienergia-beruházások okozta tájsebek begyógyításában, illetve a jövőbeli megvalósításokban.

A megyeelnök elmondta, hogy Nyugaton természetesnek számítanak az ilyen beruházások, míg nálunk berzenkednek ellene, holott ez nagy lehetőség az energiafüggetlenség és energiahatékonyság szempontjából. Hangsúlyozta: mindenki számára megfelelő megoldást szeretnének találni a Sapientiával együtt. A résztvevők abban állapodtak meg, hogy rendszeresen találkoznak.

 

 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 09., kedd

Holtan találtak a lakásában egy 50 éves nőt és a hétéves fiát

Holtan találtak kedden a szörényvári (Drobeta-Turnu Severin) lakásában egy 50 éves nőt és a hétéves fiát.

Holtan találtak a lakásában egy 50 éves nőt és a hétéves fiát
2025. szeptember 09., kedd

Rendszámhamisítással próbált menekülni a mezőn – a rendőrök másnap elfogták

Elmenekült a rendőrök elől, és a mezőn próbálta elrejteni autóját egy 24 éves Bihar megyei fiatalember, akire másnap akadtak rá az egyenruhások, majd 24 órára őrizetbe vették.

Rendszámhamisítással próbált menekülni a mezőn – a rendőrök másnap elfogták
2025. szeptember 09., kedd

Hivatalos: vádat emelt a korrupcióellenes ügyészség egy erdélyi város magyar polgármestere ellen

Hivatali visszaélés vádjával bíróság elé állította kedden a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Márk Endre Dezső szászrégeni polgármestert.

Hivatalos: vádat emelt a korrupcióellenes ügyészség egy erdélyi város magyar polgármestere ellen
2025. szeptember 09., kedd

Tánczos: a megszorítások ellenére szeretnénk, hogy minél több helyi beruházás folytatódhasson

A kormány a költségvetési deficit leszorítását célzó intézkedések ellenére azon dolgozik, hogy folytatódjanak a településeken a beruházások – jelentette ki Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes kedden.

Tánczos: a megszorítások ellenére szeretnénk, hogy minél több helyi beruházás folytatódhasson
2025. szeptember 09., kedd

Láncra verte és bezárta fiát egy Szeben megyei férfi

Őrizetbe vettek hétfőn egy 36 éves férfit a Szeben megyei Skorei településen, miután tízéves fiát láncra verve találták meg apja házában.

Láncra verte és bezárta fiát egy Szeben megyei férfi
2025. szeptember 09., kedd

„Sokkoló valótlanságokat” tartalmaz az Európai Bizottság elutasító válasza az SZNT elnöke szerint

Megtámadja a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) az Európai Unió Bíróságán az Európai Bizottság (EB) határozatát, amellyel elutasította a nemzeti régiók védelmében indított polgári kezdeményezését.

„Sokkoló valótlanságokat” tartalmaz az Európai Bizottság elutasító válasza az SZNT elnöke szerint
2025. szeptember 09., kedd

Számos erdélyi megyét is érintő viharriasztást adtak ki

Románia 15 megyéjét érintő elsőfokú (sárga) viharriasztást adtak ki a meteorológusok kedden.

Számos erdélyi megyét is érintő viharriasztást adtak ki
2025. szeptember 09., kedd

Teljes egészében kiégett egy kamion a Maros völgyében

Kigyulladt, és teljes egészében kiégett egy nyergesvontató kedd reggel a Maros völgyében kanyargó 7-es számú országúton, Tótvárad és Soborsin között.

Teljes egészében kiégett egy kamion a Maros völgyében
2025. szeptember 09., kedd

Halálos balesettel indult a nap Kolozs megyében

Egy 20 éves férfi meghalt, egy másik pedig megsérült Kolozs megyében, a Kisbács községhez tartozó Nádaspapfalván, miután az autó, amelyben utaztak, egy ház kerítésének ütközött, majd felborult az udvaron.

Halálos balesettel indult a nap Kolozs megyében
2025. szeptember 08., hétfő

Nem számít a nemzetiség, amikor az étel a közös nyelv – Élménybeszámoló a Taste of Transylvania fesztiválról

A Taste of Transylvania több mint egy gasztronómiai fesztivál, több mint a minőségi ételek közös élvezete.

Nem számít a nemzetiség, amikor az étel a közös nyelv – Élménybeszámoló a Taste of Transylvania fesztiválról