Hirdetés

Sólyom: külön magyar világ Romániában

•  Fotó: Ifj. Haáz Sándor

Fotó: Ifj. Haáz Sándor

Sólyom László rövid csíkszeredai látogatása során az 1956-os ünnepi megemlékezésen való részvétele mellett, a magyarság fennmaradása szempontjából alapvető intézményekhez is ellátogatott.

Krónika

Krónika

2008. október 27., 00:002008. október 27., 00:00

Az államfő székelyföldi körútja  villásreggelivel vette kezdetét pénteken reggel, amelyre a Székelyföldi Városok Szövetségének tagjait hívták meg. Az elnök az öt székelyföldi megyei jogú város képviselőivel, valamint a megyei önkormányzat vezetőivel a székelyföldi fejlesztési régió jövőbeni kialakításának a témájáról, Hargita és Kovászna megye összehangolt fejlesztéséről tárgyalt – árulta el a délutáni, újabb találkozót követő mintegy tízperces sajtótájékoztatón.

Ünnepelni és tájékozódni jött

„Látogatásomnak legfontosabb célja az 1956-os forradalomnak a megünneplése. Tegnap is mondtam, a forradalom nemzeti egységet teremtett a magyarok között, és egységet az akkori, szabadságra vágyó más népekkel is. Ezért hangsúlyozom mindig, mennyi román résztvevője volt az akkori eseményeknek, sőt nagyon sok román áldozata is volt” – mondta, hozzátéve, ezen áldozatok szimbolikus kárpótlásának is itt a legfőbb ideje. „Látogatásom másik célja az itteni magyarságnak szól. A magyar alkotmánynak és az én személyes meggyőződésemnek is az az alapja, hogy a magyar nemzet kulturális egységet képez. A kulturális nemzet fogalmát igyekszem mindenhol elfogadtatni Európában” – nyilatkozta Sólyom.

Megismételte csütörtöki ünnepi beszédének fő üzenetét is: az, hogy Romániában „külön magyar világ” létezik, érték Románia számára, mint ahogy Magyarországnak is az ottani román, szlovák és más nemzetiségű világ. Más-más feltételei és lehetőségei vannak a tömbmagyarságnak és a szórványnak a megmaradásra, ezzel összefüggésben „teljes odaadással támogatom azokat a törekvéseket, amelyek a Székelyföldet egy önálló fejlesztési régióként képzelik el. Nagyon örülök annak, hogy ennek megteremtik az intézményeit, egyelőre épp azon az alapszinten, ami ahhoz kell, hogy ilyen tömbközösség összehangoltan fejlődjék” – fejtette ki.

Tőkés László: „Fogjuk szaván a román államfőt!”

A díszvendéget pénteken délelőtt az Erdélyi Családszervezetek Szövetsége és a Csíkszeredai Egyesület a Nagycsaládokért szervezet vezetői várták a Római Katolikus Segítő Mária Teológiai Gimnázium dísztermében. A sajtó nyilvánossága előtt zajló találkozón Sólyom László hangsúlyozta: alapvető, hogy minden közösségnek meglegyenek az intézményei és saját civil szervezetei. „Szívmelengető élmény találkozni székelyföldi nagycsaládosokkal, hiszen ők igazán tudják: ahhoz, hogy a magyarság fennmaradjon, az kell, hogy szülessenek magyar gyerekek” – mondta a vendég.

A rangos vendég a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai fiókintézményét is meglátogatta, ahol dicsérően nyilatkozott az intézményről, annak kiadványairól, az akkreditációs folyamat előrehaladásáról. „Az itt tapasztaltak reményt adnak arra, hogy a Sapientiát a komoly egyetemek között fogják hamarosan számon tartani. Miután meglesz az állami elismerés, remélhetőleg megkezdődik az a folyamat is, amelynek kimenetele a román állam hozzájárulása a finanszírozáshoz” – fejtette ki rövid nyilatkozatában a Magyar Köztársaság elnöke. Elismerően szólt a helyi Márton Áron Gimnáziumban tapasztaltakról is, ahol pedagógusokkal és diákokkal beszélgetett. „Örömmel tölt el, hogy találkozhattam ’89 után született diákokkal, akiket már nem terhel a múlt, és reményt adó dolog, hogy ezek az ifjak megteszik majd azt, amire a magyarságnak is és Romániának is szüksége van” – fejtette ki Sólyom László, aki az iskolalátogatást követően a csíksomlyói kegytemplomba utazott, majd a Jakab Antal Tanulmányi Házban Tőkés László EP-képviselővel tanácskozott zárt ajtók mögött.

A beszélgetést követően, az elnök gyorsan távozott, Tőkés pedig rövid sajtótájékoztatót tartott. Az EP-képviselő elmondta: az államfővel a romániai magyar politikai helyzetről, a közösség európai képviseletéről, a Partiumi Keresztény Egyetem akkreditációjáról, valamint a régiófejlesztésről beszélgettek. Tőkés ugyanakkor tolmácsolta csalódottságát is Sólyom Lászlónak amiatt, hogy főként az RMDSZ, de részben az MPP hibájából nem jött létre a választási összefogás a két alakulat között; szerinte „súlyos következményei” lehetnek a megegyezés elmaradásának. „Meggyőződésem, hogy az érdek-képviseleti összefogás hiányában nem tudjuk elérni fő célunkat, a területi és a kulturális autonómiát” – mondta Tőkés.

Mivel közeleg a ’89-es decemberi események évfordulója, meghívta Temesvárra az államfőt, vegyen részt az ottani ünnepségeken.

Tőkés Traian Băsescu csütörtök esti, csíkszeredai beszédére reagálva elmondta, pozitív tapasztalat volt az a tisztelet, amellyel a román elnök viszonyult a székelyekhez és a nemzeti ünnephez. Megjegyezte, az is nyilvánvaló, hogy a román államfő szavazatokat is gyűjteni jött a Székelyföldre, amikor ilyen „váratlan, rajtaütésszerű módon” úgy döntött, eljön erre a nem hivatalos államelnöki látogatásra. „Én azt mondom, hogy fogjuk szaván: hogyha az államelnök úrnak szavazatok kellenek, akkor viszont segítsen abban, hogy a Székelyföld területi autonómiája és a székelység felemelkedése irányában tudjunk előrehaladni. Sajnos az államelnök – legalábbis beszéde alapján – nem nagyon lelkesedik a székelyföldi régió iránt” – állapította meg az EP-képviselő.

„Kézzel fogható magyar egység” Erdővidéken

„Nem tudtuk, hogy ilyen sokan akartak jönni, segíteni. Köszönettel tartozunk ezért” – jelentette ki Sólyom László az erdővidéki Baróton, ahol péntek délután egyszerre két emlékművet is avattak az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hőseinek, egyszersmind a Nagy Imre-perben, a Szoboszlai-perben, valamint az érmihályfalvi perben halálra ítéltek kivégzésének 50. évfordulójára emlékeztek. Erdővidéki körútján a magyar köztársasági elnök meglátogatta a Baróti Szabó Dávid-középiskolát és a névadó költő emlékszobáját, majd Nagyajtán és Apácán is tisztelgett az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc erdélyi hősei előtt. „Látni kell az emberek arcát, kezet kell fogni velük, így lehet érezni a magyar nemzet egységét” – fogalmazott Sólyom László, aki az első Erdővidékre látogató államfő.

A magyar köztársasági elnök igen felemelőnek nevezte azt a tiszteletet, amellyel az erdővidékiek a forradalom emlékének, valamint a kommunista diktatúra elleni tiltakozásukként életüket adó közép-kelet-európai mártírok emlékének adóznak. Pénteken ugyanis a baróti iskola udvarán a világon egyedülálló emlékművet lepleztek le: páratlan az a kegyhely, amely az 1968. évi prágai tavasz vérbe fojtását követő szovjet megszállás elleni tiltakozásaként önmagát felgyújtó cseh egyetemista, Jan Palachnak (1948–1969), a Magyarország szovjet megszállása elleni kiállásaként önmagát lángba borító budapesti Bauer Sándor (1952–1969), valamint a diktatúra miatt a brassói pártszékház előtt magát felgyújtó Moyses Márton volt egyetemi hallgató (1941–1970) arcképét és emlékét őrzi. „Nagyon nagy szó, hogy a mai fiatalok ezt megismerhetik, és az is nagyon nagy szó, hogy ők már szabadon élhetnek és gondolkodhatnak” – mondta immár a város főtere szomszédságában felállított 1956-feliratú emlékmű avatóján Sólyom László. Az 1848-as és 1956-os magyar forradalmak hasonlóságait méltató köztársasági elnök közölte: csíkszeredai találkozójukon arra emlékeztette román kollégáját, Traian Băsescut, hogy 2006-ban már kérte őt: rehabilitálják az 1956-os forradalom kapcsán Romániában meghurcoltakat. „Băsescu elnök úr arról biztosított, hogy a semmisségi törvény megalkotásának folyamata elkezdődött. Nagyon remélem, hogy ez megtörténik, és várom az eredményt, azaz valamennyi politikai meghurcolt rehabilitálását” – fogalmazott Sólyom László, majd miután elhelyezte a Magyar Köztársaság koszorúját az Élthes Barna szobrász alkotta emlékmű talapzatán, Nagyajtára távozott, hogy virágot vigyen Moyses Márton sírjára.

„Tájékozódni jöttem, nem tanácsokat osztogatni”

Sólyom László péntek este érkezett meg Sepsiszentgyörgyre, megyeszékhelyi látogatását a Székely Nemzeti Múzeum megtekintésével kezdte. Szombat reggel a Székely Nemzeti Tanács képviselőivel elfogyasztott reggeli után Csernátonba, majd Kézdivásárhelyre látogatott, ahol sajtótájékoztatót tartott a Vigadóban.

„Magától értetődik, hogy Európában a kisebbségeknek joguk van autonómiához, van személyi, kulturális és területi autonómia, egy közösségtől függ, hogy ezek közül, melyiket követeli, melyiket tudja megvalósítani, ebben nincsen semmi új, persze hogy támogatom” – fejtette ki Sólyom László a céhes városban. Mintegy mérleget vonva látogatásának eddigi állomásairól elmondta: rendkívüli érzés olyan falvakon, településeken végigmenni, amelyek nevét és szülötteit egész Magyarországon ismerik. Elmondta: Markó Bélával, Tőkés Lászlóval és az SZNT vezetőivel folytatott beszélgetések „tájékozódó jellegűek” voltak. „Meghallgattam elképzeléseiket, kíváncsi voltam, hogy értékelik a választások előtti helyzetet, de óvakodtam attól, hogy beleszóljak, belpolitikai tanácsokkal szolgáljak” – nyilatkozta.

Sólyom Lászlót Gelencén szilvapálinkával és kürtős kaláccsal kínálták, a vendég a XIII. században épült Szent Imre-templomot látogatta meg. Az államfő Gelencéről Sósmezőre, az ezeréves határhoz utazott, majd az ojtozi Anselmo Szállóban ebédelt.

A köztársasági elnök szombaton este Csíkszeredából, az erdélyi magyar hivatásos néptáncegyüttesek gálaelőadásának megtekintését követően érkezett meg kíséretével Gyergyószékre, ahol a Gyilkos-tóhoz közel lévő Anda panzióban a környék településeinek polgármestereivel vacsorázott. „Nagy ajándéka az életnek, hogy most itt vagyok, és remélem tudom közvetíteni minden székelynek és minden erdélyi magyarnak azt az üzenetet, hogy a történtek ellenére mi egyek vagyunk” – hangsúlyozta pohárköszöntőjében a díszvendég. Tegnap Sólyom László Gyergyószentmiklósra látogatott, ahol Mezei János polgármester átnyújtotta a város ajándékát: egy szőttes terítőbe csomagolt meleg házikenyeret.

A gyergyószárhegyi Lázár-kastélyban Kassay Péter, a kulturális és művészeti központ igazgatója házigazdaként köszöntötte Sólyom Lászlót, és az alkotóközpont tevékenységét ismertette, illetve a kastély rehabilitációjára vonatkozó törekvéseiket. A látogatás végén Sólyom László elnöki ezüstérmet ajándékozott Petres Sándornak, a Hargita megyei tanács alelnökének, Kassay Péternek, az alkotóközpont igazgatójának és Borsos Júlia idegenvezetőnek.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 21., hétfő

Több mint 3000 kisiskolás vesz részt az erdélyi szórványtelepüléseken működtett délutáni oktatási programban

Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.

Több mint 3000 kisiskolás vesz részt az erdélyi szórványtelepüléseken működtett délutáni oktatási programban
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Két emblematikus nagyváradi katolikus templomot újítottak fel

Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.

Két emblematikus nagyváradi katolikus templomot újítottak fel
2026. szeptember 20., vasárnap

Templomépítő főgondnoka, Fábián Gábor eredeti szobrát állítja újra az Arad-belvárosi református gyülekezet

Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.

Templomépítő főgondnoka, Fábián Gábor eredeti szobrát állítja újra az Arad-belvárosi református gyülekezet
2026. szeptember 20., vasárnap

Elkészült a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő félezer kilométeres zarándokút

Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.

Elkészült a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő félezer kilométeres zarándokút
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
2026. szeptember 20., vasárnap

Egyedi kezdeményezés: graffitik helyett Jézus példázatait ábrázoló rajzok a sétányon

Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.

Egyedi kezdeményezés: graffitik helyett Jézus példázatait ábrázoló rajzok a sétányon
2026. szeptember 20., vasárnap

Vége a vénasszonyok nyarának, hamarosan jelentős lehűlésre kell számítani

Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.

Vége a vénasszonyok nyarának, hamarosan jelentős lehűlésre kell számítani
Hirdetés
2026. szeptember 19., szombat

Mi az az urbex, amelynek veszélyeire már a román belügy is figyelmeztet?

Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.

Mi az az urbex, amelynek veszélyeire már a román belügy is figyelmeztet?
2026. szeptember 19., szombat

Csipkebogyó, nadálytő, katáng – Tények és tévhitek az őszi gyógynövénygyűjtésről szakértői szemmel

Szeptember-október a gyökerek és a termések időszaka a csipkebogyótól a pitypanggyökérig – de a gyűjtés és a felhasználás közben sok mindenben tévedhetünk.

Csipkebogyó, nadálytő, katáng – Tények és tévhitek az őszi gyógynövénygyűjtésről szakértői szemmel
2026. szeptember 19., szombat

Színház és virágfesztivál: több területen is együttműködik Marosvásárhely Debrecennel

Együttműködési megállapodást kötött szombaton Marosvásárhely és Debrecen önkormányzata.

Színház és virágfesztivál: több területen is együttműködik Marosvásárhely Debrecennel
Hirdetés
Hirdetés