
Meglepően sok az írástudatlan Romániában – erre a következtetésre jutottak a felnőttek beiskolázását elősegítő program lebonyolítói.
2015. szeptember 28., 20:442015. szeptember 28., 20:44
Hétfőn Sepsiszentgyörgyön zárták le a másfél éves, Reintegrációt elősegítő nevelési-oktatási szolgáltatások című uniós projektet. Az eredményekről a kezdeményező Junior Business Club (JBC) és partnerei, a Kovászna, Neamţ és Botoşani megyei munkaerő-elhelyező ügynökség, valamint a Kovászna és Vrancea megyei tanfelügyelőség szakemberei számoltak be.
A négy megyében több mint ötszáz felnőtt tanulta meg a betűvetést. Bokor Attila Kovászna megyei tanfelügyelő a háromszéki tapasztalatokról elmondta, meglepően sok írástudatlant azonosítottak, a projektben részt vevő 11 háromszéki településen több mint 600 személyről derült ki, hogy kimaradt az iskolából, nem tud írni-olvasni, sőt közülük 150-en soha nem ültek iskolapadban. Végül Háromszéken 486 felnőttet sikerült bevonni a programba, közülük 386-an el is végezték az öt hónapos képzést.
A projekt során gondot jelentett, hogy a beiskolázottak többségének nem voltak irataik, lejárt a személyazonossági igazolványuk, vagy közben külföldön vállaltak munkát, de hasonlóképpen nehéz volt naponta iskolában tartani őket. Végül ötvenen a négy osztályt is elvégezték, ők akár folytathatják is a tanulmányaikat, de a többiek is ki tudnak már tölteni egy típusnyomtatványt.
Bokor Attila hangsúlyozta, a programnak két hozadéka is van. Egyrészt kialakult egy negyvenfős pedagóguscsapat, amely hasonló képzésekre bevethető, másrészt abban bíznak, hogy a tanfolyamon részt vevők már jobban odafigyelnek, saját gyerekeiket rendszeresen küldik iskolába, mert ráébredtek az oktatás fontosságára.
Karácsony Zsolt, a programot kezdeményező JBC elnöke kifejtette, az ország még mindig szociális gondokkal küzd, ezért maradnak ki sokan az iskolából, és mutatkozik igény hasonló programokra. Sorin Iuga projektkoordinátor elmondta, nehéz, bürokratikus pályázat volt, mert az állami intézmények rendszere nem elég rugalmas, nehéz a tevékenységüket összeegyeztetni.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
szóljon hozzá!