2010. június 25., 10:172010. június 25., 10:17
Országos szinten 1726 háztartást és 2800 hektárnyi szántóföldet és 2000 hektárnyi kaszálót öntött el a víz, amely megyei és községi utakat, hidakat is megrongált, illetve közel 800 kút vizét tette ihatatlanná.
Kolozs megyében, Nemeszsuknál csütörtökön reggel újraindult a gépkocsiforgalom, azonban az úttestet továbbra is víz borítja. A térségben 46 településen 1400 lakást árasztott el a víz az utóbbi napok esőzései nyomán, nyolc ház összeomolhat. Fehér megyében 600 lakást öntött el az ár, három összedőlt, négy súlyosan megrongálódott, a legnagyobb kárt Magyarlapádon és Marosújváron okozta.
A megyei hatóságok csütörtökön több tonna élelmiszert és vizet, illetve takarókat osztottak az árvízkárosultaknak több vállalkozó felajánlása nyomán. Dézsi Attila Hunyad megyei prefektus kezdeményezésére a dél-erdélyi megyében is számos cég ajánlott fel élelmiszert – lisztet, ásványvizet, hentesárut – a szomszédos megye árvízkárosultjai számára. A prefektus szerint több építőanyagokat forgalmazó céggel is tárgyalásokat folytatnak arról, hogy miként tudnak segítséget nyújtani a megsemmisült vagy károsodást szenvedett házak újjáépítésében.
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.