
Úgynevezett távhőrendőrséget hozna létre a nagyváradi távhőszolgáltató vállalat, hogy beazonosítsa és megfékezze azokat a csalókat, akik lopják a hőenergiát a helyi hálózatból.
2015. április 21., 19:142015. április 21., 19:14
„Inkább külsősökre bíznám a feladatot, mert nem szeretnék arra ébredni, hogy olyanok ellenőriznek, akik részesei a csalásnak” – magyarázta Mihai Cabai.
Az önkormányzati tulajdonban lévő szolgáltató igazgatójának meggyőződése ugyanis, hogy a fővezetékekre való rácsatlakozást a civilek nem vitelezhették volna ki a társaság alkalmazottainak segítsége nélkül. Az illegalitások azonban, amelyekre a napokban bukkantak rá, annyira rég kezdődtek, hogy lehetetlen lenne megtalálni az ezért felelős alkalmazottakat.
A lopás haszonélvezőinek listája pedig folyamatosan bővül, amióta Nagyváradon elkezdték a fővezetékek cseréjét, és ezáltal napvilágot látnak az eddig föld alá rejtett csövek. Cabai a Bihoreanul hetilapnak elmondta, a munkások több olyan vezetékre bukkantak, amelyek vagy hibásan, vagy egyáltalán nem voltak bejelentve, míg más lakók különböző szerkezetek segítségével csökkentették mérőórán a valós fogyasztást.
A belvárosi Apolló Palota lakói például éveken keresztül csak egy részét fizették az elhasznált távhőnek, mert számlájukról levonatták az épületben működő Tisztek Házának a fogyasztását, de mint kiderült, annak a lakótársulástól teljesen független csatlakozása volt. Spórolt a számlán a megyei ifjúsági és sportigazgatóság is, mert bár a mérőórát felszerelték, hivatalos bejelentés soha nem történt, ezért azt nem olvasták le.
Nem fizetett a meleg vízért és a fűtésért az amúgy önkormányzati tulajdonban lévő Bodola Gyula Futballstadion sem. Az ügyintéző Ovidiu Clonda ezt úgy értelmezte, hogy a hőerőmű így szponzorizálja őket. „Senki se figyelmeztette őket, hogy mérőórát rakjanak a csatlakozásra” – magyarázta Clonda.
A távhőszolgáltató vállalat korábbi vezetője, Daniel Ţigan rámutatott: az évek folyamán többször adtak úgy ki jóváhagyást, hogy utána a tényleges csatlakozás ellenőrizetlenül maradt. „Amikor elkezdtem ellenőrizni az elmúlt tíz év kérvényeit, kiderült, hogy több fogyasztó a csatlakozást követően nem kötötte meg a szerződést, ezért utólag számlát sem kapott” – magyarázta.
Cabai közlése szerint évente több tízezer lejes veszteségeik vannak amiatt, hogy lopják a hőenergiát, egyes lakótársulásokban például csak a lakások fele van bejelentve. „A legügyesebbek egy szerpentinen vezették keresztül a hőt, amellyel egy bojlert melegítettek, így nemcsak fűtésük, hanem meleg vizük is volt” – magyarázta az igazgató.
Tájékoztatása szerint a legtöbb civil tagadta, hogy tudomása lett volna a csalásról, azt erősítgették, hogy „így vették a lakást”. Bírósági eljárás nem indul ellenük, Cabai ugyanis hatékonyabbnak tartja, hogy megtéríttesse a csalókkal az eddigi kárt és kiszámlázza nekik a vállalat megalapítása óta eltelt közel két évre visszamenő becsült fogyasztásukat.
Nagyváradon a lakosok többségétnek a csődvédelem alatt álló és óriási adósságai miatt szinte teljesen ellehetetlenült, szénfűtéses és környezettszennyező régi hőerőmű szolgáltatja a távhőt és a meleg vizet. A tervek szerint azonban ez év végére elkészül a város új, gázturbinás erőműve. Ennek alapjait ebben a hónapban öntötték ki, és ezzel párhuzamosan zajlik a régi vezetékek cseréje is.
Nem folytatja pártpolitikai szerepvállalását, sem a Romániai Magyar Egységpárt (RMEP) létrehozását Kátai István, az első erdélyi Tisza-sziget alapítója. Ezt ő maga jelentette be vasárnap egy, a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben.
Sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kánikula miatt az ország hat nyugati és északnyugati megyéjére.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
szóljon hozzá!