Hirdetés

Segítség a tűzvész után: több ezer euró gyűlt össze a bethlenszentmiklósi templom felújítására

Archív felvétel •  Fotó: Hír TV

Archív felvétel

Fotó: Hír TV

Csaknem 20 ezer lejnyi adományt gyűjtött a bethlenszentmiklósi Jövőnk a Szórványban Egyesület, amely azok után indított kampányt, hogy 2019. október 2-án leégett a Fehér megyei település 15. században épített unitárius templomának toronysüvege. 

Páva Adorján

2020. május 22., 15:592020. május 22., 15:59

2020. május 22., 16:122020. május 22., 16:12

Mint ismeretes, a tűzvész nemcsak a gerendázatot emésztette fel, hanem a torony fából készített hagyományos borítását is; elrepedt a templom 1631-ben öntött nagyharangja, valamint a templom falszerkezete is megrongálódott.

Az egyesület az adományokat kizárólag a templom felújítására gyűjtötte, ezzel a megkötéssel bocsátotta a helyi egyházközösség rendelkezésére az összegyűlt 19660,88 lejt, ami mintegy 4 ezer eurónak felel meg.

Hirdetés

Az adakozók között egyaránt találhatók magánszemélyek és jogi szervezetek, akik „felajánlásukkal azt bizonyítják, hogy a bethlenszentmiklósi közösségnek számos támogatója, barátja van országszerte és a nagyvilágban” – tájékoztatta lapunkat Bodoczi Annamária, az egyesület elnöke, megerősítve a tragédiát követő napokban közölt hírt, miszerint a tűzvészt rövidzárlat okozta.

Archív felvétel •  Fotó: Barabási Ede Galéria

Archív felvétel

Fotó: Barabási Ede

Az A kategóriás műemlék templom állapotfelmérése jelenleg is zajlik. A járványhelyzet tovább lassította a folyamatot, így a Magyar Unitárius Egyháznak még nem sikerült felmérnie a teljes templom szakszerű felújításához szükséges összeget.

Az egyesület reményét fejezi ki, hogy az egyháznak mielőbb sikerül elkészíttetnie a szükséges szakértői felméréseket, amelyek alapján tovább lehet lépni a felújítás folyamatában. „Tekintettel arra, hogy A kategóriás műemlék épületről van szó, amelynek rendkívül magasak a felújítási költségei, a bethlenszentmiklósi Jövőnk a Szórványban Egyesület továbbra is elkötelezett marad a templomrestaurálás ügye mellett” – áll az egyesület közleményében.

•  Fotó: Bodoczi Annamária Galéria

Fotó: Bodoczi Annamária

Egyébként a Magyar Unitárius Egyház is gyűjtést indított a tűzvész után, ugyanis a torony javítása súlyos anyagi terhet ró a 320 fős helyi unitárius gyülekezetre.

korábban írtuk

Rövidzárlat okozta a templomtüzet Bethlenszentmiklóson, adománygyűjtést indít az unitárius egyház
Rövidzárlat okozta a templomtüzet Bethlenszentmiklóson, adománygyűjtést indít az unitárius egyház

Adománygyűjtést hirdet a Magyar Unitárius Egyház a szerdai tűzvész során megrongálódott bethlenszentmiklósi unitárius templom javára.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 21., hétfő

Több mint 3000 kisiskolás vesz részt az erdélyi szórványtelepüléseken működtett délutáni oktatási programban

Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.

Több mint 3000 kisiskolás vesz részt az erdélyi szórványtelepüléseken működtett délutáni oktatási programban
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Két emblematikus nagyváradi katolikus templomot újítottak fel

Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.

Két emblematikus nagyváradi katolikus templomot újítottak fel
2026. szeptember 20., vasárnap

Templomépítő főgondnoka, Fábián Gábor eredeti szobrát állítja újra az Arad-belvárosi református gyülekezet

Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.

Templomépítő főgondnoka, Fábián Gábor eredeti szobrát állítja újra az Arad-belvárosi református gyülekezet
2026. szeptember 20., vasárnap

Elkészült a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő félezer kilométeres zarándokút

Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.

Elkészült a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő félezer kilométeres zarándokút
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
2026. szeptember 20., vasárnap

Egyedi kezdeményezés: graffitik helyett Jézus példázatait ábrázoló rajzok a sétányon

Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.

Egyedi kezdeményezés: graffitik helyett Jézus példázatait ábrázoló rajzok a sétányon
2026. szeptember 20., vasárnap

Vége a vénasszonyok nyarának, hamarosan jelentős lehűlésre kell számítani

Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.

Vége a vénasszonyok nyarának, hamarosan jelentős lehűlésre kell számítani
Hirdetés
2026. szeptember 19., szombat

Mi az az urbex, amelynek veszélyeire már a román belügy is figyelmeztet?

Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.

Mi az az urbex, amelynek veszélyeire már a román belügy is figyelmeztet?
2026. szeptember 19., szombat

Csipkebogyó, nadálytő, katáng – Tények és tévhitek az őszi gyógynövénygyűjtésről szakértői szemmel

Szeptember-október a gyökerek és a termések időszaka a csipkebogyótól a pitypanggyökérig – de a gyűjtés és a felhasználás közben sok mindenben tévedhetünk.

Csipkebogyó, nadálytő, katáng – Tények és tévhitek az őszi gyógynövénygyűjtésről szakértői szemmel
2026. szeptember 19., szombat

Színház és virágfesztivál: több területen is együttműködik Marosvásárhely Debrecennel

Együttműködési megállapodást kötött szombaton Marosvásárhely és Debrecen önkormányzata.

Színház és virágfesztivál: több területen is együttműködik Marosvásárhely Debrecennel
Hirdetés
Hirdetés