Hirdetés

Sikeres bírósági bejegyzés

Szociáldemokrata gáncsoskodás a Szövetség a Székelyföldért Egyesület ellen. A sepsiszentgyörgyi bíróság elfogadta a Szövetség a Székelyföldért Egyesület jogi bejegyzési kérését, a társulást kezdeményező önkormányzatoknak azonban még nem kézbesítették az erről szóló hivatalos értesítést. „Tudomásunk van arról, hogy a bíróság helyet adott a keresetünknek, elvileg tehát létre is jöhet a székelyföldi önkormányzatok szövetsége. Ám egyelőre nem lelkendezünk” – jelentette ki a Krónikának Demeter János.

2007. augusztus 02., 00:002007. augusztus 02., 00:00

A Kovászna Megyei Tanács elnöke szerint az egyesület bejegyzése akkor lesz jogerős, ha megérkezik az erről szóló hivatalos bírósági értesítés, és az azt követő öt napon belül nem támadják meg az ítéletet. „Bármi elképzelhető, hiszen egyesek politikai ügyet kreáltak az egyesület bejegyzéséből. Így próbálják fitogtatni az erejüket” – tette hozzá Demeter János, aki kijelentette: bízik az igazságszolgáltatásban. Véleménye szerint ugyanis második nekifutásra valamennyi alapító székelyföldi önkormányzat jogszerű határozatot hozott a csatlakozásról, s így sikerült szakszerűen összeállítani a bejegyzési dossziét.

A Szövetség a Székelyföldért Egyesület története 2006. december 7-én kezdődött, amikor a sepsiszentgyörgyi megyei könyvtár Gábor Áron Termében mintegy 200 Kovászna, Hargita, Maros és Brassó megyei polgármester, illetve RMDSZ-es honatya és miniszter gyűlt össze, hogy megalakítsa a székelyföldi önkormányzatok társulását, amelynek célja, hogy együtt dolgozza ki a térség gazdasági és kulturális fejlesztési stratégiáját.

Bejegyzési huzavona

A tavalyi alakuló ülést követően azonban egy ideig nem indulhatott el az egyesület jogi bejegyzésének folyamata, mert a Maros, Hargita és Kovászna megyei prefektúrák sorra támadták meg az önkormányzatok csatlakozásról szóló határozatát, arra hivatkozva, hogy a testületek nem tartották be az átláthatósági törvény előírásait. Eszerint egy közösséget is érintő határozat megszavazása előtt legalább 30 nappal nyilvánosságra kell hozni a tervezet szövegét, hogy a lakosság is véleményezhesse azt. Ennek hatására az idei év elején több Kovászna és Hargita megyei önkormányzat visszavonta eredeti határozatát, majd a kezdeményezők által elkészített határozattervezet-modell alapján a törvények betartásával kellett volna újra megszavazniuk a csatlakozásukat.

Ez a folyamat sem volt azonban zökkenőmentes, mivel akadtak önkormányzatok, amelyek módosított formában fogadták el a határozattervezetet, ezért a prefektúrák újra visszavonásra kötelezték azokat. Két háromszéki önkormányzat – a szentkatolnai és nagyborosnyói – júniusi visszalépése aztán teljesen felborította az eredeti elképzeléseket. A két tanács kilépésével ugyanis az alapító okirat már nem felelt meg a valóságnak, így június közepén újra kellett alakítani az egyesületet. Ezúttal az eredetileg tervezett 51 helyi tanács helyett már csak az a nyolc székelyföldi önkormányzat szerepel az alapítók sorában, amelynek csatlakozási határozatában nem találtak kifogást a kormányhivatalok. Háromszékről a sepsiszentgyörgyi, kézdivásárhelyi, bodoki és nagybaconi, Hargita megyéből pedig a gyergyóremetei, csíkdánfalvi, szentegyházi és székelykeresztúri önkormányzat vezetői írták alá az alapító okiratot. Az új alapító okiratot a múlt hónapban nyújtották be a sepsiszentgyörgyi törvényszékre. A jogi bejegyzést követően a többi székelyföldi önkormányzat társulhat az egyesülethez.

Szociáldemokrata támadás

A Szövetség a Székelyföldért Egyesület jogi bejegyzésének hallatára azonnal támadásba lendült a Szociáldemokrata Párt (PSD) Kovászna megyei szervezete. Horia Grama, a párt háromszéki szervezetének elnöke tegnapi sajtótájékoztatóján kijelentette: felkéri a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanácsot (CSM) és a belügy- és közigazgatási Minisztériumot, vizsgálják meg az egyesület jogi bejegyzésének törvényességét. Grama szerint ugyanis nagyon súlyos tett az egyesület jogi bejegyzése, mivel az ügyészség képviselője nem volt jelen a tárgyaláson. A háromszéki szociáldemokrata pártelnök azt kifogásolja, hogy a Kovászna megyei prefektúra nem támadta meg az alapító tagnak számító önkormányzatok határozatait. Továbbá azt is sérelmezi, hogy a bíróság a törvényszéki szabadság idején jegyezte be az egyesületet. Grama értelmezése szerint azért törvénytelen a Szövetség a Székelyföldért Egyesület működése, mivel annak nincs egyértelműen meghatározott célkitűzése, és olyan szervezet kíván lenni, amely révén a kezdeményezők módosítani szeretnék a jelenlegi közigazgatási rendet.

Cselekvési terv szeptemberre

Válaszképpen Demeter János, a Kovászna Megyei Tanács elnöke kijelentette, Horia Gramát nem kellene ily módon foglalkoztatnia egy olyan egyesület bejegyzése, amely a térség gazdasági és szociális fejlesztését tűzte ki célul, hiszen ez a Szociáldemokrata Párt tagjainak előnyét is szolgálja. Demeter hozzátette: Grama prefektusként is feszültségek és konfliktusok gerjesztésével volt elfoglalva, és most is ez a célja ahelyett, hogy a térség fejlesztését támogatná.

Demeter János szerint, amennyiben nem akadályozzák meg az egyesület bejegyzését, elkezdődhet a többi közel 200 székelyföldi önkormányzat csatlakozása a szervezethez. „Elkészítjük az egyesülethez való csatlakozásról szóló tanácsi határozatmodellt, és ha az érdekelt önkormányzatok ezúttal nem módosítanak rajta, akkor akadálytalanul bővülhet a szervezet” – mondta Demeter. A tervek szerint szeptember végéig megalakíthatják azokat a munkacsoportokat, amelyek kidolgozzák a cselekvési tervet, Székelyföld egységes marketingjét, és benyújthatják az első pályázatokat is.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 28., kedd

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit

Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt
2026. április 28., kedd

Pirosba borult a Mezőség: bazsarózsamezők és kétmillió euróért kínált kastély Mezőzáhon

Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.

Pirosba borult a Mezőség: bazsarózsamezők és kétmillió euróért kínált kastély Mezőzáhon
2026. április 27., hétfő

Rágyújtotta a házat élettársára egy szebeni férfi, súlyosan megsebesült a nő

Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.

Rágyújtotta a házat élettársára egy szebeni férfi, súlyosan megsebesült a nő
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Turizmus nélkül maradt Parajd: kisvállalkozások sora zárt be a bánya beomlása után

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Turizmus nélkül maradt Parajd: kisvállalkozások sora zárt be a bánya beomlása után
2026. április 27., hétfő

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel

Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel
2026. április 27., hétfő

Változékony marad az időjárás a következő két hétben

Változékony marad az időjárás a következő két hétben: többfelé hűvös éjszakák várhatók, miközben egyes térségekben napközben a hőmérséklet eléri, sőt meghaladja a 22–23 Celsius-fokot is.

Változékony marad az időjárás a következő két hétben
Hirdetés
2026. április 26., vasárnap

Székelyföldi és partiumi megyeszékhely is a szerencsejátékok szigorú korlátozásáról döntött

Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.

Székelyföldi és partiumi megyeszékhely is a szerencsejátékok szigorú korlátozásáról döntött
2026. április 26., vasárnap

Négy székelyföldi településen okozott áramkimaradást a heves szél

Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Négy székelyföldi településen okozott áramkimaradást a heves szél
2026. április 26., vasárnap

A román hatóságok tüntették el, most ők követelik vissza: csak eredeti talapzatán állhat a Darányi-szobor köztéren

A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.

A román hatóságok tüntették el, most ők követelik vissza: csak eredeti talapzatán állhat a Darányi-szobor köztéren
Hirdetés
Hirdetés