Hirdetés

Sokadalom hagyományőrzőkkel

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Hargita megye – A huszárbandérium volt a hétvégi gyilkostói ünnepség fő attrakciója. Tucatnyi gyergyószentmiklósi fiatal dacolt a már nyolc órakor kánikulaszámba menő hőséggel, és végigkerekezte a 25 kilométernyi utat a 170 éves Gyilkos-tó megmentésére a Gyergyó Területi Ifjúsági Tanács szervezte rendezvényen. A fiatalok pénteki kerékpártúrája volt a nyitánya a július 20–21-én tartott 13. Gyilkostói Népművészeti Sokadalomnak. A Gyergyószentmiklóshoz tartozó üdülőtelep hagyományos ünnepsége idén a Gyilkos-tó megmentésének jegyében zajlott.

Jánossy Alíz

Jánossy Alíz

2007. július 23., 00:002007. július 23., 00:00

Pályázatokkal a turizmusért

Csupán tíz óra tájt fújt ébresztőt a tóparton táborozó huszárbandérium kürtöse pénteken, hogy a Földváry Károly Hagyományőrző Egyesület vitézei kipihenhessék az előző napi sátorverés fáradalmait. Egyes ifjú hagyományőrzők viszont már javában csutakolták, itatták-etették paripáikat, hogy szépek legyenek, mire megérkeznek az ünneplő gyergyószentmiklósiak, illetve a turisták. A kovácsok meztelen felsőtesttel hajlították patkóvá az izzó vasat, miközben ütemesen kongatták az üllőn a jellegzetes „kovácsmuzsikát”. A Portéka Egyesület kézművesei sátrak árnyékából kínálták szebbnél szebb áruikat. A hőség elől a Gyilkostó vendéglő hűvös konferenciatermébe menekülők a 170 éves tóról hallhattak előadásokat. Kontesveller József alpolgármester nyitóbeszédében a turisztikai marketing szükségességét ecsetelte, hangsúlyozva, hogy „a térség gyenge oldalait erősséggé kell fejleszteni.” Korodi Attila környezetvédelmi miniszter szerint most érkezett el a pillanat, amikor jelentős összegek: országos szinten több mint 170 millió euró áll készenlétben környezet- és természetvédelmi célokra. A miniszter arra is kitért, hogy az Európai Unió csatlakozás utáni fejlesztési alapjaiból az augusztus–szeptemberi kiírásokon jelentős összegekre pályázhat Gyergyószentmiklós önkormányzata is, amennyiben benyújtanak egy jól átgondolt tervet. Szabó Kálmán, a Hargita Megyei Környezetvédelmi Igazgatóság munkatársa a Natura 2000 ökológiai hálózat Hargita megyei részét ismertette, valamint szó esett a Gyilkos-tó és a civil szervezetek viszonyáról, a turizmusfejlesztésről az EU-ban, illetve a Békás-szoros–Nagyhagymás Nemzeti Parkról.

Bográcsverseny és huszárvirtus

A konferencia után Romfeld Ákos fotóművész A Gyilkos-tó arcai című fotókiállítását tekinthették meg az érdeklődők, majd a Fábián Ferenc amatőr színtársulat Góbéságain derülhettek. Este a tóparti szabadtéri színpadon Bartis Erzsébet gyimesi dalai után a kolozsvári Tarisznyás együttes koncertezett, majd Cserey Csaba ütőhangszerművész és a Triora lépett fel.

Szombaton a Szent Kristóf Kápolna búcsúja volt a nap kiemelkedő eseménye, ezt követően a gyergyószárhegyi Cika, a gyergyószentmiklósi Hóvirág és Romavirág néptáncegyüttes, illetve a gyergyóalfalvi Domokos Pál Péter Hagyományőrző Egyesület táncosai, valamint a Budai Babszem budapesti és a vajdaszentiványi néptáncegyüttes szórakoztatta a népes közönséget. A néptáncosok színpompás kavalkádjának hátterében, a tóparton felállított bográcsokban különböző ínyencfalatok főttek, amelyeket ebédkor kóstolt végig és értékelt a szakácsverseny zsűrije. Az eredménytől függetlenül minden bogrács kiürült, így egyetlen csapat főztje sem maradt szégyenben. Késő délután a Csabafiak és Barantások kápráztatták el a tóparti közönséget fegyverbemutatójukkal, a huszárvirtusból pedig a Földváry Károly Hagyományőrző Egyesület tagjai nyújtottak ízelítőt. A színes posztóruhát viselő vitézek iránt igencsak nagy érdeklődést tanúsítottak az idegenből érkezett turisták. A bukaresti, budapesti vagy éppen párizsi vendég egyaránt huszárnak vagy honfoglaló magyarnak öltözött hagyományőrzővel fényképeztette magát.

Este a marosvásárhelyi Öves, a baróti TransylMania, valamint a Kormorán Memory Band szórakoztatta a közönséget, a meleg tóparti éjszakában pedig égig érő tábortűz biztosította a hangulatvilágítást a reggelig tartó táncházhoz.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 28., kedd

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Pirosba borult a Mezőség: bazsarózsamezők és kétmillió euróért kínált kastély Mezőzáhon

Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.

Pirosba borult a Mezőség: bazsarózsamezők és kétmillió euróért kínált kastély Mezőzáhon
2026. április 27., hétfő

Rágyújtotta a házat élettársára egy szebeni férfi, súlyosan megsebesült a nő

Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.

Rágyújtotta a házat élettársára egy szebeni férfi, súlyosan megsebesült a nő
2026. április 27., hétfő

Turizmus nélkül maradt Parajd: kisvállalkozások sora zárt be a bánya beomlása után

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Turizmus nélkül maradt Parajd: kisvállalkozások sora zárt be a bánya beomlása után
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel

Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel
2026. április 27., hétfő

Változékony marad az időjárás a következő két hétben

Változékony marad az időjárás a következő két hétben: többfelé hűvös éjszakák várhatók, miközben egyes térségekben napközben a hőmérséklet eléri, sőt meghaladja a 22–23 Celsius-fokot is.

Változékony marad az időjárás a következő két hétben
2026. április 26., vasárnap

Székelyföldi és partiumi megyeszékhely is a szerencsejátékok szigorú korlátozásáról döntött

Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.

Székelyföldi és partiumi megyeszékhely is a szerencsejátékok szigorú korlátozásáról döntött
Hirdetés
2026. április 26., vasárnap

Négy székelyföldi településen okozott áramkimaradást a heves szél

Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Négy székelyföldi településen okozott áramkimaradást a heves szél
2026. április 26., vasárnap

A román hatóságok tüntették el, most ők követelik vissza: csak eredeti talapzatán állhat a Darányi-szobor köztéren

A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.

A román hatóságok tüntették el, most ők követelik vissza: csak eredeti talapzatán állhat a Darányi-szobor köztéren
2026. április 25., szombat

Az oktatás a közösség önértelmezése is. Fennállása 35. évfordulóját ünnepelte az RMPSZ

Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.

Az oktatás a közösség önértelmezése is. Fennállása 35. évfordulóját ünnepelte az RMPSZ
Hirdetés
Hirdetés