
A balesetben megsérült egyik áldozat lábbelije messze repült a gyalogátjárótól
Fotó: Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság
Három gyalogost gázolt el szombat este a Kolozs megyei Kissebes községben egy részeg sofőr. A belesetben mégsérült áldozatok kórházba kerültek.
2025. november 23., 10:342025. november 23., 10:34
2025. november 23., 20:172025. november 23., 20:17
A Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztályának tájékoztatása szerint a Kolozsvár–Nagyvárad közötti E60-as országúton, Kissebes településen két jármű és három gyalogos érintettségével került sor egy közúti balesetre. Az elsődleges vizsgálatok alapján egy 38 éves gépjárművezető elütött három, 17 és 22 év közötti gyalogost, akik a kijelölt gyalogátkelőhelyen haladtak át az úttesten.
A balesetben érintett három gyalogost a helyszínre érkező rohammentősök szállították súlyos sérülésekkel kórházba.
Az ügyben folyamatban van a közúti baleset körülményeinek tisztázására irányuló vizsgálat – tájékoztatott a rendőrségi szóvivő.
Kissebesen egy részeg sofőr okozott balesetet: az úttesten szabályosan átkelő három gyalogost ütött el
Fotó: Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság
A közlekedési kockázati tényezők növekedésére tekintettel a rendőrök az alábbi kötelezettségekre és megelőző intézkedésekre hívják fel a közlekedők figyelmét:
Éjszakai közlekedés során tanúsítsanak megelőző magatartást, és fordítsanak fokozott figyelmet a közlekedés más résztvevőire.
Lakott területen kívüli vagy gyengén megvilágított útszakaszokon győződjenek meg arról, hogy a látási viszonyok megfelelőek, és kerüljék a veszélyes manővereket.
A gyalogosok és kerékpárosok kötelesek fényvisszaverő elemeket viselni annak érdekében, hogy a járművezetők számára jól láthatóak legyenek.
Folyamatosan igazítsák a sebességet és a haladás módját az időjárási és útviszonyokhoz, figyelembe véve azokat a meteorológiai jelenségeket, amelyek befolyásolhatják a látási viszonyokat és az úttest tapadását.
A Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztályának vasárnap esti tájékoztatója szerint 24 órára őrizetbe vették a kissebesi balesetet okozó férfit. A nevére bűnvádi dossziét állítottak össze alkoholos befolyásoltság alatt történtő gépkocsivezetés, és gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt. A további jogi intézkedésekről hétfőn döntenek az illetékes hatóságok.

Frontális ütközés következtében halálos áldozattal járó, súlyos baleset történt vasárnap délelőtt, 11 óra körül, Kolozsvár feleki kihajtójánál, az E60-as országúton. A vasárnapi balesetnek három súlyos sér
Eljuttatta a Krónikának a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium csütörtökön a Tarr Zoltán miniszter vezette küldöttség négynapos erdélyi körútjának programját.
Hatósági felügyelet alatt van és a bíróság jóváhagyását várja az ügyészség által felajánlott vádalkura Kócza István, Érbogyoszló – tisztségéből felfüggesztett – polgármestere, aki nem tagadja bűnösségét, de kitart amellett, hogy csapdába csalták.
A kolozsvári metró továbbra is szerepel az európai finanszírozási tervekben, azonban a projekt felvétele a finanszírozási programba önmagában még nem garantálja, hogy minden szükséges összeg rendelkezésre is fog állni – figyelmeztetett Horațiu Cosma.
Egyre gyakrabban vet be helikoptereket a román rendőrség a szabálytalankodó gépjárművezetők kiszűrésére. Október első felében Maros, Kolozs és Arad megyében is tartottak légi támogatással közlekedésrendészeti ellenőrzéseket.
Újabb részletek derültek ki a Szeben megyei Resinár közelében tervezett szerpentinitbánya engedélyezéséről. A bányászati hatóság szerint a vállalat egyelőre kizárólag kőzetkitermelésre és elsődleges feldolgozásra kapott koncessziós engedélyt.
Október 15-e, a fehér bot nemzetközi napja alkalmat ad arra, hogy nagyobb figyelem irányuljon a vak és gyengénlátó emberek helyzetére, az önálló életvitel és az esélyegyenlőség kérdésére.
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) nagyváradi területi szolgálata szerdán újabb öt gyanúsított őrizetbe vételét jelentette be a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Az intézkedésekre egy nappal korábban, kedden került sor Halmiban.
Egy testnevelésórán elhangzott tanári figyelmeztetésből erőszakos incidens lett szerdán Temesváron. Az ötödik osztályos diák hazament, majd szüleivel és bátyjával tért vissza az iskolába, ahol bántalmazták a pedagógust. Rendőrségi beavatkozás történt.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
szóljon hozzá!