2011. május 27., 07:482011. május 27., 07:48
Ez alkalommal hirdették ki annak a gyermekrajzpályázatnak és annak a fotópályázatnak az eredményeit, amelyeken az idősek és a segítségre szorulók problémája iránt próbálták fogékonnyá tenni a fiatalabb generációk képviselőit. Előbbire több mint ötszáz, utóbbira több mint száz pályamunka érkezett. Sárosi Arthur, az alapítvány elnöke elsősorban azoknak mondott köszönetet, akik hittek abban, hogy a Diakónia a jó irányba tett változásban eszköz. Kató Béla püspökhelyettes megemlítette, az alapítvány fiókjai több mint 100 településen nyújtottak segítséget, nemcsak református vallásúaknak, és nemcsak magyaroknak. Mindenkit segített, akinek szüksége volt a segítségre. Mint megjegyezte, a betegség sem vallási vagy etnikai alapon terjed.
„A mindennapok munkája mellett szükség van az ilyen ünnepi pillanatokra is – nyilatkozta a Krónikának Pattantyús Ágnes, az alapítvány ügyvezető-helyettese. – Itt ugyanis alkalom nyílik arra, hogy számba vegyük az alapítvány létrejötte óta eltelt tíz év munkáját, hogy hálát adjunk az eredményekért, hogy illően megköszönjük partnereinknek, támogatóinknak az együttműködést. De emellett maga a gála is karitatív célokat szolgál, hiszen az ünnepi koncert bevételeit a rákbeteg gyermekek megsegítésére ajánljuk fel.”
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
szóljon hozzá!