Hirdetés

Sólyom Erdélyben

Futballgraffitik várják Fehéregyházán a magyar köztársasági elnököt. Nem hivatalos erdélyi látogatásra érkezik ma Sólyom László magyar köztársasági elnök, aki elsőként az egykori, Maros megyei Bözödújfalu elárasztott területére, valamint a szovátai Teleki Oktatási Központba látogat. Kedden Sólyom Fehéregyháza, Gyulafehérvár és Nagyenyed kulturális-történelmi emlékeit tekinti meg. Az államfői látogatás előtt fehéregyházi Petőfi-szoborra ismeretlen tettesek kolozsvári foci-csapatokra vonatkozó trágár feliratot festettek.

Gazda Árpád

2007. március 12., 00:002007. március 12., 00:00

A köztársasági elnökTorockón találkozik Böjte Csaba ferences rendiatyával. Sólyom László szerdán aKolozs megyei, bonchidai Bánffy-kastélyt, a válaszútiszórványkollégiumot és a Szilágymegyei, zsoboki szórványközpontot tekinti meg. Aköztársasági elnök szerdán résztvesz az RMDSZ által szervezett díszelőadásonKolozsváron, ahol Markó Bélával mondünnepi beszédet. Március 15-én délelőttSólyom a nagyváradi Nemzetközi GyermekmentőSzolgálat székhelyére, valamint a PartiumiKeresztény Egyetemre látogat. Az egyetem szerveztemárcius 15-i ünnepségen Sólyom LászlóTőkés László királyhágómellékireformátus püspökkel együtt mond köszöntőt,majd találkozik Tempfli József megyéspüspökkel.


MTI

Gyurcsány helyettesítBudapesten

Az államfő, a házelnökés a miniszterelnök protokollosztálya közöttzavart okozott, hogy ki helyettesítse Sólyom Lászlótmárcius 15-én, amikor délelőtt katonaitiszteletadás mellett vonják fel a Magyar Köztársaságlobogóját a Kossuth téren. A zászlófelvonáselőtt az államfő ad engedélyt az ünnepségmegkezdésére. A Köztársasági ElnökiHivatal (KEH) és az Országgyűlés Hivatalaeltérően értelmezi a vonatkozó szabályokat.Az alkotmány szerint az államfő akadályoztatásaesetén a köztársasági elnöki jogkörtaz Országgyűlés elnöke gyakorolja, ám azállamfői hivatal szerint az, hogy az elnök külföldöntartózkodik, nem jelenti azt, hogy akadályoztatva van.Az Országgyűlés Hivatala viszont közjogieseménynek tekinti a zászlófelvonást,ezért szerintük Szili Katalinnak kellett volnahelyettesítenie az államfőt. A KEH jelezte aMiniszterelnöki Hivatalnak Sólyom Lászlókérését, és Gyurcsány Ferencminiszterelnök vállalta a helyettesítést.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 26., vasárnap

Székelyföldi és partiumi megyeszékhely is a szerencsejátékok szigorú korlátozásáról döntött

Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.

Székelyföldi és partiumi megyeszékhely is a szerencsejátékok szigorú korlátozásáról döntött
Hirdetés
2026. április 26., vasárnap

Négy székelyföldi településen okozott áramkimaradást a heves szél

Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Négy székelyföldi településen okozott áramkimaradást a heves szél
2026. április 26., vasárnap

A román hatóságok tüntették el, most ők követelik vissza: csak eredeti talapzatán állhat a Darányi-szobor köztéren

A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.

A román hatóságok tüntették el, most ők követelik vissza: csak eredeti talapzatán állhat a Darányi-szobor köztéren
2026. április 25., szombat

Az oktatás a közösség önértelmezése is. Fennállása 35. évfordulóját ünnepelte az RMPSZ

Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.

Az oktatás a közösség önértelmezése is. Fennállása 35. évfordulóját ünnepelte az RMPSZ
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Még egy ideig megcsodálható Kalotaszeg egyik jelképe, a riszegvirág

A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.

Még egy ideig megcsodálható Kalotaszeg egyik jelképe, a riszegvirág
2026. április 24., péntek

Vasúti munkálatokat végeznek a Székelyföldön, egy szakaszon szeptember közepéig nem fognak közlekedni a vonatok

A vasúti infrastruktúra egyes szakaszain munkálatokat végeznek, emiatt május 25. és szeptember 16. között nem fognak vonatok közlekedni Brassó és Csíkszereda között.

Vasúti munkálatokat végeznek a Székelyföldön, egy szakaszon szeptember közepéig nem fognak közlekedni a vonatok
2026. április 24., péntek

Látóhatáron belül a zilahi körgyűrű északi szakasza is

Jóváhagyta a bukaresti közlekedési minisztérium a zilahi körgyűrű újabb, északi szakaszának projektjét, amelyet 140 millió euróból valósíthatnak meg. Az újabb beruházás a késések és a kínai kivitelezői premier miatt hírhedtté vált déli szakaszt követheti.

Látóhatáron belül a zilahi körgyűrű északi szakasza is
Hirdetés
2026. április 24., péntek

Etikai vétség miatt marasztalta el a MÚRE a poloskát kaszaboló videót közzétevő székelyföldi újságírót

Rövid idő alatt széles körben elterjedt Bodor János, a Háromszék újságírójának videója, amelyben egy székelyruhás alak egy, a Tisza Párt logójával ellátott „poloskát” kaszabol.

Etikai vétség miatt marasztalta el a MÚRE a poloskát kaszaboló videót közzétevő székelyföldi újságírót
2026. április 24., péntek

Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a 33. Szent György Napokon

Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a péntek este kezdődő 33. Szent György Napokon, amely május 3-áig várja a közönséget Sepsiszentgyörgyön.

Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a 33. Szent György Napokon
2026. április 24., péntek

Oktatási-nevelési támogatások: Erdélyben enyhén csökkent a kérelmezők száma

Erdélyben enyhén csökkent a Szülőföldön Magyarul Program keretében nyújtott oktatási-nevelési támogatást kérelmezők száma, ami demográfiai okokra vezethető vissza – derül ki a Rákóczi Szövetség gyorsjelentéséből.

Oktatási-nevelési támogatások: Erdélyben enyhén csökkent a kérelmezők száma
Hirdetés
Hirdetés