Hirdetés

Soós Zoltán „okosabbá” tenné a Focșani és Botoșani mögött kullogó Marosvásárhelyt

•  Fotó: Haáz Vince

Fotó: Haáz Vince

Egy június végén közölt statisztika szerint Marosvásárhely mindössze a 22. helyen áll a romániai városok smart city („okosváros”) rangsorában. Olyan települések előzik meg, mint Focșani vagy Botoșani – szemléltette a helyzetet Soós Zoltán, aki informatikus szakemberek bevonásával szeretné „okosabbá” tenni Székelyföld egykori fővárosát.

Szucher Ervin

2020. augusztus 12., 14:562020. augusztus 12., 14:56

A magyar politikai pártok által támogatott független polgármesterjelölt rámutatott, hogy a húsz éve regnáló városvezetés nem tartott lépést a számítástechnika fejlődésével, hiszen nem is kezelte azt prioritásként. Az eredetileg az RMDSZ által jelölt politikus elmondta, hogy

a fejlesztési régió egyik kisebb városában, Gyulafehérváron százhat smart city terv indult el, míg Marosvásárhely alig hét.

Hirdetés

Dorin Florea polgármester több ízben is az önkormányzati testületet tette felelőssé azért, mert a városnak nem sikerül egyről kettőre jutnia a mesterséges intelligencia terén. Szerinte a tanácsosok okolhatók azért, mert az International Business Machines, közismertebben az  IBM elállt a technológiai park létesítésének tervétől. Mint emlékezetes, a multinacionális cég még a 2010-es évek elején jelezte megtelepedési szándékát, amely 2014-ben látszott megvalósulni, ám mégsem lett belőle semmi.

Hat évvel ezelőtt Florea Emil Boc akkori miniszterelnökkel és Thomas Reeves-szel, az IBM Research alelnökével egy memorandumot írt alá, amelynek értelmében a kormány is áldását adta a kutatóközpont megvalósítására. A szerződés értelmében az IBM know-how-t (gazdasági, műszaki, szervezési ismereteket) és szabadalmakat biztosított volna a központ számára, amelyhez erdélyi egyetemekről toboroztak volna szakembereket. A városvezetés ugyanakkor a gyulafehérvári, kolozsvári és a brassói polgármesterekkel is megállapodást kötött, hogy az ottani egyetemek is bekapcsolódjanak az IBM-központ vásárhelyi kutatásaiba. A tervek szerint a szoftver-hardver fejlesztési park mintegy ezer munkahelyet teremtett volna.

Miután a felek elálltak a kezdeményezéstől, tavaly a városháza létrehozta a Románia első versenyképességi pólusaként bemutatott orvosi kutatási intézményt, a Life Tech City-t. Az LTC-t jogi személyként 2015-ben jegyezték be, tagjai között négy közintézmény, három egyetem, három egészségügyi központ, három nem kormányzati szervezet és 12 magáncég található. Egy múlt heti könyvbemutatón Soós Zoltán arról beszélt a hallhatóságnak, hogy

az egész digitális város projekt, a technológiai park, kutatóintézet meg a nagy teljesítményű „szuperszámítógép” csak a választópolgárok hülyítésének bizonyult. Arra is kitért, hogy a számítógépet jóval áron felül, Florea fiának a cégén keresztül szerezték volna be.

Soós szakemberek bevonásával, számítástechnikai szempontból is újjáépítené a várost, ha megnyeri a választásokat. Egyik közreműködője, W. Szabó Péter, az RMDSZ tanácsosjelöltje úgy vélekedett, hogy a technológiai park megvalósításának tervéről nem szabad lemondani. A mesterséges intelligenciát kutató Szabó szerint egy ilyen beruházás nagy lendületet adna az IT- és innovációs szektor további fejlődésének, és ahhoz is, hogy a helyi szakemberek mellé nagyobb befektetőket is Vásárhelyre lehessen vonzani.

Ungváry Csongor szoftverfejlesztő arról számolt be, hogy ma egy okosvárosban az embereknek reális információkra van szükségük valós időben. Ezt támogatja a város új információs portálja és egy okostelefonon futó applikáció fejlesztése. A kolozsvári PONT csoport vezetője, Farkas András a kincses város okospadjainak a példájával szemléltette, milyen kényelmi szolgáltatásokat nyújtanak az okoseszközök.

Ezzel szemben Marosvásárhelyen sokat elárul a polgármesteri hivatal számítástechnikai fejlettségéről és a lakossággal való kommunikációjáról, hogy egy ingatlanadó nagyságát illető egyszerű kérdésre, amelyet e-mail-ben tettünk fel, március 30. óta csak azt a válasz érkezett, hogy levelünket megkapták, a későbbiekben válaszolnak.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 21., hétfő

Több mint 3000 kisiskolás vesz részt az erdélyi szórványtelepüléseken működtett délutáni oktatási programban

Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.

Több mint 3000 kisiskolás vesz részt az erdélyi szórványtelepüléseken működtett délutáni oktatási programban
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Két emblematikus nagyváradi katolikus templomot újítottak fel

Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.

Két emblematikus nagyváradi katolikus templomot újítottak fel
2026. szeptember 20., vasárnap

Templomépítő főgondnoka, Fábián Gábor eredeti szobrát állítja újra az Arad-belvárosi református gyülekezet

Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.

Templomépítő főgondnoka, Fábián Gábor eredeti szobrát állítja újra az Arad-belvárosi református gyülekezet
2026. szeptember 20., vasárnap

Elkészült a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő félezer kilométeres zarándokút

Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.

Elkészült a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő félezer kilométeres zarándokút
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
2026. szeptember 20., vasárnap

Egyedi kezdeményezés: graffitik helyett Jézus példázatait ábrázoló rajzok a sétányon

Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.

Egyedi kezdeményezés: graffitik helyett Jézus példázatait ábrázoló rajzok a sétányon
2026. szeptember 20., vasárnap

Vége a vénasszonyok nyarának, hamarosan jelentős lehűlésre kell számítani

Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.

Vége a vénasszonyok nyarának, hamarosan jelentős lehűlésre kell számítani
Hirdetés
2026. szeptember 19., szombat

Mi az az urbex, amelynek veszélyeire már a román belügy is figyelmeztet?

Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.

Mi az az urbex, amelynek veszélyeire már a román belügy is figyelmeztet?
2026. szeptember 19., szombat

Csipkebogyó, nadálytő, katáng – Tények és tévhitek az őszi gyógynövénygyűjtésről szakértői szemmel

Szeptember-október a gyökerek és a termések időszaka a csipkebogyótól a pitypanggyökérig – de a gyűjtés és a felhasználás közben sok mindenben tévedhetünk.

Csipkebogyó, nadálytő, katáng – Tények és tévhitek az őszi gyógynövénygyűjtésről szakértői szemmel
2026. szeptember 19., szombat

Színház és virágfesztivál: több területen is együttműködik Marosvásárhely Debrecennel

Együttműködési megállapodást kötött szombaton Marosvásárhely és Debrecen önkormányzata.

Színház és virágfesztivál: több területen is együttműködik Marosvásárhely Debrecennel
Hirdetés
Hirdetés