Számítógép mellől a természetbe: élménytábor szászrégeni diákoknak

Az első alkalommal megszervezett Blagarocks tábor fő célját a közösség összekovácsolásában határozták meg •  Fotó: Szucher Ervin

Az első alkalommal megszervezett Blagarocks tábor fő célját a közösség összekovácsolásában határozták meg

Fotó: Szucher Ervin

A távoktatás okozta hosszas és unalmas bezártság után össze- vagy akár visszarázónak is nevezhető élménytábort szervez Szászrégen legjobbnak számító középiskolájának néhány tanára: a két tannyelvű Lucian Blaga-iskola másfél száz diákja vakációzik természeti környezetben.

Szucher Ervin

2021. július 09., 07:542021. július 09., 07:54

Három nap, tizenöt tevékenység, hat helyszín, százötven résztvevő és még sok olyan gyerek, aki a behatárolt tér és keret miatt lemaradt az élményekről– így jellemezhető számokban az első alkalommal szervezett Blagarocks tábor. A száraz adatokon túl fontos a tábor fő célja, amelyet a szervezők a közösség összekovácsolásában határoztak meg. A pandémia miatt a bő egy évig egymástól elzárt diákok a héten nemcsak hogy egymásra találtak, de kiszabadultak a természetbe.

A programok összeállítását a hagyományőrzés, az egészséges életmód és a természetközelség határozta meg

– mondja kenyérdagasztás után a szászrégeni néprajzi múzeum kertjének árnyékában Reichenberger Iringó tanárnő.

Dél elmúlt, ebédidő van, a fiatal osztályfőnök most már az egyre éhesebb tanítványaival együtt várja aznapi munkájuk eredményét. A tábor rangidőse, a szentmihályi Maria Bucin Crişan kis türelemre inti újdonsült tanítványait, mondván, hogy már csak percek kérdése, amíg az első adag kenyér megsül. Élénkségével, ízesen mesélt történeteivel a nyolcvanéves „Maria tánti” a gyerekek, a tanári gárda és a néhány jele lévő szülő szívébe is belopta magát.

A Bölkény menti kis faluból érkezett asszony már a tábor első napján kenyeret dagasztani és sütni tanította a gyerekeket. Nem is akárhol; a néprajzi múzeum skanzenében felállított, dédai kékre festett kemencénél.

A többség, nemhogy tésztagyúrást nem látott életében, de még szabadtéri sütővel sem találkozott. A közösen készített kis fonott zsemlék oly ízletesre sikeredtek, hogy a hozzá evett zsír, szalonna, zakuszka, zöld hagyma, paradicsom és paprika már csak körítésnek bizonyult. Nem is csoda, hogy percek alatt úgy elfogytak, mint a meleg kenyér! „Én csak azt bánom, hogy a kemence nem kétszer vagy háromszor ekkora” – sajnálkozott a kis termetű, mindmáig rendkívül serény nénike.

Magyaróra román diákoknak

A tábor első napjának különleges ebédjét nem csak kenyérsütéssel, „elméleti gyakorlattal” is ki lehetett érdemelni: ez a múzeum szomszédságában található iskolában zajlott, ahol ezúttal nem a magyar gyermekek birkóztak meg az állam nyelvével, hanem román társaik tanulgattak magyarul. A tábori magyarórán segédkező Chirilă Andrea és Székely Róbert maguk is meglepődtek román társaik által tanúsított érdeklődésén.

A vártnál többen neveztek be a nyelvleckére, olyanok is, akik soha nem szólalnak meg magyarul, de amint kiderült, jól értenek.

Robi szerint román társai leginkább azért szeretnének minél jobban tudni magyarul, hogy a vegyes társaságban értsék, miről folyik a beszélgetés. „Észrevették, hogy a magyar nyelv nem is olyan nehéz, mint ahogyan egyesek beállítják. Ha tudsz például németül, vagy akár franciául, akkor a kiejtést is könnyebben megtanulod – legalábbis ezt szűrték le az iskolatársaink” – osztotta meg a román diákok tapasztalatait a tizedikes tanuló.

Andrea azon lepődött meg, hogy azok is aránylag jól tudnak magyarul, akik nem beszélnek. A szintén tizedik osztályos lány szerint nem arról van szó, hogy a románok nem akarnak megszólalni magyarul, hanem arról, hogy szégyellik a nyelvi, fogalmazási és kiejtési hibáikat. A tanárok és a magyar diákok elmagyarázták nekik, hogy ezért senki nem fogja őket kinevetni, elvégre a magyar gyerekek is így kezdték a román nyelv elsajátítását.

Idézet
Mi mindig méltányoljuk, ha valaki, ha helytelenül is, de megszólal a nyelvünkön”

– fejtette ki az idegenforgalmi szakon tanuló lány.

Túrázás és tekerés

A második nap a természetjárásé volt. Az iskola diákjai a Via Carpatica általuk örökbe fogadott 16 kilométeres szakaszát gyalogolták végig. A Maros mentéről, a marosvécsi Kemény-kastélytól indultak és a Görgény-völgyében kötöttek ki. Tarsolyukból ez alkalommal sem hiányzott a vidámság meg a finom elemózsia. A résztvevők a Régen melletti Mocsár-erdőbe is karikáznak. A ForCamp egyesületnek köszönhetően lehet majd helyben is tekerni és ezáltal telefont tölteni, a Milvus csoport jóvoltából pedig Detektív a természetben nevű programra lehet benevezni.

A három nap alatt interaktív módon lehetett ismerkedni a város valamikori nyelvével, a némettel. A részvevők magyar és román néptáncot tanulhatnak, előadást hallgatnak az egészséges étrendről, betekintést nyernek a hegedűkészítés titkaiba.

A táborvezetők szavaival összefoglalva: az összerázás és visszarázás mellett igyekeznek minél több újdonságot kipróbálni. A visszajelzések és a vártnál is nagyobb érdeklődés miatt a tábor ötletgazdája, Cristina Drescan és Reichenberger Iringó szervező már most azt reméli, augusztusban vagy szeptemberben lesz folytatása a kezdeményezésnek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. október 02., csütörtök

Brassó: nem enyhül a válság az RMDSZ-ben, lemondott a megyei elnök

Lemondott az RMDSZ Brassó megyei szervezetének elnöki tisztségéről Kirsch Gábor Ferenc, döntését a szervezet tisztújításához kapcsolódó, az elnöki posztra jelentkezett Toró Tamás körül kialakult botránnyal indokolta.

Brassó: nem enyhül a válság az RMDSZ-ben, lemondott a megyei elnök
2025. október 01., szerda

Zsibói Magyar Napok: Wesselényi szellemi örökségét viszik tovább, „soha nem hátrálnak meg” a zsibói magyarok

Magyar kulturális napokat tartanak a Szilágy megyei Zsibón, Wesselényi Miklós szülővárosában. A rendezvény nem csupán szórakozást kínál, hanem közösségépítő, kulturális élményt nyújt egy olyan szórványtelepülésen, ahol ritkák a magyar nyelvű programok.

Zsibói Magyar Napok: Wesselényi szellemi örökségét viszik tovább, „soha nem hátrálnak meg” a zsibói magyarok
2025. október 01., szerda

Gasztronómia és hagyományéltetés: Szilvanap a Tornyai Tájházban

A rendezvény nemcsak a gasztronómiáról vagy a szükségletek kielégítéséről szólt, hanem a hagyomány folytatásáról, az őszi befőzés szokásának tovább éltetéséről.

Gasztronómia és hagyományéltetés: Szilvanap a Tornyai Tájházban
2025. október 01., szerda

Restaurálják a Gyulafehérvári Római Katolikus Szent Mihály-székesegyházat

Állagmegőrzési munkálatokat végeznek a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház északi tornyán és felső tetőszerkezetén, a munkálatokat a román Nemzeti Örökségvédelmi Intézet és a Főegyházmegye finanszírozza.

Restaurálják a Gyulafehérvári Római Katolikus Szent Mihály-székesegyházat
2025. október 01., szerda

Az Azomureș által okozott zaj- és légszennyezés elleni sürgős fellépést követelnek a marosvásárhelyiek

Több mint ezer marosvásárhelyi lakos írta alá azt a petíciót, amelyben arra kérik a hatóságokat, hogy az Azomureș számára kiadandó új integrált környezetvédelmi engedélybe szigorú feltételeket foglaljanak bele – tájékoztattak szerdán a kezdeményezők.

Az Azomureș által okozott zaj- és légszennyezés elleni sürgős fellépést követelnek a marosvásárhelyiek
2025. október 01., szerda

Ingyenesen kapnak fogkrémet és tisztasági betétet a diákok egy erdélyi városban

Egyedülálló kezdeményezés indult Brassóban: ingyenesen kapnak fogkrémet és egészségügyi betétet a diákok – jelentette be a határozattervezetet a város polgármestere.

Ingyenesen kapnak fogkrémet és tisztasági betétet a diákok egy erdélyi városban
2025. október 01., szerda

Leszerelték Hunyadi János szobrát a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyának tetejéről

152 év után először szerelték le kedden a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyán álló, Hunyadi János ábrázoló szobrot – jelentette be a dél-erdélyi város önkormányzata.

Leszerelték Hunyadi János szobrát a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyának tetejéről
2025. október 01., szerda

Méz, propolisz és zümmögés: természetes gyógymódok Aranyosszéken (VIDEÓ)

Méhész és apiterapeuta házaspárhoz látogattunk el az aranyosszéki Kövenden. Gazdaszemmel című videós riportsorozatunk újabb részében annak jártunk utána, hogyan gyógyítanak a méhek és a méhészeti termékek.

Méz, propolisz és zümmögés: természetes gyógymódok Aranyosszéken (VIDEÓ)
2025. szeptember 30., kedd

A Srí Lanka-iak is anyanyelvükön hallgathatnak misét Temesváron – tudta meg Nicușor Dan Pál József Csaba püspöktől

A Srí Lankáról érkezett vendégmunkások is anyanyelvükön hallgathatnak misét a temesvári római katolikus székesegyházban – erről beszélt Pál József Csaba temesvári püspök a templomba látogató Nicușor Dan államfőnek.

A Srí Lanka-iak is anyanyelvükön hallgathatnak misét Temesváron – tudta meg Nicușor Dan Pál József Csaba püspöktől
2025. szeptember 30., kedd

Kolozs megye díszpolgára lett Ráduly-Zörgő Éva olimpikon gerelyhajító, iskolapszichológus

Az RMDSZ-frakció javaslatára díszpolgári címet adományozott kedden a Kolozs Megyei Tanács Ráduly-Zörgő Éva logopédusnak, iskolapszichológusnak, sportvezetőnek, egyetemi oktatónak, olimpikon gerelyhajítónak.

Kolozs megye díszpolgára lett Ráduly-Zörgő Éva olimpikon gerelyhajító, iskolapszichológus