
2011. november 16., 07:592011. november 16., 07:59
„Álmunkban sem gondoltuk volna, hogy az eseménybe sikerül bevonnunk Brassó magyar lakosságának mintegy felét, a magyar napokon ugyanis közel 11 ezer érdeklődő vett részt – részletezte a szervező EMNT brassói elnöke a Krónika kérdésére. – Mindegyik korosztály megtalálhatta a számára legmegfelelőbb programot, emellett pedig az egyházi és az üzleti szféra számára is rendeztünk eseményeket. Kijelenthetjük, hogy a város és a megye elmúlt 70 évének legnagyobb magyar rendezvénysorozatát zártuk, a 8 nap alatt ugyanakkor a Kárpát-medence is a városra figyelt, hiszen számos elszármazott honfitársunk érdeklődött és gratulált a Brassói Magyar Napok kapcsán.”
Hangsúlyozta: a szórványkérdés szempontjából is sikerült lépéseket tenni, a szakmai konferencián ugyanis megalakult a szórványtanács, amelynek elnöki tisztségét Szegedi László református esperes vállalta. „A brassói székhelyű tanács feladata tulajdonképpen egy regiszter összeállítása lesz, amelynek keretében a szakemberek feltérképezik a különböző vidékek állapotát, arra keresve választ, hogy hol szükséges a beavatkozás. Az illetékesek emellett javaslatokat tesznek a felmerülő problémák megoldására, valamint finanszírozási lehetőségeket keresnek” – részletezte Toró Tamás. Az EMNT Brassó megyei elnöke a magyar napok megnyitóját is kiemelte, amelynek során mintegy 200 érdeklődő zarándokolt a Cenk-tetőre, ahol az egykori Árpád szobor talapzatának megmaradt részére kifeszítették a szobrot ábrázoló, valamint a Magyar Napok lógóját tartalmazó molinót.
„A néptáncgálán, a kórustalálkozón és a koncerteken is kivétel nélkül telt ház fogadta a résztvevőket és fellépőket, emellett színvonalas gasztronómiai programot is sikerült összeállítanunk” – tette hozzá a szervező, aki azt is elmondta: noha a Brassói Magyar Napok megszervezése nagyon sok munkával és teendővel járt, mindenképpen folytatni szeretnék a rendezvénysorozatot. „Jövőre valószínűleg korábbi időpontban fogjuk szervezni az eseményt a hűvösebb időjárás miatt, a magyar napok vázán azonban nem szeretnénk változtatni. Terveink szerint több program helyet kap majd a jövő évi rendezvényen” – tudtuk meg Toró Tamástól.
A Brassói Magyar Napok egyébként november 14-én, hétfőn ért véget a magyarországi Fábry Sándor humorestjével, ahol a művész azt is megosztotta az érdeklődőkkel, hogy nagyapja 1880-ban Brassóban született, a humorista így erdélyi látogatását kihasználva a helyi levéltárban is kutatott. A magyar napok kiemelt meghívottja emellett a délvidéki szórványból először Brassóba érkezett Rúzsa Magdi volt, akinek koncertje mintegy 1500 személyt vonzott.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
Sajátos feladatot osztott ki a megye vidéki rendőrőrsein tevékenykedő állománynak Szatmár megye rendőr-főkapitánya: naponta le kell mérniük a felhasznált tűzifamennyiséget.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szombaton kiadott időjárás-előrejelzése szerint vasárnaptól kedd délelőttig esőre, a szél élénkülésére, 1500 méter fölött pedig havas esőre és havazásra kell számítani Romániában.
Nem épül lakópark Nagybánya ikonikus természeti-kulturális örökségére, a Kereszthegyre a város polgármestere szerint. Egy helyi civil szervezet vezetője viszont állítja: nincs garancia erre.
Holtan találtak csütörtökön este a Beszterce-Naszód megyei Ilvamagura közelében egy bölényt, amely az elmúlt hetekben jelent meg a környéken.
Megkezdődött a feketetói őszi vásár: október 8. és 11. között ismét emberek tízezrei lepik el a Sebes-Körös partját, hogy Erdély egyik legrégebbi és legnagyobb régiségvásárán keressenek kincset a kacatok között.