Hirdetés

Stratégiai partnerség az EMNT és az autonomista Európai Szabad Szövetség között

Stratégiai partneri kapcsolat létesítését indítványozta Tőkés László az Európai Parlament (EP) Európai Szabad Szövetség (EFA) frakciója, és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) között.

Krónika

2011. február 16., 11:222011. február 16., 11:22

Tőkés László sajtóirodájának közleménye szerint az EP-alelnök meghívottként vett részt február 15-én, Strasbourgban az Európai Szabad Szövetség (EFA) EP-frakciójának ülésén, Szilágyi Zsolt kabinetfőnök társaságában. A szövetséget nemzeti kisebbségi pártok és alakulatok alkotják.

A rendhagyó találkozóra a  jövőbeli együttműködés megbeszélése céljából került sor. Tőkés László stratégiai partneri kapcsolat létesítését indítványozta az EFA és az EMNT között, a két szerveződés egymáshoz igen közel álló értékrendje és politikai célkitűzései alapján.

Jill Evans welszi képviselőnő, frakcióvezető köszöntése és bevezető gondolatai nyomán Tőkés László köszönettel idézte fel azt, hogy 2007–2009-es csonka mandátuma idején, az akkori politikai ellenszélben az EFA-csoport volt az, amely őt soraiba befogadta, és az erdélyi magyarok ügyét pártfogásába vette. Előterjesztésében a rendszeres és intézményes együttműködésen túlmenően arra nézve tett konkrét javaslatot, hogy a rövidesen életbe lépő úgynevezett állampolgári kezdeményezés nyújtotta lehetőséget kihasználva az EFA és az EMNT együttesen indítson útjára egy olyan európai törvénykezdeményezést, mely az őshonos európai nemzeti közösségek és népcsoportok önrendelkezési jogát volna hivatott biztosítani és szabályozni.

Az egymilliónyi polgári aláírást igénylő kezdeményezés sikerre vitelében meghatározó szerepet vállalhatnának a Kárpát-medence országaiban élő magyarok – mutatott rá hozzászólásában Szilágyi Zsolt.

A katalán Oriol Junqueras Vies képviselő üdvözölte a javaslatot és arra hívta fel a figyelmet, hogy kellő körültekintéssel kell eljárni, mivel vannak ellenérdekeltek is, akik a nemzetállami többségtől eltérő nemzeti közösségek létét saját országuk területén nem hajlandók elismerni.

A litvániai oroszokat képviselő Tatjana Zdanoka képviselőasszony a Kisebbségi Frakcióközi Munkacsoport (Minority Intergroup) egy korábbi javaslatát elevenítette fel a hagyományos nemzeti közösségek egységes európai – anyagi – támogatására nézve, mely azonban végül is kudarcot vallott.

A Skót Nemzeti Párt színeiben megválasztott Alyn Smith képviselő feltétlen támogatását fejezte ki az intézményes együttműködés terve iránt.

A korzikai Francois Alfonsi EP-képviselő véleménye szerint az EFÁ-nak élnie kell a felajánlással, ugyanis Tőkés László alelnöki minőségében felerősítheti politikai csoportjuk üzenetét.

Frieda Brepoels belgiumi – flamand – képviselőnő hozzászólásában a belgiumi államalkotó nemzetek sajátos vonatkozásairól szólt, és szintén az együttműködés mellett foglalt állást.

Záró összegzésében Jill Evans frakcióvezető az EFA fogadókészségét fejezte ki az együttműködés iránt. A felek végezetre abban állapodtak meg, hogy a Tőkés László által előterjesztett szövegtervezet véglegesítése nyomán rövidesen aláírják a megállapodást.

Viszontválaszában Tőkés László örömmel nyugtázta, hogy idén ősszel az EFÁ-hoz kapcsolódó Maurits Coppieters Alapítvány nagy valószínűséggel Nagyváradon fogja tartani rendszeres évenkénti összejövetelét, és ebből az alkalomból erdélyi látogatásra hívta meg Jill Evans képviselő asszonyt.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Újabb öt gyanúsítottat, köztük két magyar vámtisztviselőt is őrizetbe vettek a halmi korrupciós ügyben

A korrupcióellenes ügyészség (DNA) nagyváradi területi szolgálata szerdán újabb öt gyanúsított őrizetbe vételét jelentette be a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Az intézkedésekre egy nappal korábban, kedden került sor Halmiban.

Újabb öt gyanúsítottat, köztük két magyar vámtisztviselőt is őrizetbe vettek a halmi korrupciós ügyben
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Őrizetbe vették Temesváron a tornatanárt bántalmazó családot

Egy testnevelésórán elhangzott tanári figyelmeztetésből erőszakos incidens lett szerdán Temesváron. Az ötödik osztályos diák hazament, majd szüleivel és bátyjával tért vissza az iskolába, ahol bántalmazták a pedagógust. Rendőrségi beavatkozás történt.

Őrizetbe vették Temesváron a tornatanárt bántalmazó családot
2026. október 15., csütörtök

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter
2026. október 14., szerda

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust

Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust
Hirdetés
2026. október 14., szerda

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel

Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel
2026. október 14., szerda

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA

Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA
2026. október 14., szerda

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását

A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá

A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá
2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
Hirdetés
Hirdetés