Hirdetés

Sokba kerül a rutinellenőrzés, dühösek az E.onra a szatmáriak

Felháborodást váltott ki a szatmáriak körében az, hogy a megyeszékhely gázszolgáltatója, az E.on ismét jelentősen megemelte a kétévente tartott ellenőrzés díját. A körülbelül ötperces munkáért, ami a gázvezetékek csatlakozási pontjainak leszappanozásából és némi műszeres vizsgálatból, illetve a kifizetés alapjául szolgáló megállapodási ív kitöltéséből áll, 90 lejt kér a szolgáltató, kilátásba helyezve a szolgáltatás beszüntetését, ha a kliens nem áll kötélnek.

Babos Krisztina

2011. szeptember 23., 08:262011. szeptember 23., 08:26

 Kifogásolják mindemellett azt is, hogy néhány hónapja bevezették azt a rendszert, amely szerint nem havonta olvassák le a fogyasztásmérők állását, hanem csak negyedévenként, a közbeeső időszakban pedig csak saccolják a fizetendő összeget. Sokaknak az a tapasztalata ugyanis, hogy túlszámláznak, így két-három hónapig jogtalanul használják az ügyfelek pénzét, miközben komoly büntetőkamatot rónak ki azokra, akik késlekednek a számlák kiegyenlítésével. Ezzel kapcsolatosan kikértük Nagy-Bege Zoltán, az Országos Energiaár-szabályozó Ügynökség vezetőjének véleményét, aki elmondta: a fogyasztók lényegében maguk dönthetnek arról, hogy a negyedévi számlázás mellett maradnak, vagy kérvényezik a szolgáltatótól, hogy havonta olvassák le az órákat. Utóbbi opció estén az igazgató szerint nem kell a klienseknek külön díjat fizetni.

Az ellenőrzésekkel kapcsolatban pedig kifejtette: a fogyasztók nem kötelesek a szolgáltatócéggel végeztetni a kétévi ellenőrzést, igénybe vehetnek más, engedéllyel rendelkező vállalatot is, amennyiben a vizsgálatról szóló bizonylatot bemutatják a gázelosztó vállalatnak. Érdeklődésünkre az egyik szatmárnémeti, szervizeléssel is foglalkozó cég munkatársa elmondta: optimális esetben lehetőség van arra, hogy a saját klienseik számára (akik tőlük rendelik a rendszer kötelező kétévi műszaki ellenőrzését is) a cégük végezze ezt az ellenőrzést is. A rutinvizsgálatért külön költséget nem számolnak fel, mivel a két évre szóló, kötelező műszaki vizsgát és ingyenes szervizelést is magába foglaló, 390 lejes szerződésükben ez eleve benne van.

A vállalatnak azonban előre kell jeleznie az E.on felé, hogy a klienseinél maga végezné az ellenőrzést, a tapasztalataik pedig azt mutatják, hogy számos esetben elutasítja a szolgáltató a javaslatukat az indokok közlése nélkül, illetve arra hivatkozva, hogy nem találják a benyújtott aktákat a nyilvántartásban, vagy gondok vannak a  szóban forgó kazánok műszaki leírásával. A szatmári cég lapunknak nyilatkozó munkatársa szerint annak ellenére küldözget az E.on felszólításokat, hogy a vállalatuk az ellenőrzés előtt másfél hónappal értesítette őket arról, hogy ügyfeleiknél elvégezték a vizsgálatot, és elküldték nekik az elkészített jegyzőkönyveket is. Hozzátette: sok esetben akkor sem ússzák meg az ügyfelek az E.on munkatársainak látogatását, ha elvégeztetik a vizsgálatot, és lejelentik az eredményt. Ilyenkor  is kiszállnak ugyanis, és kifizettetnek egy közel négylejes illetéket azért, hogy a másfél hónapja benyújtott, ellenőrzésről szóló bizonylatot a gázszolgáltató végre bevezesse a nyilvántartásába. Az E.on képviselőivel lapzártánkig nem sikerült felvennünk a kapcsolatot.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása

Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása
2026. október 12., hétfő

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban

Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban
2026. október 12., hétfő

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre

Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre
2026. október 12., hétfő

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki

A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki
2026. október 12., hétfő

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt

Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air

Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air
2026. október 10., szombat

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott

Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott
2026. október 10., szombat

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást

Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást
Hirdetés
Hirdetés