Hirdetés

Soós Sándor: túlélte a válságot az EMI-tábor

Több mint 12 ezren fordultak meg az idei EMI-táborban, és mintegy ezer állandó lakója volt a közel egyhetes rendezvénynek – derült ki a táborzárást követő tegnapi sajtótájékoztatón. Soós Sándor EMI-elnök lemond tisztségéről, elképzelhető, hogy politikai pályára lép.

Krónika

2011. augusztus 16., 07:312011. augusztus 16., 07:31

„Az EMI-tábor túlélte a válságot” – jelentette be Soós Sándor EMI-elnök, főszervező arra utalva, hogy noha az idei hasonló rendezvények szervezői arra panaszkodtak, hogy ráfizetéses volt a program, az EMI-tábor nullszaldóval zárult. Soós szerint ettől függetlenül éreztette hatását a válság, ugyanis főleg az első napokban kevés volt a napi belépővel érkező, épp emiatt fontolgatják, hogy jövőre koncertbelépőket is bevezetnek. A táborozás idején nem volt rendbontás, a szervezőknek a legnagyobb bosszúságot azok a helybéliek okozták, akik a kerítésdeszkát levéve, jegy nélkül próbáltak bejutni a koncertekre.
Soós Sándor sajtótájékoztatóján azt is bejelentette, lemond tisztségéről, és elképzelhető, hogy politikai pályára lép. Elmondta, mivel már tízéves az ifjúsági szervezet, és lassan ő a legidősebb a társaságból, jövő márciustól lemond tisztségéről átadva helyét egy fiatalabb munkatársnak. Azt sem titkolta, hogy legszívesebben Lovassy-Cseh Tamás alelnöknek adná át a stafétát, de továbbra is részt vállalna az EMI-tábor szervezésében. Újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy lemondásának hátterében politikai okok húzódnak, nem kizárt, hogy politikai pályára lép. Soós azt sem rejtette véka alá, hogy az alakulóban lévő Erdélyi Magyar Néppárt részéről keresték meg. „Politikusként is a következetes nemzeti politizálást szeretném meghonosítani” – szögezte le Soós.

Az idei EMI-tábor egyik díszvendége Vona Gábor, a Jobbik elnöke volt, a szélsőjobboldali politikus szombati előadásában úgy vélte, hogy a Fidesz nem használta ki hatékonyan a magyar EU-elnökséget arra, hogy a határon túl élő magyarok megszerezzék az autonómiát. Úgy vélte, „reális esélyek” vannak arra, hogy a Székelyföld megszerezze az önrendelkezést, azonban szerinte az autonómiaigényeket mindenekelőtt Magyarországon kell letisztázni. A Jobbik-elnök úgy vélte, a Fidesz kormányra kerülésével jelentősen javult Magyarország helyzete az előző, MSZP-s kormányzáshoz képest. De szerinte az Orbán Viktor vezette alakulat átvett bizonyos MSZP-s „hagyományokat”, például ami „az olyan nyilatkozatokat illeti, amelyeket nem követnek tettek”. Vona a határon túli magyaroknak adandó szavazati jogára utalt, kifejtette: jó lenne minél hamarabb túllépni a döntésképtelenségen”. A politikus nemtetszésének adott hangot azt illetően, hogy valamennyi magyarországi kormánypárt kiválasztott és támogatott egy határon túli magyar szervezetet, az MSZP az RMDSZ-t, a Fidesz az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot (EMNT). Vona szerint ennek a gyakorlatnak véget kell venni, ideje, hogy a magyar szervezetek „tisztességes és demokratikus bánásmódban” részesüljenek.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
2026. október 12., hétfő

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása

Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban

Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban
2026. október 12., hétfő

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
2026. október 12., hétfő

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre

Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki

A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki
2026. október 12., hétfő

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt

Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt
2026. október 11., vasárnap

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air

Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air
Hirdetés
Hirdetés