2011. július 18., 07:452011. július 18., 07:45
A bihari megyeszékhelyen ez volt az első hasonló megmozdulás, és a szervezők azt mondják, nem is számítottak rá, hogy ilyen sok olaj összegyűl, hiszen az akció meghirdetésétől nem volt túl sok idő a gyűjtögetésre. Ennek ellenére olyan is volt, aki ötliternyi zsiradékot hozott, mert már akkor elkezdte félretenni, amikor még gyűjtésről szó sem volt – mondta el a Krónikának Bara Lilla projektvezető. Fiatalok és idősek is megfordultak a város öt pontján felállított gyűjtőpontoknál – úgy tűnik, sokakat érdekel a környezetvédelem e módja. Horváth Gizella, a Partiumi Keresztény Egyetem rektorhelyettese három liter használt olajat hozott. Többen is voltak, akik már régebben gyűjtötték az olajat, tudván, hogy szennyező, de mivel nem tudtak mit kezdeni vele, előbb-utóbb a kukában vagy a lefolyóban kötött ki. Az EKE ’91 felhívja a figyelmet: a használt étolaj környezetszenynyező anyag, amely mind a lefolyóba öntve, mind a kukába dobva is képes kárt okozni. Ha a vezetékekbe kerül, rátapad a cső belső falára, hozzátapad a többi szennyeződés, így dugulást okozhat. Ha pedig kikerül a szemétdombra, a földbe felszívódva a növények pórusaiban okoz elzáródást. A Váradon összegyűlt olajat egy magáncég juttatja el a Petrom vállalathoz, amely biodízelt állít elő belőle, vagy adalékanyagnak használja aszfalthoz. Az egyesület azt ígéri, a jövőben rendszeresen szervez majd gyűjtéseket, a tervek szerint legközelebb ősszel, jövő évtől pedig már negyedévenként, így a váradiak már most elkezdhetik félretenni és összegyűjteni a használt olajat.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
szóljon hozzá!