Hirdetés

Sértett huszárbecsület

•  Fotó: Biró István

Fotó: Biró István

A Kolozsváron tapasztalt megalázó bánásmódot kifogásolták a szombati Szent István-napi ünnepségre érkező székely huszárok, akik emiatt tegnap lapunkhoz eljuttatott közleményükben több személyt is elmarasztaltak. Amint a levélből kiderült, csak megérkezésük után tudták meg, hogy ünnepélyes felvonulásuk nem szerepel a Kolozsvári Magyar Napok hivatalos programpontjai között. „A szervezők részéről senki nem fogadott, és nem közölte a tudnivalókat” – mutattak rá.

Kőrössy Andrea

2011. augusztus 24., 07:032011. augusztus 24., 07:03

A huszárok elmondása szerint Kisbácsban, ahol meg kellett volna szállniuk, ellenségesen fogadták őket. Ifj. Deák Ferenc, a Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum (Kifor) elnöke „azzal is megfenyegetett, hogy rendőrséget hív, ha nem megyünk el” – áll a közleményben.

A huszárok azt is kifogásolták, hogy László Attila, Kolozsvár alpolgármestere, akinek szerintük a szállást és étkezést biztosítania kellett volna, nem válaszolt telefonhívásukra. A huszárok végül arra kényszerültek, hogy a szabad ég alatt, lovaik mellett töltsék az éjszakát, annak ellenére hogy az udvar melletti ház üresen állt. „A kolozsvári emberek nagy szeretettel fogadtak, a szervezők azonban gyalázatosan viselkedtek” – olvasható a huszárok levelében.

Lapunk kérdésére ifj. Deák Ferenc elmondta: a rendezvény előtti napokban többször is egyeztetett Jankovics Ferenccel, a Marosvásárhelyi 9. Honvédegyesület kapitányával. „Csütörtökön megbeszéltük a tennivalókat és az ütemtervet, én ehhez tartottam magam” – részletezte a Kifor elnöke, majd hozzátette: csak szombat este értesítették arról, hogy a huszárok egy része aznap éjszakára is marad. „Az üresen álló házra valaki más tartott igényt, ezért nem mehettek be oda, az esti órákban pedig már nem volt lehetőségem más szállást keresni számukra” – vélekedett Deák Ferenc. A rendőrségre utaló vádakkal kapcsolatban az elnök kifejtette: félreértés történt, ugyanis nem állt szándékában fenyegetőzni. „A huszárok bemásztak a kisbácsi ifjúsági ház udvarára, a zárt kapu ellenére. Valaki meglátta őket, és szólt a rendőrségnek, akik később engem is felkerestek, hogy kiderítsék, minden rendben van-e? A huszároknak csupán annyit mondtam, hogy a rendőrség tud a dologról, de nincs szükség semmiféle intézkedésre” – magyarázta Deák, aki azt is elmondta: korábban a csapatok vezetői arról biztosították őt, hogy mindent rendben találtak, semmilyen problémát nem észleltek. „Kommunikációs szinten történt félreértés, az információk több személyt érintettek, nem tudom, hogy hol merült fel a hiba” – vélekedett a Kifor vezetője.

Gergely Balázs, a magyar napok főszervezője, az EMNT régióelnöke, valamint Máté András társszervező, a Kolozs megyei RMDSZ elnöke a Krónikától értesült arról, hogy a huszárok őket teszik felelőssé a történtekért.  Mint közös közleményükben rámutattak, noha a huszárcsapatok valóban a magyar napok ideje alatt érkeztek, meghívásuk egy párhuzamos eseményre szólt, ráadásul a szervezők ismételt kérésük ellenére sem kaptak pontos információkat a huszárok felvonulásáról, így a hivatalos programba nem kerülhettek be. „A huszárok szállását és étkeztetését nem a Kolozsvári Magyar Napok szervezői biztosították, ennek ellenére, amikor szombat éjszaka értesítettek bennünket arról, hogy a csapat tizennégy tagja a szabad ég alatt tölti az éjszakát, azonnal intézkedtünk, és szállást kerestünk számukra, amelyet néhányuk el is fogadott” – mutattak rá. A szervezők ugyanakkor sajnálatukat fejezték ki a történtek miatt, de egyúttal minden olyan eseménytől elhatárolódtak, amely nem a magyar napok keretében történt.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
2026. október 12., hétfő

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása

Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása
2026. október 12., hétfő

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban

Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
2026. október 12., hétfő

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre

Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre
2026. október 12., hétfő

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki

A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt

Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt
2026. október 11., vasárnap

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air

Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air
2026. október 10., szombat

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott

Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott
Hirdetés
Hirdetés