
Esti séta. Medve bandukol Tusnádfürdőn
Fotó: Beliczay László
Nyolcszorosára nőtt a medvék miatt riasztások száma az elmúlt négy évben – írta a Különleges Távközlési Szolgálattól (STS) kikért adatokra hivatkozva a Libertatea.
2021. június 30., 17:422021. június 30., 17:42
2021. július 27., 09:332021. július 27., 09:33
A bukaresti lap szerint míg 2016-ban az 112-es sürgősségi hívószámra 231 olyan hívás érkezett, mely a nagyvadak jelenlétére figyelmeztetett, addig 2020-ra az ilyen jellegű hívások száma elérte az 1756-ot. Az újság rámutat:
Az illetékes hatóság hozzáteszi, hogy nem minden esetben medvetámadásról volt szó, a riasztásokat akkor adták ki, ha a lakott település közelében vagy az utak mentén látták a medvéket.
A STS adatai szerint az elmúlt időszakból 2018-ban volt a legkevesebb a riasztás, mintegy 600, majd egy évre rá robbanásszerűen megnőtt, 2019-ben már 1654 alkalommal küldték ki a figyelmeztető üzenetet.

Székelyföld számos városában és Bukarestben is utcai tüntetést szerveztek kedden a medvetámadásokat megelégelő, javaikat, állataikat és életüket féltő gazdák, valamint az állapotokat ugyancsak tarthatatlannak tartó politikusok, vadgazdálkodási szakemberek.
Livia Cimpoeru, a WWF Románia aktivistája úgy vélte, ezt egyrészt a nagyvadak számának a növekedése okozhatta, másrészt az a tény, hogy az emberekben tudatosult: jelezhetik az 112-es sürgősségi hívószámon, ha veszélyt tapasztalnak.
A STS adataiból az is kiderül, hogy a legtöbb riasztást az elmúlt öt évben Brassó (1.583), Prahova (1.033), Maros (825), Hargita (715), Argeș (665) és Kovászna (429) megyében küldték ki a hatóságok.
Cimpoeru ezt azzal magyarázza, hogy egyes helyi önkormányzatok komolyabban kezelik a medveproblémát, hamarabb jelzik a minisztériumnak, ha baj van.
A WWF szakértője úgy vélte, hogy akár a távközlési szolgálat adatai alapján is fel lehetne térképezni a medvék előfordulását, felügyelni a nagyvadakat. Rámutatott, Romániában nincs pontos képünk az európai normák által védett barnamedve-populációról, míg a civil szervezetek 7500-ra, addig a vadászegyesületek és a minisztérium tízezerre becsüli az egyedek számát.
azzal, hogy elfoglalja a nagyvadak életterét, eteti az állatokat és ezáltal hozzászoktatja őket az emberi jelenléthez, így aztán egyre gyakrabban tűnnek fel a lakott területeken.
Az RMDSZ soha nem támadta az AUR-t és a román embereket. Mi akkor reagálunk, amikor a magyarellenesek belénk állnak – jelentette ki Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője a Facebook-oldalán vasárnap este közzétett videós posztban.
Jóval fagypont alatti hőmérséklet volt vasárnap reggel Székelyföld több településén, a legalacsonyabb hőmérsékletet – mínusz 10,5 fokot – Csíkszeredában mérték.
Az épülő kolozsvári gyermekkórház körülbelül 200 millió eurós támogatást kap az egészségügyi minisztériumtól; a pénzt jövő év elején fogják elkülöníteni.
Vasárnap reggel megkezdődött a helyi konzultatív népszavazás a Szeben megyei Resinár községben arról, engedélyezzenek-e bármilyen bányászati tevékenységet a település közigazgatási területén.
Mintegy 250 évvel a felállítása és majdnem 90 évvel az eltávolítása után térhet vissza Máramarossziget főterére a pestisjárványok elleni isteni oltalomért emelt barokk Szűz Mária-szobor.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
1 hozzászólás